Telt ház előtt mutatták be a cannes-i Fesztiválpalota 2300 férőhelyes Lumière nagytermében Enyedi Ildikó új, Arany Pálmára esélyes versenyfilmjét, amely fogadtatása igencsak vegyesre sikeredett.

A film első blikkre is szembetűnő kuriózuma a szereposztás, amely így fest Füst Milán irodalmi Nobel-díjra is felterjesztett regényéből, A feleségem története – Störr kapitány feljegyzéseiből készült filmadaptációban:

Gijs Naber, Léa Seydoux, Louis Garrel, Jasmine Trinca, Sergio Rubini, Josef Hader, Simone Coppo, Ulrich Matthes, Udo Samel, Luna Wedler.

Mindössze két magyar színész neve (Hajduk Károly és Rujder Vivien) jelenik meg – marginális szerepben – a színészi stáblistán, és egy harmadik, a Tommyt alakító Funtek Sándoré, aki egyébként francia állampolgár.

A majd’ háromórás (169 perces) magyar-német-olasz alkotás másik sajátos jellemzője, hogy angol nyelvű. És nemzetközivéhéhévé lesz holnaaap tóla világ – viccelődhetnénk, ha a jelenség mulatságos lenne. De nem az. És ezt a kritikák is megerősítik, mert bár a cannes-i közönség állva tapsolta az ünnepelteket – vajon ki merte elsőként abbahagyni? –, a külföldi média már nem volt ennyire lelkes.

A The Hollywood Reporter úgy fogalmazott, hogy Enyedi Ildikó, Kelet-Európa egyik leginkább magával ragadó rendezőjének szerzői hangja nemcsak elhalkult, de kissé elavult is. Habár Füst Milán regénye egyes szám első személyben meséli el a kapitány történetét, Enyedi filmje hamiskásan, egyhangú személyiséggel és viselkedéssel ruházza fel a karaktereket – ez pedig számtalan kérdést felvet azok terveiről és döntéseiről – írja a lap.

Bár a rendező maga adaptálta a regényt, mégis eltévedt az angol nyelv útvesztőjében, csakúgy, mint a szereplői: a karakterek közötti kommunikáció minden, csak nem zökkenőmentes. A párbeszédek nem hitelesek, legalábbis nem annyira, hogy illeszkedjenek az 1920-as évek stílusába, vagyis a korhű angol nyelvi közegbe.

A Screen Daily szintén ebben látja a problémát, azt írják, amikor idegen anyanyelvű színészek kénytelenek angol nyelven játszani, kevés az esély arra, hogy hiteles, meggyőző és átütő élményt nyújtsanak a nézőknek, s Enyedi döntése, hogy angolul forgassák a filmet, megnehezíti a saját dolgát, vagyis hogy az anglofón területeken is könnyen eladható legyen a produkció.

A Variety szerint a film képi világa ugyan kiváló, de A feleségem története mégsem nevezhető úttörő alkotásnak.

Egy olyan hajó, amely lassan közeledik a háromórás határ felé, miközben a víz folyamatosan szivárog a hajótestbe.

A film a regényadaptációk csapdájába esik: egyes jelenetek túl hosszúak, túl sok szereplővel dolgoznak, a párbeszédek pedig inkább hangzanak felolvasásnak, mintsem zökkenőmentes kommunikációnak. A portál szerint nem a különféle angol akcentusokkal van a probléma. Jakob és Lizzy eszmecseréi harsányak, és egyik karakter szájából sem hangzanak természetesen: legfeljebb egy narrátor hangjához lehetne hasonlítani a kapitány kedvelt kifejezéseit és szavait.

S hogy mit ír a filmről a magyar függetlenobjektív média? Hát azt, hogy a Nemzeti Filmintézet 1,15 milliárd forintos támogatását, amelyet Enyedi Ildikónak, Mécs Mónikának és Mesterházy Ernőnek juttatott, költhette volna inkább éhező gyerekekre, nyomorgó kisnyugdíjasokra és természetesen az oktatásegészségügyre. Dehogy is, csak vicceltem, igazából egyetlen szóval sem nehezményezték a támogatás összegét.

Pedig akár társadalmi vitát is nyithatnánk arról, hogy a magyar állam vajon miért ad 1,15 milliárd forintot egy vele nyíltan szembeforduló rendezőnek, illetve Demszky Gábor foltos múltú politikai főtanácsadójának és feleségének, Mécs Imre lányának egy olyan filmre, amely stábjában nagyítóval kell keresni a magyar résztvevőket, és angol nyelven készült. Szerintem egy diktatúrában ez helytelen. A kormánynak igenis szét kellene osztania a pénzt azok között, akiktől elvették. A nép között. A rám eső részt például hozhatná Jakab, Istenemre, még földmunkagépet is szereznék neki egy bevállalósabb sofőrrel!

Címlap: Gettyimages / Balról jobbra: Louis Garrel, Mécs Mónika, Gijs Naber, Enyedi Ildikó, Luna Wedler, Sergio Rubini