A bécsi amerikai nagykövet 1970. szeptember 11-én táviratban értesítette a külügyi tárcát Washingtonban és a budapesti amerikai nagykövetséget König bíboros kéréséről: ha Alfred Puhan, az új budapesti nagykövet Bécsben jár, szeretne vele beszélni.
König hallgatott arról, mi lenne megbeszélésük tárgya, de Humes úgy vélte, lehet, hogy Szent István koronájának a Vatikán felé történő visszaadásáról van szó, amit König ismételten felvetett.
Szeptember 14-én Washingtonból a külügyi tárcát irányító William Pierce Rogers egyetértését fejezte ki, hogy a Mindszenty-kérdés megoldása a budapesti kormány, a Vatikán és Mindszenty ügye, amelyet amerikai részről figyelemmel kell kísérni. A Szent Korona ügyében pedig utalt Hillenbrandnak utódához, Puhanhez küldött, augusztus 11-i utasítása utolsó előtti bekezdésére.
Puhan október 20-án hosszabb levélben számolt be bécsi útjáról és König érsekkel való megbeszéléséről Daviesnek, aki a washingtoni külügyminisztériumban az Európai Ügyek Hivatalának államtitkára volt. König előadta neki, hogy több magyar püspöknek említette a Szent István-koronát, akik mind azt hitték, hogy az a Vatikánban van. Majd az Apostoli Szentszéknek is beszámolt látogatásáról, de nem tudta, hogy ott mi az elképzelés a Szent Koronával kapcsolatban. Azt kérdezte Puhantól, van-e információja arról, hogy a washingtoni apostoli delegátus ez ügyben lépett volna a külügyi tárca irányába.
Puhan nem tudott ilyenről, és tájékoztatta Königet, hogy minden vatikáni felvetést komolyan tanulmányozni fognak. Ugyanakkor rámutatott arra is, hogy Péter János magyar külügyminiszter az ENSZ-közgyűlésen elhangzott ostoba, támadó hangvételű beszédében azzal vádolta Washingtont, hogy az atomsorompó-egyezmény megsértésére készül. Ezek után kétséges, hogy megfelelő-e most az idő a Szent Korona státuszát illető változtatásra: a magyarok nem várhatnak arra, hogy mi jószolgálattal viszonozzuk azt. Az érsek ezt megértette. König visszatért a Szent Korona témájára. Nagy bizalommal elmondta és kérte, hogy ebben az összefüggésben ne nevezzem meg őt, de jelenleg egy magyar egyházi küldöttség van a Vatikánban, ahol szóba kerülhet a Szent Korona ügye is.
Puhan terjesztette fel a külügyi tárcához a bíboros újabb, 1970. október 13-én keltezett levelét. Ebben az esztendőben immár fél évszázada hatályban volt a trianoni békediktátum, ennek és az újsághíreknek a hatása okkal érződött a bíboros levelében.
„Bizalommal kérek nemes lelkű segítségét a Szent István szentkoronáját fenyegető óriási veszély miatt, mely koronát II. Szilveszter pápától kaptuk 1000 előtt. 1945-ben az Amerikai Egyesült Államok hadserege XII. Pius pápa, a mai VI. Pál pápa, Rohracher salzburgi érsek, Spellman bíboros stb. közbenjárására Németországban, Wiesbadenben őrizte az oroszok és a rabló magyar bolsevikok elől.
Alulírott is, még, mint veszprémi püspök nem csekély erőfeszítéseket tett, és adományokat is osztott több, már elszegényedett arisztokratának, üzenetvivőimnek. Azt kértem, hogy küldjék a koronát az Apostoli Szentszéknek, az eredeti adományozónak. De megnyugodtam, mikor a Szent Korona és a koronázási palást Washingtonba érkezett.
Ezen a nyáron az Amerikából és a nagyvilágból érkezett hírek nagy félelmet, megdöbbenést és botrányt okoztak, mikor hirtelen arról tudósítottak: az Amerikai Egyesült Államok és (az áruló) Kádár viszonya olyan kitűnő, hogy – bár nem az idei augusztus 20-án (Szent István ünnepén), de utána [Kádár] feltétlenül meg fogja azt kapni. A koronázási palástot nem kéri, csak a koronát. Az amerikai tiltakozási hullám ismeretes.
Én nagyon veszélyesnek látom a helyzetet.
1.) Mind a szöveg, mind a forma tekintetében az Amerikai Egyesült Államok nyilatkozata a legijesztőbb az üggyel kapcsolatban. A sajtónyilatkozat a Szent Koronát nemzeti kincsnek és tulajdonnak nevezi. Ez nyitánya lehet egy tulajdonjogot illető jogi eljárásnak.
Kádár és rendszere azonban nem azonos a nemzettel, hanem áruló és az agresszor Oroszország által kiválasztott eszköz (1957. 62-es ENSZ-határozat), bár 1963-ban az Egyesült Nemzetek Szervezete cserben hagyta a nemzetet és levette a napirendről a magyar kérdést. Kértem Mr. Dullest, hogy tegyen erőfeszítéseket a szavazásnál. Ő sok szövetségest talál az új tagnemzetek között. A békés egymás mellett élés sok mással együtt a magyar kérdést is felemésztette. Kevésbé fontos kérdésekben Mr. Dulles később sok más tagállammal kitűnő szavazatokat ért el.
Bár az Amerikai Egyesült Államok sosem követelt elégtételt, amiért Kádár kiutasította követét és a követség személyzetének egyötödét, az új nagykövetség létesítésével Kádár kapott óriási kitüntetést. A magyar nemzet diplomáciai szinten megszűnt létezni.
2.) Kádár óriási nyomást gyakorolt a magyar püspöki karra, mire az közös pásztorlevelet adott ki Szent István ünnepére:
»A Szent Korona, amelyet népünk gonddal óvott ezer esztendő viharaiban, amelyet ma is örömmel őrizne…«. (Új Ember, 1970. augusztus 16.)
Ha Kádár nem indít támadást ebben a kérdésben, akkor a közvélemény megnyilvánulásaként teszi majd közzé az idevágó körlevelet. A pásztorlevél Montini államtitkár-helyettes nevével jobbára elfogadhatatlan. A mostani Szentatya leveleket írt ebben az ügyben és amikor az oroszok, Rákosi és Kádár Msgr. Montini aláírásával megtalálták ezeket a leveleket, megharagudtak rá és a pápára a Szent Korona miatt.
Mindszenty József hercegprímás a koncepciós per vádlottja. (Kép: cultura.hu)
A nemzeten és a Szent Koronán túl engem is sért méltóságomban és személyemben egyaránt. Amikor 1948 decemberében letartóztattak és elítéltek, 1949 februárjában Nyárádi Miklós magyar pénzügyminiszter és a Gazdasági Főtanács elnöke (1947–48), akkor és most is svájci emigrációban kijelentette: »kötelességem felfedni ennek a tragikus ügynek (Mindszenty bíboros ügyének) történeti hátterét.
A bíboros ellen a magyar kormány által felhozott különböző vádakkal kapcsolatban abban a helyzetben vagyok, hogy megalapozottan elmondhatom a következőket:
1.) A magyar katolikus egyház kiirtására indított kampányt Moszkva akarta, döntötte el és irányította.
2.) A bíboros álláspontja a Szent Korona visszaadásával kapcsolatban, amire a Habsburg-dinasztia restaurációjára szőtt összeesküvés vádját alapozták, egybeesett a magyar politika e kérdésben kialakított álláspontjával.
3.) Amennyiben a bíboros ügyleteket hajtott végre külföldi valutákkal, az azért volt, mert prímásként azoknak a kiváltságoknak az értelmében cselekedett, melyekkel ezekben az ügyekben a magyar kormány ruházta fel az országban működő humanitárius emberbarát szervezetek és egyházak érdekében.
Ennek a feltáró nyilatkozatnak az időpontjában én hivatalos küldetésen jártam. Ráébredvén, hogy nem tudom sem megállítani, sem lelassítani ezt a katasztrofális folyamatot, valamint gazdasági és politikai okokból 1948. december 3-án úgy döntöttem, hogy lemondok és nem térek vissza Magyarországra.«
Ezt a nézetet hamarosan magáévá tették a magyar kormány kommunista tagjai. Ekképp hogyan vádolhatja valaki Mindszenty bíborost olyan magatartásért, amely azonos a kormány magatartásával? Hogyan értelmezheti sérelmesként valaki ezt a magatartást, ha az állampolgár álláspontja tökéletesen »egybeesett a kormány álláspontjával.« (N. Y. Herald Tribune, 1949. október 11.)
Mindebből világossá válik, hogy
1.) Sztálin volt az üldözőm, mikor Washington már mélyen benne volt a hidegháborúban.
2.) Tervbe volt véve a katolikus egyház megsemmisítése.
3.) Rákosi és belügyminisztere, Kádár kitalált egy mesét: egy Rómában általam végrehajtott koronázást, mintha keresnék és találnék is egy olyan naiv trónkövetelőt, aki kész lenne odajönni megkoronáztatni magát, hogy aztán Sztálin, Rákosi és Kádár örökös vazallusa legyen. Ebből csak annyi igaz, hogy meg akartam menteni az ellenségtől a Szent Koronát, amely 1945-ben is óriási veszélyben volt, akárcsak az első bolsevizmus (1919) idején, amikor Kun Béla ajánlatot tett a meghívott külföldi – elsősorban a Hollandiából jött – vásárlóknak. Az ajánlat nagyon alacsony volt. A második árverés napja előtt megdőlt a rendszer.
Kádár és rendszere nem hálás az ingyen és méltatlanul kapott kitüntetésekért. Ellenkezőleg, támadja az Amerikai Egyesült Államokat és személyesen az elnököt. Azt kérem, álljanak ellent. Amennyiben ez nem lehetséges, azt kérem, Elnök Úr, küldje a kincseket a Vatikánba az eredeti elgondolás szerint. Így nem válik semmivé egy élet, amire a Sátán fenekedik. A Szent Korona így nem válna kitüntetéssé 2,5 millió embrió elpusztításáért (ami 1947 és 1969 között a szerencsétlen nemzet 1/4 része)…”
A State Department visszautasította a bíboros törekvéseit október 23-án. A külügyi tárca illetékesétől – John Alexander Bakertől, Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériuma Európai ügyek Hivatalának igazgatójától – jött Washingtonból az utasítás Puhannek: „ha az október 9-ei levelem utolsó bekezdésében javasoltak szerint a bíboros emlékezetébe idézi majd az alapszabályokat – írták Budapestre –, hozzátehetné, hogy nem fogjuk továbbítani azokat az üzeneteit, melyek nem a menedékére vonatkoznak. […] Tisztában vagyunk azzal, hogy a bíborost nehéz eltéríteni a szándékától, és láthatóan elutasítja levelezése korlátozását.
Az, hogy a bíboros a végrehajtó hatalom képviselői közül a külügyminiszteren kívül másnak is elküldje az Elnökhöz a koronáról írt levele másolatát, nyilvánvalóan kizárt dolog. Ilyen levelet normális körülmények között nem továbbítunk. Örülnénk, ha rögtön az elején elutasítaná ezt azzal, hogy rámutat, az Elnök dolga eldönteni, kivel osztja meg a kényes kérdésekkel foglalkozó postáját, és hogy a bíboros menedékének kérdése nem tartozik senkire az adminisztrációban a külügyminiszteren kívül. Reméljük, ennyit meg fog tudni tenni, mert úgy érezzük, Ön is és mi is liberálisan kezeljük a bíboros menedékének feltételeit azzal, hogy továbbítjuk az Elnökhöz írt leveleit az emlékiratairól és a koronáról. Határozottan nem szeretnénk, ha a bíboros szélesebb körű levelezésbe kezdene. Az ön megítélésére bízzuk, hogyan hajtja ezt végre, tudva természetesen, hogy önnek továbbra is együtt kell élnie a bíborossal…”
Szerző: Zétényi Zsolt
