Az alábbiakban Matteo Bruni, a szentszéki sajtószolgálat igazgatója március 31-én este 8 óra után kiadott közleménye olvasható: 

„Ma délután Őszentsége Ferenc pápa, miután magánkórtermének kápolnájában imádkozott, szentáldozáshoz járult.

Ezt követően, ahogyan azt már korábban tervezte, meglátogatta a gyermekonkológiai és gyermekidegsebészeti osztályt, és megkeresztelte a kis Miguel Angelt.

Ebből az alkalomból a jelen lévő egészségügyi személyzethez szólva hangsúlyozta mindazok szolgálatának fontosságát, akik hozzájárulnak a testi bajok és gyötrelmek enyhítéséhez, akik nap mint nap Krisztus keresztjéről tesznek tanúságot, és háláját fejezte ki önfeláldozásukért és szolgálatkészségükért.

Ferenc pápa a látogatás végén visszatért a kórterembe.

Az Őszentségét, Ferenc pápát kísérő orvosi csapat a mai napon elvégzett vizsgálatok eredményei és a sikeres klinikai gyógykezelés értékelése után megerősítette, hogy a Szentatya ma elhagyhatja a Gemelli kórházat.”

Várhatóan az április 28. és 30. között zajló magyarországi pápai látogatásnak így nem lesz egészségügyi akadálya.

 

Forrás: Magyar Kurír

Kiemelt kép és videó: Vatican News (a nyitóképen Ferenc pápa csokoládétojást nyújt át egy beteg kisfiúnak)