A magyar kormány a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény módosítására nyújtott be javaslatot a magyar Országgyűlésnek, az után, hogy az Európai Bíróság a múlt év októberében kimondta, hogy a lex CEU (mely ahhoz vezetett, hogy a CEU befejezte érdemi működését Budapesten) megsértette az uniós jogot. A CEU nyugtázta az eseményt, de kijelentette, nem kíván visszatérni, az egyetem Ausztriában marad, egy olyan országban, ahol tisztelik az akadémiai szabadság alapvető értékeit.
A CEU honlapján közzétett nyilatkozatban reagált a hírre:
„A magyar kormány új törvénye nem jelent változást intézményünk számára. Úgy gondoljuk, hogy a kormánynak nincs szándékában olyan feltételek megteremtése, amelyek szerint a CEU-hoz hasonló nemzetközi intézmények szabadon működhetnének Magyarországon. Az új szabályozás szerint is a legfelsőbb szinten meghozott politikai döntések fogják meghatározni, hogy mely külföldi egyetemek működhetnek az országban. A kormány már korábban világossá tette, hogyan kívánja kihasználni a kezében lévő hatalmat. Elüldözött egy olyan intézményt, amely az akadémiai szabadság nemzetközi alapelvei szerint működik, és ehelyett meghívott egy egyetemet, amely teljesen aláveti magát Kínai Kommunista Pártnak.”
Hozzátették, hogy
„ezeket a döntéseket a kormány már meghozta. A CEU Ausztriában fog maradni, egy olyan országban, amely tiszteli az akadémiai szabadság alapvető elveit. Budapesten fenntartjuk kutatási tevékenységünket, oktatási feladatokat azonban nem fogunk vállalni. Soha nem fogjuk elhagyni a várost, de többé nem vetjük alá magunkat egy ember és az ő rendszere politikai szeszélyeinek.”
Forrás: Vadhajtások / Index
Címlapkép: Illusztráció – Michael Ignatieff, a CEU elnök-rektora beszél az egyetem sajtótájékoztatóján a CEU épületében Budapesten 2017. május 30-án.Fotó: Balogh Zoltán/MTI/MTVA