Úgy gondoljuk, hogy nem létezik olyan egészséges lelkiállapotú ember, akit ne rázott volna meg Varja Judit volt igazságügyminiszter Hajdú Péterrel készült őszinte interjúja. A közélettől visszavonult politikus megrázó történeteket osztott meg a magamutogató, laikus számára is feltűnően nárcisztikus, feltörekvő politikus volt férjével, Magyar Péterrel eltöltött évek alatt elszenvedett bántalmazásokról. Teljesen természetes elvárás lenne, hogy az ügyben – tekintettel arra, hogy a közéletet meghatározó téma lett – megszólaljanak a máskor oly hangos baloldali női jogvédő szervezetek. Hallgatásuk, illetve felemás kommunikációjuk ezért is feltűnő. Cikkünkben körüljárjuk, reagáltak-e az érintett NGO-k, és ha nem, egyébként milyen tevékenységet folytatnak, ami miatt a reakció hiánya ordítóan visszás. 

NANE

Az idén 30 éves Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen (NANE) azt vallja, hogy a családon belüli erőszak nem magánügy. Éppen ezért feladatuknak tartják az ismeretterjesztést a témában. Megnéztük egy öt évvel ezelőtt közzétett videójukat, melyben a párkapcsolati erőszak első figyelmeztető jeleiről beszélnek egy bántalmazott nő szemszögéből. Ha csak ezt összehasonlították volna a Varga Judit által elmondottakkal, már abból egyértelműen lejön, hogy mi történhetett abban a kapcsolatban. Ehhez képest a NANE 2024. március 28-án, az interjú megjelenését követő napon egy olyan posztot tett közzé (persze, értékeljük legalább azt, hogy megszólaltak, hiszen egy jobboldali nőről van szó), mintha a Mátyás király meséiből ismert okos lány diktálta volna nekik. Ki is álltak az erőszak ellen, meg nem is. Teljesen passzív-agresszív hangvétellel, az érintettek nevének leírása nélkül nyilatkoztak, és természetesen a végén hova lyukadtak ki? Az Isztambuli Egyezményhez, amelynek elfogadása esetén Magyarországon a nők helyzete nem mozdulna elő, viszont cserében beépülne a jogrendszerünkbe a genderideológia. Nem is vártunk mást a NANE részéről.

Egy részletet rögtön az elejéről azért kiemelnénk a posztból:

A nők és gyerekek elleni erőszak témája az elmúlt napokban sajnos ismét a pártpolitika eszközévé vált. A NANE Egyesület célja, hogy a bántalmazott nők és gyerekek helyzete javuljon Magyarországon és az ő ügyükre nézve méltatlan és káros, ami jelenleg zajlik.”

Ezek után akár szitkozódás is lehetne, hogy „álljon ki érted a NANE”. Az, hogy egy volt közszereplő megosztja a nyilvánossággal azt a kálváriát, amelyet nap mint nap át kellett élnie otthonában, a családjában, miközben a baloldalról is folyamatosan kapta a támadásokat, nem a pártpolitika eszköze. Sőt, örülnie kéne a messiásváró ellenzékieknek, hogy mielőtt újra nagyot csalódnának, rövid időn belül fény derült legújabb hősük sötét oldalára. A magyar választók közösségének jogában áll tudni, milyen ember valójában az a fickó, aki eddig kényelmesen elüldögélt jó pozíciókban és felvette a havi több millió forintot, hogy aztán mikor már tovább nem fenntartható az életvitele, szembe forduljon addigi táborával. Visszatérve a NANE posztjára, nem tudjuk megfejteni, hogyan jutottak arra a megállapításra, hogy méltatlan és káros a bántalmazott nők és gyermekek helyzetére az, hogy egy volt igazságügyminiszter előáll a történetével és még nagyobb figyelmet irányít a családon belüli erőszak témájára. Az egyik érvük, hogy a többi nő nem kap ekkora figyelmet – erre mi csak annyit válaszolnánk, hogy nem figyelemre, hanem segítségre és főleg bátorságra van szükségük ahhoz, hogy kilépjenek a bántalmazó kapcsolatból. Úgy gondoljuk, hogy Varga Judit a mostani interjújával és a minisztersége idején létrehozott számos új Áldozatsegítő Központtal hatalmas szolgálatot tett ennek az ügynek – talán nagyobbat, mint a NANE 30 év alatt.

A társadalom sokszor nem hisz a nőknek, vagy ha hisz is, őket hibáztatja.” Ez szerepel a NANE alapelveit részletező írásban. Mégis úgy tűnik nekünk, hogy ez az elv csak akkor érvényesül, ha az áldozat baloldali nő. Varga Judit ügyében szerintünk kettős mércét alkalmaz az egyesület. Hogy miért? Ahhoz, hogy választ kapjunk, elég megnéznünk az egyesület honlapját: 1994 óta hivatalos támogatójuk a Nyílt Társadalom Alapítvány. Nincs több kérdésünk.

PATENT

A Patriarchátust Ellenzők Társasága (PATENT) alapvetően a nők és gyermekek elleni erőszak témájával foglalkozott, azonban amint azt a NANE ismertető füzetében magukról írják (mármint a PATENT):

2010-ben, aggasztó́ államitendenciák hatására kezdtünk el komolyabban foglalkozni a szexuális és reproduktív jogok és egészség témájával, különösen a terhességmegszakításhoz fűződő̋ jog védelmével. Így váltunk az egyetlen, reproduktív jogokat nőjogi ésfeminista szemlélettel megközelítő̋ és védelmező̋ jogvédő̋ szervezetté́ az országban”.

Ők tehát most már inkább az abortusszal vannak elfoglalva, de nem kizárólag ez a téma köti le az energiájukat.

Legszorosabb partnerükhöz, a NANE-hoz hasonlóan ők is egy posztban reagáltak a Frizbi TV interjúra, ám a stílus nem különbözött. A PATENT sem említette Varga Judit nevét, és méltatlannak nevezte, ami a nyilvánosságban zajlik. Majd ezután a kormány elleni támadásba lendültek:

„…Magyarországon a feminista szervezetek mindig is ellenszélben működtek, a mozgalmat a női szolidaritás és elhivatottság hajtotta. Ez alól a Patent Egyesület sem kivétel. Ennek a női szolidaritásnak az ereje táplálta a munkánkat akkor is, amikor külföldi ügynöknek bélyegeztek, akkor is, amikor teljes pályás támadást indítottak az Isztambuli Egyezmény – és általában a feminizmus ellen.”

Nos, megjegyzéseink nem sokban különböznek a NANE posztjánál tettekhez képest. Annyit fűznénk hozzá, hogy hiába kérik ki maguknak, igenis külföldi ügynökök. Támogatóikközött ott virít a honlapjukon a Nyílt Társadalom alapítvány, de más, a Soros-hálózathoz tartozó szervezetek is feltűnnek, ahogyan a partnereik között is. Madarat tolláról, NGO-t finanszírozójáról…

Futottak még kategóriában meg kell említenünk a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetséget (NÉ). Tőlük még annyira sem futotta, mint a másik két említett szervezettől – ők legalább a maguk destruktív módján hozzászóltak a témához. A NÉ nőnapon, március 8-án, a botrány kirobbanása előtt közzétett egy bejegyzést, melyben azt írták:

Ma, holnap és minden nap közösen kell fellépnünk a nők és lányok elleni erőszak megszüntetése érdekében. Ezen a nőnapon szolidaritást vállalunk az erőszak áldozatává vált nők millióival, és a nők elleni erőszak megszüntetéséről szóló EU-s irányelv azonnali elfogadására szólítunk fel.”

Amikor azonban konkrétan ki kellett volna állni egy családon belüli erőszakot elszenvedett nőért, nem tették meg. Vajon miért? Nos, magyarázatul szolgálhat, hogy Sáfrány Réka elnök a CEU gender szakán végezte tanulmányait. 2003 és 2005 között a CEU Közpolitikai Tudományok Központjának nemi egyenlőségi politikákkal és az elítélt nők helyzetével foglalkozó kutatásaiban vett részt.

Összegzésként megállapítható, hogy a baloldali, a Soros-hálózathoz tartozó „női jogvédő” szervezetek számára itt állt volna a lehetőség arra, hogy megmutassák: őket valóban a nők helyzete és a családon belüli erőszak megakadályozása foglalkoztatja. Ehelyett azt látjuk, hogy abszolút ideológiai alapon válogatják meg, kinek akarnak segíteni – akár csak egy támogató poszttal. Sőt, ha nem lenne elég, hogy cserben hagyták egy nőtársukat politikai meggyőződése miatt, a közbeszédben előkerült témát a genderideológia trójai falovaként emlegetett Isztambuli Egyezmény ratifikációjának előmozdítására akarják felhasználni.