Júliusban a tiszti főorvos rendelete alapján, s a delta variáns terjedésére való tekintettel a Szlovákia területére belépőket beoltottakra és karanténkötelezettekre osztották. Az alkotmánybíróság azonban az ellenzéki politikusok beadványa alapján ennek a rendeletnek az érvényét július 16-án leállította, így annak régebbi változata lépett érvénybe. Ez az utazási szemaforral számolt és biztonságosakra és kockázatosakra osztotta azokat az országokat, ahonnan a beutazók érkeztek.
Az alkotmánybíróság ugyanis kifogásolta, hogy a rendelet azokat is beoltottaknak minősíti, akik csak a koronavírus elleni oltóanyag első adagját kapták meg. Ján Mikas július 19-én új rendelettel reagált az alkotmánybíróság kifogására. Az első vakcinaadaggal beoltottakkal kapcsolatban, akik időközben külföldre utaztak, úgy rendelkezett, hogy amennyiben július 9-ig beoltatták magukat, egy negatív teszteredménnyel már visszatérésük első napján megszűnt a karanténkötelezettségük…
…Az ingázókra vonatkozóan ezen a héten kellene kijönnie a Közegészségügyi Hivatal új rendeletének, mely tekintetbe veszi, hogy a határátlépéshez antigénalapú tesztet is készíttethessenek…
…Azok, akik nincsenek beoltva, minden visszatéréskor kötelesek regisztrálni az eHranica rendszerben. Hazatérésük után életbe lép a karanténkötelezettség, mely tünetmentesség esetén is a 14. napon ér véget. A karanténkötelezettség vonatkozik a közös háztartásban élő személyekre is, akik nincsenek beoltva, vagy nem élveznek más mentességet a karanténkötelezettség alól. A karantén leghamarabb az 5. napon végzett negatív RT-PCR teszttel befejeződhet, a teszt költségeit az állam téríti. A tesztre automatikusan meghívást kapnak az eHranica rendszerben történt regisztráció alapján. A beoltatlanok közül kivételt élveznek azok, akik egészségügyi okok miatt nem olthatók, s erről orvosi igazolással rendelkeznek, valamint 72 óránál nem régebbi negatív PCR-teszteredményt tudnak felmutatni.
Szeptember elsejéig az ingázók, s mindazok, akik állandó, vagy átmeneti lakhellyel rendelkeznek a szomszédos ország határ menti területein a határtól számított 100 kilométeren belül, határátlépéskor kötelesek 7 napnál nem régebbi negatív PCR-teszteredmény felmutatni.
Az ingázóknak szeptember elsejéig elegendő egyszer regisztrálniuk az eHranica rendszerben és kivételt élveznek a karanténkötelezettség alól, amennyiben rendelkeznek munkáltatói igazolással és 7 napnál nem régebbi negatív teszteredménnyel. Az új rendeletnek tekintetbe kéne vennie az antigénalapú tesztek használatát is, kérdéses viszont, hogy ezek meddig lesznek érvényesek.
A 12 évesnél fiatalabb gyerekeknek nem kell regisztrálniuk, a 12-18 évesek számára az első regisztráció érvényes augusztus 9-ig. A 12 évesnél fiatalabb gyermeknek nem kell teszteltetniük magukat, számukra a karanténkötelezettség akkor ért véget, amikor a velük egy háztartásban élő beoltatlan személyek számára. Augusztus 9-től viszont az lesz a döntő, hogy a 12 évesnél idősebb gyermek be van-e oltva.
Forrás: felvidek.ma. A teljes cikk itt olvasható.
(Címkép: KISZó)