Frázisok vannak, tartalom nincs. Közel s távol nincs a képzett fiatal értelmiségiek pártjában egy kreatív javaslat, egy kis innováció, egy magyar megoldás egy magyar problémára. Csak „a Nyugat” majmolása van, jónak hitt külföldi rendszerek és módszerek neveinek kopipésztje, hazai kontextus és eszmei megalapozottság nélkül. Frázisok vannak, tartalom nincs, s mindezért a fiataloknak kellene rajonganiuk. Ne tegyék. A magyar fiatalok többet érdemelnek az aktivizmusimportnál. Kohán Mátyás saját generációjáról szóló írását szemléztük a Mandinerről.
2017 elején futott a NOlimpia-kampány, egy csapat addig ismeretlen fiatal kinyírta a 2024-es budapesti olimpia álmát – ettől sokan nagyon szeretni kezdték őket, mások meg nagyon utálni.
Onnantól kezdve lehetett valamennyire mérni a pártot. Szépen, lassan épültek felfelé, egyik alapszervezetet gründolták a másik után, és két kézzel szórták maguk körül a Narratívát. Új arcok, új Magyarország, új politikai generáció, Nyugaton tanult, lendületes, tehetséges fiatalok, akik felkavarják a belpolitikai posványt, aktivizálják az apolitikus harminc alattiakat, és úgy tartanak be a pökhendi Fidesznek, hogy közben nem gyurcsányozzák össze magukat nagyon.
Aztán még abban az évben Kaliforniába sodorta a cikk szerzőjét a Teremtő, és volt szerencséje új oldalról megismerni a generációját. Tucatszámra találkozott odakint azzal az embertípussal, akik láttán-hallatán a mai napig kirázza a hideg: a felső-középosztálybeli tizen-huszonéves aktivistával, aki ugyan semmit nem tud az orra hegyén túli világról, de politikai nézetei rendkívül határozottak.
„Harcos ateista vagy rossz esetben álkeresztény; a világháborúkról annyit tud, hogy ott haltak meg a zsidók; a nőjogokról egyrészt a kvóta, másrészt a magzatgyilkosság jut az eszébe; minden sarki jegenyefán faji, nemi, vallási osztályharcot lát; divatos mentális betegségeket képzel be magának; és bár idegennyelvi készségei nem terjednek túl némi spanyol szlengen (hola, nada, gracias, vamos), pontosan tudja, mi a teendő Oroszországban, Palesztinában, Iránban, Magyarországon és a római katolikus Anyaszentegyházban egyaránt. Jellemzően mindenhol ugyanaz: hatalmat a nőknek, pénzt a színesbőrűeknek, melegjogok, kormányváltás, szabad sajtó, kész.”
És történt 2018 januárjában – írja a szerző, „hogy a Heidelbergben tanult Fekete-Győr András kiment Bécsbe a helyi liberális párthoz, a NEOS-hoz kapcsolatot építeni, majd előadott egy olyan minősíthetetlen nyökögést német nyelvű beszéd címszó alatt, hogy elakadt a szavam. Én is magyar-német két tannyelvűbe jártam, mint Fekete-Győr, én is éltem kint, tudom, hogy mi a szint – hát, nem ez. Nem elég, hogy nem mondott semmit, de még azt is gyalázatosan rosszul mondta. 2019-ben, amikor a Momentum két rangos hölgye bevonult az Európai Parlamentbe, a Hollandiában diplomázott Donáth Anna angol nyelvű szereplései kapcsán átéltem valami hasonlót, s kezdett a dolog gyanús lenni egy kicsit. Nem lehet, hogy a momentumosok kint voltak ugyan Nyugaton, de néhány csinos önéletrajzi bejegyzésen kívül nem hoztak onnan haza semmit a kék ég alatt? Nem lehet, hogy Kalifornia semmirekellő aktivista-hadserege és a Momentum valójában egy és ugyanaz? Nem lehet, hogy ezek valójában egyáltalán nem is tehetségesek?”
„2019 nyarán egy balatoni üdülőhelyen dolgoztam, és egy idősebb kollégával a politikáról beszélgettünk. Megtudtam, hogy 2018-ban a Momentumra szavazott. Fiatalok, nem loptak még, hadd legyen egy esélyük! Cseh Katka botmixeres kiszólását tőlem tudta meg. Kicsit elszomorodott tőle. Úgy érezte, hasba akasztották.
Valami ilyesmi lehet a Momentum esszenciája. Egy nagy hasbaakasztás, önmagukat okosnak és képzettnek eladó fiatalok véd- és dacszövetsége.
Az ifjúság ópiuma ők, semmi más, ráadásul ahogy a dolgok 2021-ben állnak, még kapudrog is a Momentum a gyurcsányizmus benyelése felé.”
Van jobb megoldás annál a pártnál, amely a közös lista bejelentése óta semmi mást nem csinál, csak igyekszik emészthetővé tenni a fiatal szavazóknak Gyurcsány Ferencet.
A teljes cikk a ITT olvasható el.