Az európai uniós tagállamokban a 2024-es év elejétől szelektíven kell gyűjteni az élelmiszer-hulladékot a háztartásoknak, 2030-ra pedig a felére kell csökkenteni a kukába kidobott élelmiszer mennyiségét.

Magyarországon az uniós átlagnál már most is kevesebb élelmiszert dobunk ki, az intézkedésekkel azonban újabb jelentős lépést teszünk a jövő hulladékgazdálkodása, és így a körforgásos gazdaság megvalósítása érdekében – hívta fel a figyelmet Agatics Roland, a DTkH Duna-Tisza közi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezetője.

A hulladékgazdálkodási témában már közismertnek számító szakember rámutatott arra, hogy a klímaváltozás immár a mindennapjainkban is érezteti hatását, lassanként például eltűnnek az eddig megszokott évszakok hazánkban. Klímánk védelme, bolygónk jövője szempontjából tehát kulcsfontosságú, hogy egyebek mellett csökkentsük az emberi tevékenységből fakadó üvegházhatású gázok kibocsátását.

Ennek eléréséhez tűzte ki az Európai Unió többek között azt a célt, hogy a tagállamoknak 2023. december 31-ét követően az élelmiszer-hulladékok szelektív gyűjtését is biztosítaniuk kell a háztartások számára.

Évente nem kevesebb, mint 57 millió tonna, azaz fejenként 127 kilogramm – évente ennyi élelmiszer-hulladékot termelünk az Európa Unióban az Eurostat tavaly novemberi jelentése szerint.

Javuló magyar tendencia

Ennek mintegy 55 százaléka a háztartásokban keletkezik, ami egy főre vetítve 70 kilogrammot jelent. Magyarországon kedvezőbb a helyzet e tekintetben: fejenként átlagosan „csupán” 65,5 kilogramm – a teljes lakosságra vetítve csaknem 635 ezer tonna – élelmiszer-hulladékot dobunk ki egy évben. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, a Nébih adatai pedig javuló tendenciát mutatnak – hangsúlyozta Agatics Roland. Mint kifejtette, a feleslegesen kidobott élelmiszerek mennyisége öt év alatt 33,1 kilogrammról 25,2 kilogrammra mérséklődött. Ez azt jelenti, hogy az élelmiszer-pazarlás mértéke 24 százalékkal csökkent a háztartásokban 2016 és 2021 között.

Az összes lakossági élelmiszer-hulladék csaknem kétharmada azonban jelenleg kommunális hulladékká válik. Fontos tehát tudatosítani, hogy ezek a szerves anyagok is metánt, azaz üvegházhatású gázt bocsátanak ki lebomlásuk során, vagyis tovább növelik a környezeti terhelést. A klímavédelem szempontjából kulcsfontosságú tehát, hogy ennek a hulladéktípusnak is a lehető legnagyobb mértékben csökkentsük a volumenét, egyúttal hasznosításának a feltételeit is kialakítsuk – hangsúlyozza a DTkH Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Véleménye szerint az élelmiszer-hulladékok begyűjtésével és feldolgozásával újabb jelentős lépést teszünk majd a jövő hulladékgazdálkodása, és így a körforgásos gazdaság megvalósítása felé. Ennek köszönhetően ugyanis nem csupán a kommunális, azaz a vegyes hulladékok kezelése és ártalmatlanítása válik könnyebbé. Még ennél is lényegesebb, hogy az élelmiszer-maradékokból jó minőségű humuszt nyerhetünk, valamint a biogázüzemek a bomlásuk során keletkező metángázt számos területen hasznosítható biometánná alakíthatják át.

A teljes cikk a Magyar Hírlapon olvasható.

Fotó: Eric PIERMONT / AFP