A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége az idei esztendőben is felhívással fordul a világ magyarsága felé, azt kérve, hogy június 4-ei gyászos napon szóljanak a harangok a templomainkban.

Mint a közleményükben írták: „2023-ban is folytatjuk a trianoni békediktátum évfordulójához kapcsolódó hagyományunkat, ezért ismét hívjuk felekezettől függetlenül a Kárpát-medence magyar vallási közösségeit, hogy június 4-én, magyar idő szerint 16.30-kor harangozzunk templomainkban, majd imádkozzunk a magyar nemzet egységéért és a keresztény hit védelméért.”

Mint megjegyzik, a harangozással törekszenek ápolni a kulturális örökségünket, s általa hívják fel a figyelmet arra, hogy

bár a nemzet területileg megosztott, a magyar keresztények továbbra is egy nemzetként tartanak össze, és tiszteletben tartják, őrzik a közös történelmet.

A harangszó nemcsak figyelemfelhívásra szolgál, hanem egyesíti is a közösséget. Egybegyűjti a közösség tagjait az ünnepek és a megemlékezések alkalmával, és így lehetőséget ad arra, hogy az emberek kapcsolódjanak a múltjukhoz, a hagyományaikhoz – hangsúlyozzák a szervezők.

„A június 4-i harangozás segíthet felidézni a veszteségeinket, és egyben tisztelgés azok előtt, akik Trianon következményeivel szembesültek. Ez a harangszó tehát nemzeti összetartozásunk kifejezése is, amely tudatosítja bennünk, hogy a múlt fájdalmas emlékei még mindig hatással vannak a magyar társadalomra, és egyben arra ösztönöz, hogy jobban megértsük és közösen megvitassuk a trauma következményeit, és így az összetartozásunk kifejezésével ma is határokon átívelő, nemzeti egységben gondolkodjunk, amiért készek vagyunk kitartóan munkálkodni és imádkozni” – fogalmaznak.

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége egyesületi formában működő keresztény, civil szervezet, mely az értelmiséget igyekszik összefogni. A szervezet 1989-ben alakult Csanád Béla professzor irányításával. Jelenlegi elnöke Makláry Ákos parókus.

Fontos küldetésüknek tartják, hogy munkálkodjanak a nemzet egységéért, szorosabbra fűzve kapcsolataikat a szomszédos országokban élő magyarokkal. Céljuk a teljes magyar egység kialakítása.

A kezdeményezéshez ezen a linken lehet csatlakozni. A szervezők csupán alapinformációkat kérnek: település, régió és felekezeti hovatartozás. A szervezők bíznak benne, hogy kezdeményezésükhöz idén is sokan csatlakoznak, akik hitünk és nemzeti összetartozásunk erősítését fontosnak tartják.

Forrás: felvidek.ma/keesz.hu