Szombaton jobban nem is kezdődhettek volna a döntők Belgrádban, a vizes Európa-bajnokság medencés versenyeinek hatodik estéjén.

Milák Kristóf 200 pillangón, Senánszky Petra 50 gyorson szerzett aranyérmet, utóbbi remek országos csúccsal! Sőt, a 4×200-as mix gyorsváltót is megnyertük.

Mennydörgés Belgrádban

Biztosra vettük, hogy Milák Kristóf megszerzi huszadik érmünket itt Belgrádban, a vizes Európa-bajnokság medencés versenyeiben, amikor szombaton a férfi 200 pillangó döntőjével kezdődött a műsor. Trópusi hőségben, ahogy egész héten.

Igen ám, csakhogy 18.24 órakor hatalmas mennydörgés rázta meg a Milan „Gale” Muskatirovics uszodát és környékét, kitört a vihar, a szabadtéri sportrendezvények örök fenyegetése.

A későbbi aranyérmes rajtol Milák Kristóf a férfi 200 méteres pillangóúszás döntőjében a belgrádi vizes Európa-bajnokságon 2024. június 22-én. MTI/Derencsényi István

Az eső azonban nem eredt el, és 18.30-kor annak rendje s módja szerint ellőtték a rajtot. Milák rögtön az élre állt, végig vezetett, de az egyik Chmielewski iker, Krzysztof végig ott volt a nyakán, és a hajrá bizony igencsak szorosra sikerült.

Végül tőle erősen közepes, sőt gyenge idővel, 1:54.43-mal győzött Milák, Márton Richárd a negyedik lett 1:56.07-tel a két lengyel mögött. A lényeg azonban a győzelem!

Milák negyedszer

A Honvéd 24 éves világcsúcstartója, olimpiai és világbajnoka 2018 (Glasgow, 1:52.79 perc), 2020 (Budapest, 1:51.10) és 2022 (Róma, 1:52.01) után sorozatban negyedszer nyerte meg a számot 50 méteres medencében felnőtt-Eb-n. Ezzel beállította a legendás Michael Gross, az Albatross rekordját, aki 1981 és 1987 között diadalmaskodott négy Eb-n ebben a számban. (Gross egyébként a napokban, június 17-én ünnepelte hatvanadik születésnapját.)

Összességében ez Milák nyolcadik felnőtt-Európa-bajnoki címe 50-es medencében.

Az ínyencek kedvéért közöljük Milák részidőit 50 méterenként: 25.36, 29.23, 29.62, 30.22.

A győztes Milák Kristóf a férfi 200 méteres pillangóúszás döntője után a belgrádi vizes Európa-bajnokságon 2024. június 22-én. MTI/Derencsényi István

Milák 1:54.43-as győztes ideje rosszabb, mint Giacomo Carini 1:54.34-e, az olasz srác ezzel az idővel nyerte az Eb-vel párhuzamosan zajló római Sette Colli versenyen a 200 pillangót, odaát az Egyesült Államokban pedig a 17 éves Thomas Heilman 1:54.50-nel lett első. Szóval, az idei idők alapján Milák cseppet sem emelkedik ki a mezőnyből.

Közben eleredt az eső, de ez nem zavarta Senánszky Petrát, a debreceni lány 24.56 mp-cel megnyerte az 50 méter pillangó döntőjét, immár a hetedik magyar aranyérmet szerezve Belgrádban. És a bónusz az új országos csúcs!

Senánszky csodálatos!

Petra egy századot faragott le saját országos rekordjából, amit két hete Monacóban úszott a Mare Nostrumon.

Nagyon boldog vagyok, bár nem ez életem legboldogabb napja – mondta a manökenalkatú lány, aki csak, úgymond, másodállásban úszó, mert amúgy az uszonyos búvárúszás a specialitása.  – Egyre öregebben egyre nehezebben megy, most az is motivált, hogy ha célba érek, kapok egy kis pihenőt. Megyünk a török tengerpartra edzőtáborozni, abból két nap nyaralás lesz… Szeretem Belgrádot, 2019-ben itt volt az uszonyos világbajnokságunk, ebben az uszodában, szép emlékek kötnek ide. Ez a hely, úgy látszik, ki tudja hozni belőlem a nagy eredményt. Amúgy észre sem vettem, hogy eleredt az eső…

Az aranyérmes Senánszky Petra a női 50 méteres gyorsúszás eredményhirdetésén a belgrádi vizes Európa-bajnokságon 2024. június 22-én. MTI/Derencsényi István

Petra még elárulta, hogy a 2021-es tokiói olimpia után határozta el, hogy most már az úszás lesz a főtevékenysége, nem az uszonyos búvár, ugyanis a Covid miatt vitatható körülmények között nem jutott ki Japánba. Akkor döntött úgy, hogy három évig mindent egy lapra tesz fel, és kvalifikál a párizsi olimpiára.

És sikerült!

A húszperces esőszünet után következett a 200 vegyes döntője, amit a várakozásnak megfelelően az izraeli Anastasia Gorbenko nyert meg óriási fölénnyel, mögötte honfitársa, Lea Polonsky végzett,  Sebestyén Dalma hetedik lett, ideje 1:13.84 perc.

Aztán Szabó Szebasztián 22.03-as idővel az ötödik helyen kvalifikált az 50 m gyors döntőjébe, szóval folytatódott a sikeres magyar szombat.

A 200 méter vegyes elődöntőjében, immár szakadó esőben, Telegdy Kapás Boglárka a második (2:09.35 perc), Jakabos Zsuzsanna a harmadik (2:09.42) idővel kvalifikált, utóbbi kissé elmaradt délelőtti idejétől, egyelőre hiába üldözi az olimpiai szintet, talán majd a vasárnapi döntőben.

A férfiak hasonló számának elődöntőjében Török Dominik még délelőtti idejéből is faragott 4 századot, megnyerte futamát 1:59.07-tel, de ez még nem olimpiai szint. Kós Hubert 1:58.12-t úszott, övé a második legjobb idő, Töröké a negyedik.

Nem is értem, hogy amikor villámlik, hogyan lőhetik el a rajtot

– csodálkozott Kós.

Török nem csodálkozott, csak örült:

Kit érdekel, hogy nincs meg az olimpiai szint, a lényeg, hogy a két legjobb magyar között vagyok, és bekerültem életem első Európa-bajnoki döntőjébe!

Jászó Ádám is döntős lesz a 100 háton, 54.25-öt úszott, 24 századdal jobbat, mint délelőtt, ez összesítésben a hetedik idő, és biztos finálét ér.

És már itt is volt a 4×200-as mix gyorsváltó döntője, a 4-es pályán az esélyes magyarokkal. Márton Richárd kezdett, Holló Balázs folytatta, majd Ábrahám Minna jött, végül Pádár Nikolett. utóbbi egyszerre váltott a lengyelekkel, de valami egészen döbbenetes hajrát produkált, és három testhossz előnnyel győztesnek hozta be a magyar stafétát.

Megvolt a nyolcadik belgrádi aranyérmünk! Továbbá a huszonkettedik itteni medáliánk, azaz folytatódott a 26 érmes magyar rekord hajszolása.

Az aranyérmes magyar vegyes gyorsváltó, Márton Richárd, Holló Balázs, Ábrahám Lilla Minna és Pádár Nikolett (b-j) a 4×200 méteres gyorsúszás eredményhirdetésén a belgrádi vizes Európa-bajnokságon 2024. június 22-én. MTI/Derencsényi István

Úszás, Európa-bajnokság 2024, Belgrád, döntők:

Női 50 m gyors: 1. Senánszky Petra 24.56 mp, országos csúcs, 2. Teodora Draku (görög) 24.59, 3. Julie Kepp Jensen (dán) 24.79

Férfi 200 m pillangó: 1. Milák Kristóf 1:54.43 perc, 2. Krzysztof Chmielewski (lengyel) 1:54.78, 3. Michal Chmielewski 1:55.51, 4. Márton Richárd 1:56.07.

Férfi 50 m mell: 1. Huseyin Emre Sakci (török) 26.92 mp, 2. Noel de Geus (német) 26.93, 3. Kristian Pitshugin (izraeli) 27.02

Női 200 m vegyes: 1. Anastasia Gorbenko (izraeli) 2:09.75 perc, 2. Leo Polonsky (izraeli) 2:11.18, 3. Barbora Seemanová (cseh) 2:11.48, …7. Sebestyén Dalma 2:13.84.

4×200 m mix gyorsváltó: 1. Magyarország (Márton Richárd 1:49.43 perc, Holló Balázs 1:46.70, Ábrahám Minna 1:58.61, Pádár Nikolett 1:55.37) 7:31.11 perc, 2.

Az éremtáblázatot fölényesen vezeti Magyarország a zárónap előtt: 1. Magyarország 8 arany, 8 ezüst, 6 bronz, 2. Izrael 4, 1, 1, 3. Görögország 3, 5, 4, 4. Csehország 3, 1, 2.

Index

Kiemelt kép: Az aranyérmes Senánszky Petra a női 50 méteres gyorsúszás eredményhirdetésén a belgrádi vizes Európa-bajnokságon 2024. június 22-én. MTI/Derencsényi István