Úgy gondolja az ember, hogy saját honfitársainak magyarságtudatában megbízhat. Az utóbbi években ez a bizonyosság egyre jobban halványul.

Egyesek számára divattá vált az úgynevezett európainak látszani, úgy, hogy az anyaföldbe gyökerezés és a magyar családhoz tartozás jó néhány honpolgárunk szempontjából ma már nem tényező. Európa szívében a magyar polgár nem is lehet más, mint európai, de azoknak, akik megtagadják a haza elsődlegességét, egyúttal elvetik nemzetünk évezredes létét, önállóságra törekvését és történelmi múltunk mindazon elemét, ami ez idáig létünket biztosította kontinensünkön, mást nem üzenhetünk Gyurcsány szavaival élve: „El lehet menni”.

Honvédő harcaink bizonyították, hogy a magyarok nagy többsége hitt a szülőföld megtartó erejében és mindig készen állt vérét hullajtani. Jöhetett tatár, török, osztrák, német vagy orosz, de végül győzedelmeskedtünk. Hódító ellenségeink akkoriban nyílt kártyákkal játszottak., Fegyvereik erejével kényszert alkalmaztak, így tudták időről időre megszállni hazánkat hosszú ideig, siralmat okozva. Tagadnunk nem kell, hogy az első, majd a második világháború idején „szövetségeseink” oldalán a vesztesek közé kerültünk. Szolgáljon mentségünkre, hogy ezekben az időkben nem a hódítás, hanem sokkal inkább javaink visszaszerzése vezérelt minket. Elmondhatjuk viszont, hogy a nyugati országok által megvalósított, több évszázados gyarmatosításában nem vettünk részt. A megszállás hasznait nem szedtük. Meggyőződésünk, hogy a jóvátétel erkölcsi kötelezettsége minket nem terhel, sőt, mint a birodalmak által megszállt országot, minket is megilletne az anyagi és erkölcsi jóvátétel.

Trianon után eltelt 100 év megtanított bennünket, hogy nem kergethetünk illúziókat. Világossá lett, hogy a politikai és fegyveres csatározások győztesei csakis a nagyhatalmak lehetnek. Azt is látjuk, hogy a birodalmárok érdekeinek kielégítésére habozás nélkül cselekednek. Bármikor és bárhol képesek két- vagy többoldalú szerződések felrúgására, hazugságokkal és az erősek jogán újabb és újabb előnyökre szert tenni. Napjainkban kirajzolódik a két világháború utáni viszonylagos béke megbontása. Európa került a levadászás célpontjába. Fő aktorai az USA demokratái és az Európát eladni akarók szocliberálisok gyülekezete. Egy oldalon állnak az új birodalomra ácsingózók, és mellettük a jó pénzért és szolgálati státuszokért népeiket elárulók. Majdnem mindegy, hogy a szú belülről rágja a fát, vagy kívülről hasogatják azt, egységessé vált az országrablók serege. Létrejött az ultra bal és jobb birodalmat alapító hadserege, lobogtatva a liberálfasizmus zászlaját.

A klasszikus demokráciát, a helyi jogállamiság tradícióit vulkáni erővel támadják a történelem szemetéből ismét kibújó, egójukkal nem bíró kontraszelektált politikusok. Kirajzanak és hálózatuk állomásainak kiépített bázisaiból támadnak. Az USA pénzmágnásai által hatalomra segített áldemokraták kezükben tartják kormányukat, kötélen rángatják elnöküket, kiszemelt új zsákmányuk Európa. Az Európai Unió intézményrendszerébe beszivárogtatott pártérdekű regenát bürokraták máris feje tetejére állították az évtizedekig logikusan működő intézményi hierarchiát. Hiába hoz határozatot az Európa Tanács, törvényelőkészítést javasolva az Európai Bizottságnak, már előkészítés közben az Európai Parlament megvett többségi erővel, kénye kedvére alakítja a törvényt. Az államfők és miniszterelnökök mellékszereplővé válnak, hiszen nem közvetíthetik választóik akaratát, mert az államok szuverenitását fölülírja az Európai Parlament, amely a népfelség elvét gyakorlatilag semmivé silányítja. Az EU színpadán a háromfelvonásos dráma nézői, a szuverén országok választópolgárai, az adójukból jól megfizetett jegyekkel nem beleszólást, hanem azt kapják, amit a birodalom létrehozásához szükséges. Ez pedig alternatíva nélküli menü.

Rabláncra fogásunk még megelőzhető, tényként kell kezelnünk, hogy az Európai Unió nem egy szuperállam, hanem szuverén államok szövetsége. Ezért aztán a jogállamiság alapjait az általános demokrácia felfogás alapján az egyenrangú országok választópolgárai hagyományaikat őrizve állapítják meg. Saját jogállamiságukat önakaratból magukra nézve kötelezőnek fogadják el. Alaptörvényeik, alkotmányaik őrzése alakítása csakis a szubszidiaritás szigorú betartása mellett képzelhető el. Azonban ez a klasszikus demokrácia nem tisztázott módon a brüsszeli áldemokraták részéről vitatott.

A kérdés: milyen alapon lehet beavatkozni egy önálló állam polgárainak a népfelség tiszteletben tartásával létrehozott jogállamiságába? A válasz egyértelmű: kívülről nem, és ha mégis, ez csak oly módon valósulhat meg, amely ütközik a demokráciafelfogással és birodalmi szempontok alapján az alávetettség megalapozására szolgál. Természetesen emellett létezhetnek a tagországok parlamentjeinek jóváhagyásával átadott jogalkotási felhatalmazások.

A lényeg az, hogy az Európai Unióban élő népek demokráciafelfogása a határaikon belüli szabadságra alapozott, a választójogra, és az abból is következtethető pártpluralitásra. A végeredmény az a parlamenti képviseleti demokrácia, amely tükrözi a helyi népakaratot a többségi döntések mentén és szolgáltatja a legmagasabb fokú demokráciát.

Az Európai Unió intézményrendszere átadott jogosultságok nélkül nem annulálhatja az egyes államok népeinek akaratából létrehozott országgyűlések döntéseit. Jó lenne tudomásul venni, hogy az európai emberek sorskérdéseit teljes konszenzussal lehet irányítani és meghatározni, nem pedig birodalmi erőszakkal. Vitathatatlan, hogy ha olyan döntések születnek, amelyek az Európai Parlament pártérdekeltségű megnyilvánulásait tükrözik, és merőben ellentétesek a szövetséges államok polgárainak helyi akaratával, téves utat jelentenek. Az államok önálló parlamentjeinek kontrollja nélkül csak olyan döntéseket lehet hozni, amelyek a helyi polgárok akaratát figyelmen kívül hagyják, sőt, felhatalmazásuk nélkül születnek. Helytelen gondolkodást és irányítást jelent egyes országok, elsősorban nagyhatalmak részéről, hogy kormányzásuk ideje alatt, népeiket érintő sorskérdésekről nem tartanak népszavazást és népi konzultációkat. Választóiktól elszakadva „felhőben” döntenek, kiszolgálva oligarcháik érdekeit. Az Európában megválasztott kormányfők és államfők személyes felelőssége soha nem takarható ki. Ők azok, akiknek a keze, cselekvése választóikhoz kötött. Ezzel sokszor szemben áll a parlamentben ülő ellenzéki pártok képviselőinek felelőtlensége, amely csak saját pártjuk kontrollja alá vetett, és az onnan jövő utasításokat követi.

A választóiktól elszakadt, az Európai Parlamentben a pártcsaládokhoz láncolt képviselők államok felettivé tehetik akarataikat, hiszen kontrolljuk kikerül saját választópolgáraik által többségi bizalmat kapott kormányfők és államfők kezéből. Politikai piacon lobbizhatnak, akár saját zsebre is. Ezek a megfizetett álképviselők cselekvéseikkel pártideológiák szolgálóivá válnak. Eredeti küldetésüket megtagadva egyénileg kereskednek hazájuk javaival, államaik demokráciáját figyelmen kívül hagyva, sutba dobva a szubszidiaritás alapelvét. Így közelítünk az Európai Egyesült Államok létrehozása felé, amely jottányit sem különbözik a történelemben megbukott római, bolsevik és náci birodalmak borzalmakkal teli működésétől. Sőt, a bolsevik és náci, marxi és hitleri szemlélet gyakorlatának egyesített megvalósítása tovább növelheti a szörnyűségeket.

A liberálfasizmus kiütéseinek jelei megjelentek Európa testén. Ilyenek, amikor az Európai Uniós parlament megfenyegeti és befolyásolja az Európai Bizottságot, vagy például, amikor a pénzeszsákokkal kitömött álcivil szervezetek NGO-k képében, Soros György vezényletével a nyílt társadalom szellemiségében megnyitják Európa kapuit az illegálisan betóduló iszlám honfoglalók előtt. Az illegális bevándorlás támogatásával törekszenek a párhuzamos társadalom szerkezet kialakítására. Az olcsó munkaerőt, amely őslakosságunk fiatalsága elől veszi el a megélhetést, ajnározzák, miközben álságos módon a dolgozó európai polgárok zsebéből, azok adóforintjaiból támogatják a honfoglalókkal együtt érkező népes családokat, akiknek megélhetését szociális segélyekből finanszírozzák.

Tévedés ne essék, mindezt nem a muszlimok találták ki, hanem a birodalmi álmokat szövők oligarcháinak szűk szövetsége. Ezek az áldemokraták, anyagi javaikkal sáfárkodók arra számítanak, hogy a klasszikus demokrácia követőit, az őslakosságot háttérbe szorítva, a bevándorlók szavazataival kényükre-kedvükre manipulálhatják a klasszikusnak demokrácia téziseit. Nem engedhetjük, hogy az őslakók erejéből felépített Európát, amely tulajdonunk és birtokunk is egyúttal, idegen hatalmi tényezők vegyék kezükbe.

Elkezdődött egy egész kontinens gyarmatosítása, amire eddig nem volt példa. Ez már olyan nagy falat, hogy reményeink szerint megakad a felfalók torkán.

Csizmadia László