Az Úr hagyja azt, hogy az emberek a saját szabad akaratuk szerint alakítsák a dolgokat a világban. Isten bármikor megtehetné, hogy elhallgattatja a fegyvereket Ukrajnában vagy bárhol a világban. Az Úr azonban a szabadság Istene, és még azt is megengedi, hogy ezek a szörnyűségek bekövetkezzenek – fejtette ki Buda Péter, az egri Érseki Papnevelő Intézet rektora, aki pünkösd apropóján lapunknak arról beszélt, hogy az egyház léte, az, hogy kétezer éve nem pusztult el, fennállt, sőt ma is gyarapszik, maga a bizonyíték a Szentlélek működésére. Szavai szerint a nyilvánosan nem látható háttérerő ma is vezeti, irányítja az egyházat.

Negyven nap elteltével megünnepeljük az Úr mennybemenetelét, majd tíznapos várakozási idő következik, amikor várjuk Krisztus ígéretének beteljesülését. Ő azt mondta az apostoloknak, hogy maradjanak a városban addig, amíg néhány nap múlva erő tölti el őket. Ez pünkösdkor következik be, ekkor jön el a Szentlélek, és ez egyben az egyház születésnapja is – hívta fel a figyelmet a katolikus pap.

Buda Péter rámutatott, annak idején a Szentlélek eljövetele valóságos csodát tett a tanítványokkal, ez a pillanat az apostolok életében mérföldkő lett. Ekkortól kezdik el beteljesíteni azt a küldetést, amit Jézus rájuk bízott.

Az Emberfia nemcsak arra választotta ki őket, hogy tanúk legyenek, hanem arra is, hogy a világ előtt tanúsítsák Jézus küldetését, az Atya szeretetét és a megváltás bekövetkeztét.

Az apostolok azonban félénkek voltak, voltak olyanok, akik még a mennybemenetel alkalmával is kételkedtek. Péter megpróbálta kézbe venni a dolgok irányítását, és ekkor választják meg az apostolok maguk közé Júdás helyére Mátyást. Így várakoznak a Szűzanyával és más tanítványokkal együtt, és amikor elérkezik pünkösd ünnepe, még akkor is félénken abban a teremben tartózkodnak, és imádkoznak közösen, ahol az utolsó vacsora is volt – emelte ki Buda Péter.

Hozzátette:

ekkor történik a csodálatos jelenés, amikor lángnyelvek tűnnek fel és szélzúgás hallatszik szél nélkül. Így érkezett meg a Szentlélek az emberek számára akkor érzékelhető valóságként.

Viszont egy sokkal fontosabb dolog is történik ekkor. Az apostolok, akiket eltöltött a Szentlélek, ettől kezdve kiállnak az emberek elé, elhagyják az utolsó vacsora termét, és a zsidó ünnepre Jeruzsálembe érkező zarándokoknak elkezdik hirdetni Jézust. Akik eddig félénkek voltak, hirtelen bátrak lesznek, és innentől kezdve már nincs, aki megállítsa őket – hangsúlyozta a papnevelő intézet rektora. Az egyháztörténész kifejtette: a Szentlélek azóta is működik az egyházban, s ez még akkor is igaz, ha manapság nem történik annyi csoda, mint a kezdetekkor, amikor Jézushoz hasonlóan az apostolok is betegeket gyógyítottak és halottakat támasztottak fel.

A Szentlélek működésének bizonyításához később már nem is volt szükség nagy csodákra. Az egyház léte pedig az, hogy kétezer éve nem pusztult el, fennállt, sőt ma is gyarapszik, maga a bizonyíték. Főleg, ha számba vesszük az emberek működését is, ami nem volt hibátlan. Sőt, az elmúlt kétezer évben az emberek nagyon sok bűnt elkövettek az egyházon belül, vagy akár annak nevében is. Mindezek ellenére áll az egyház, és ki tudja fejteni azt a küldetését, amire Jézus megalapította. S ez nem lenne lehetséges a nyilvánosan nem látható háttérerő, a Szentlélek nélkül, amely vezeti, irányítja az egyházat – emelte ki.

Az egri Érseki Papnevelő Intézet rektora kifejtette: a Szentlélek mindenhol működik, így akár a háború dúlta Ukrajnában is. – Annyit tudok mondani, mint Szent Pál: nem dicsekedhetünk semmi mással, csak Jézus Krisztus keresztjével.

Ha a Golgotára tekintünk, akkor azt látjuk, hogy az Isten ott sem avatkozott be, és nem mentette meg a fiát. Az Úr hagyja azt, hogy az emberek a saját szabad akaratuk szerint alakítsák a dolgokat a világban. Az Isten bármikor megtehetné, hogy elhallgattatja a fegyvereket Ukrajnában vagy bárhol a világban. Az Úr azonban a szabadság Istene, és még azt is megengedi, hogy ezek a szörnyűségek bekövetkezzenek – fogalmazott Buda Péter. Hozzátette: a Gondviselés valamiképpen ott lebeg a történelem fölött, és az Isten szent lelke még így is vigyáz ránk. Úgy fogalmazott, el sem tudjuk képzelni, hogy milyen szörnyűségekre lennénk képesek az Úr, a Szentlélek közreműködése nélkül.

Buda Péter beszélt arról is, hogy nemcsak aktív segítséggel tudunk tenni a rászorulókért, hanem imáinkkal is támogathatjuk a békefolyamat elindulását, előmozdítását. Mint mondta, Magyarországon, regionálisan és országosan és a világban is folyamatosan imádkoznak a keresztény hívek a békéért.

Vannak nagyobb kampányok is, amikor felhívásokat tesznek közzé, és ezekhez az imaláncokhoz várják a csatlakozókat. Példaként említette, hogy Gyümölcsoltó Boldogasszony előestéjén több százan vettek részt a rózsafüzér-imádságban Egerben, a Dobó téren a családokért és a békéért. – Magam is állandóan fohászkodom, imádkozom a békéért, annak ügyét sokszor a szentmiseszándékok közé is felveszem. S mindig arra kérem a híveket, hogy imádkozzanak velem. Ennél aligha van ma fontosabb – hangsúlyozta Buda Péter.

Magyar Nemzet

Kiemelt kép: Mirkó István