Épp csak életbe lépett január elsejével a harminc év alatti fiatal anyák szja-mentessége, de már egyetlen hónap alatt több mint háromezren éltek a családtámogatási rendszer legújabb eleme adta lehetőséggel. Ezt a kedvezményt igényelni kell, nem jár automatikusan, de mindenképp érdemes vele foglalkozni, mert havonta átlagosan egy anyának 52 ezer forint pluszpénzt jelent – mondta el a Magyar Nemzetnek adott interjújában Tállai András, a Pénzügyminisztérium miniszterhelyettese, parlamenti államtitkára.

A lapnak adott interjúban elmondta azt is, hogy a magyar családok támogatása a háború és szankciók okozta gazdasági nehézségek ellenére is a kormány prioritásai között szerepel. „Sőt a kihívásokkal teli gazdasági helyzet ellenére tovább bővítettük a családtámogatások körét. Mindemellett hadd emeljem ki azt, hogy 2022. január 1-jétől vezette be a kormány azt az új adóalap-kedvezményt, amely szerint a 25 év alattiaknak nem kell személyi jövedelemadót fizetniük az átlagbér mértékéig. A kabinet most ezt bővítette ki a harminc éven aluli fiatal anyák szja-kedvezményével, ami olyannyira új lehetőség, hogy erről a kormány tavaly év végén döntött. Az idei év első napján lépett életbe, ezért januári adatokkal tudok szolgálni. Eszerint

az első hónapban 3091 fő érvényesítette ezt a kedvezményt, amely adat vélhetően töredéke az éves szinten várható számnak és havonta fejenként csaknem 52 ezer forinttal számolhatnak az érintett édesanyák. Ugyanis legfeljebb ennyivel kevesebb adót vonhat le a munkáltató az alkalmazottja béréből. Tehát maximum ennyivel több nettó fizetést kap a fiatal anya minden hónapban.

A harminc év alatti fiatal anyák vehetik igénybe a kedvezményt a munkabérre vagy más, nem önálló tevékenységből származó jövedelmekre, például társaság vezető tisztségviselői feladatainak ellátásáért, társaság tagjaként végzett személyes közreműködés díjazásáért kapott jövedelem után is.

Ám

a kedvezmény érvényesíthető az adóköteles társadalombiztosítási ellátásokból, így például a csecsemő- vagy a gyermekgondozási díjból is.

Ha egyéni vállalkozóként végez tevékenységet az anya, akkor a vállalkozói kivét vagy az átalányban megállapított jövedelem csökkenthető ezzel a kedvezménnyel. Amennyiben az anya mezőgazdasági őstermelőként tevékenykedik, akkor az őstermelői jövedelméből érvényesítheti a kedvezményt. Ha pedig megbízási szerződés vagy felhasználási szerződés alapján szerez kifizetőtől bevételt, akkor ebből a jövedelemből veheti igénybe a kedvezményt.

A harminc év alatti anyák kedvezményére jogosultaknak adóelőleg-nyilatkozatot kell leadniuk a munkáltatójuknál. Ha a kedvezményt a fiatal anya már a várandósság ideje alatt érvényesíti, akkor a gyermek megszületését követően új nyilatkozatot kell tennie, hiszen a gyermek megszületését követően családi pótlékra válik jogosulttá.

a kormány 2010 óta folyamatosan csökkenti a munkát terhelő adókat: a személyi jövedelemadót a Gyurcsány-korszakbeli 36-ról 15 százalékra mérsékeltük, amivel az értük el, hogy az Európai Unió országai közül Magyarországon a harmadik legalacsonyabb az szja kulcsa.

Ebben a nehéz, veszélyes világgazdasági helyzetben, a már második éve zajló, elhúzódó orosz–ukrán háború és a szankciós energiaválság kellős közepén sem változtat a kormány az adórendszeren a családok, fiatalok, nyugdíjasok számára kedvezőtlenül. Továbbra is kiemelt célunk a gazdasági növekedés segítése, az adórendszer egyszerűsítése, az adóbevallással kapcsolatos adminisztráció minimalizálása és a családtámogatási intézkedések körének bővítése.”

Forrás és teljes cikk. Magyar Nemzet

Kiemelt kép: Lidl Magyarország