Az Újszövetségi Szentírásban a rabszolga szó csak párszor szerepel, többnyire átvitt értelemben vagy úgy, hogy elítéli a rabszolgatartást.
Elítéli például az egyiptomiakat, akik a választott nép fiait rabszolgasorsban tartották (ApCsel 7,7). Szent Pál pedig kijelenti: „Nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert mindannyian eggyé lettek Krisztusban” (Gal 3,28). A hangsúly itt azon van, hogy rangban egyik sem előzi meg a másikat. Megható az apostoloknak Filemonhoz írt levele, amelynek kíséretében visszaküld hozzá egy szökött rabszolgát: „Úgy küldöm vissza hozzád, mint saját szívemet…., de már nem mint rabszolgát, hanem mint többet: mint szeretett testvért…” (Filem 12. 16).
Ha az ember elolvas egy „politikailag korrekt”, iszlámról írt tankönyvet, azt hinné, hogy az iszlám sem ismeri el törvényesnek a rabszolgatartást. A „rabszolga”, a „rabszolgaság” szót nem találjuk sem a tartalomjegyzékben, sem a tárgymutatóban (miként a dzsízja = fejadó kifejezést sem).
Aztán ha beleolvasunk a Koránba vagy a szunnákba, hatalmas meglepetés ér bennünket: lépten-nyomon rabszolgákba-rabszolganőkbe ütközünk, akiket Mohamed vagy az ő híveinek „jobbja birtokol”. (A Dr. Okváth Csaba által fordított Kegyes Korán a „rabszolgád” szót rendszeresen az „akiket jobbod birtokol” kegyes kifejezéssel helyettesíti. De a rabszolga ettől még rabszolga marad…) A rabszolgatartás az iszlámban olyan természetes, mint a levegővétel. A szó sem a Korában, sem a szunnákban egyszer sem található negatív megvilágításban. /4./
K 16,75: „Allah példabeszédet mondott egy rabszolgasorban lévő szolgáról, aki nem rendelkezik semmivel, és egy másikról, akiről szépen gondoskodtunk. Ez utóbbi abból titokban és nyíltan adakozik. Vajon egyenlők-e ők? Hála legyen Allahnak!”
K 30,28: „Saját magatokból vett példázatot adott nektek: Talán ti egyenlően megosztoztok vagyonotokon bármelyik rabszolgával, akit jobbotok birtokol? Félitek-e őket úgy, ahogy magatokat félitek? Így magyarázzuk a jeleket az olyan népnek, amely használja az eszét.”
A K 4,36 viszont megkívánja a jóindulatot nemcsak a szülők, rokonok, árvák, szegények, szomszédok, útitársak és vándorok iránt, hanem a rabszolgák iránt is. A háttérben ott van az iszlám hitre való áttérítés szándéka. A muszlim, illetve a muszlim hitre áttért rabszolga felszabadítása egyébként dicséretes dolog. A Bukhári 3,46,693 szerint: Mohamed mondta: „Ha valaki felszabadít egy muszlim rabszolgát, Allah megszabadítja őt a Pokol tüzétől ugyanúgy, ahogy ő most megszabadította a rabszolgát.”
A muszlim rabszolgarendszernek talán legsötétebb oldala az, hogy a férfi (a házas is) törvényesen közösülhet a „jobbja által birtokolt” rabszolganőkkel. (Vö. K 23,1-6; 70,22-30). A K 4,24 szerint még a házas rabszolganő is kezelhető szexrabszolgaként!
Kétségtelen, hogy a muszlim államok legtöbbje hivatalosan eltörölte a rabszolgatartást. Ennek megfelelően a Saríja törvény Nu Ha Mim Keller által készített angol fordításából (Reliance of theTravaller and Tools of theWorshipper) sikerült is „kifelejteni” a rabszolgasággal kapcsolatos fejezetet… Mivel azonban az iszlám államokban nem egyszerű államegyháziság van, mint az egykori keresztény államokban, hanem „egyházállamiság” (theokrácia), a rabszolgatartás eltörlése majdnem lehetetlen. Allah megengedte, Mohamed gyakorolta az intenzív rabszolgakereskedést is, hogyan jön ahhoz egy muszlim ország kormánya, hogy ezeket tilalmazza…?
Ennek megfelelően az egykor virágzó és megszámlálhatatlan rabszolga halálát okozó rabszolga-ipar ma is létezik: különösen Szaúd-Arábiában, Szudánban és Mauritániában. Henri Boulad jezsuita atya, aki 2017. III. 16-án lett magyar állampolgár, még látott olyan piacot, ahol egy mezítelen néger lány – árának feltüntetésével – ott ült az árucikkek között. (Erről beszélni persze Nyugat-Európában nem korrekt és azonos az iszlamofóbiával…)
Ilyenkor az ember hallja azok véleményét, akik „nem szeretnek muszlim bűnözésről beszélni, hisz hasonló bűnöket keresztények is elkövettek”. Egy különbségről azonban elfeledkeznek: A keresztény rabszolga-kereskedők nem voltak Krisztus követői, inkább csak megkeresztelt pogányok, akiknek bűneiért ennek ellenére már a pápák is többször bocsánatot kértek; azok a muszlimok viszont, akik Nyugat-Afrika partjainál ellátták rabszolgákkal az ál-keresztényeket, igazi muzulmánok voltak, Mohamed követői még akkor is, ha tetteikről hallgatni kell, és azokért még senki sem kért bocsánatot…
Szerző: Márfi Gyula
