Az elmúlt években sokat beszéltünk arról az ünnepről, ami néhány nap múlva veszi kezdetét Budapesten. Mint mindennel kapcsolatban, itt is sokan sokféle módon látják a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus, a NEK elérkezését. Van, akit egyszerűen hidegen hagy, van, aki ellene van, és akad, aki lelkesedik, esetleg rajong is érte. Milyen aspektusai vannak ennek az eseménynek, amit érdemes lehet megfontolnunk? Molnár Miklós atya gondolataiból idézünk.
Bár számomra, természetesen a lelki sík a legfontosabb, azonban most mégis kezdjük egy felszínesebb oldalával, és aztán emelkedjünk! Mint minden világméretű esemény, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus, a NEK is Magyarország hírnevét szolgálhatja a világban. Igen, akár egy olimpia, akár egy vb, akár egy egyszerű pápalátogatás, ha a vallásos, ha a nem hívők körében nézzük, akkor is tud hatást gyakorolni ez a kongresszus is, amely által hazánkat sokan megismerhetik. Túl az anyagiakon ez azért is lehet fontos, mert kapcsolatok születhetnek, amelyekből később egészen új perspektívák nyílhatnak, új szövetségesekkel, új lehetőségekkel az élet számos területén, az oktatástól, a befektetésekig sokfelé, akár társadalmi, akár személyes szinten nézzük.
Távolabb lépve, jó meglátnunk, hogy a NEK nem csupán a katolikusok ünnepe.
Éppen arra is hív mindenkit, hogy kezdjünk párbeszédbe. A mai Magyarországon, valahol megszakadóban van a kommunikáció egyes érdek- vagy elvcsoportok között. Egyre kevéssé halljuk meg egymás szavát és gondolatát. Ez szétszakítja a társadalmunkat, és képtelenné tesz minket még azon javak használatára is, amelyeket együtt tudnánk kiaknázni. Ez alatt azt is értem, hogy papként gyakran találkozom azon problémával, hogy sokan nem értik az egyház szándékait. Miközben mi igyekeznénk segítségére lenni a társadalomnak számos területen, sokan eleve gyanakodva néznek a tevékenységünkre, ezért akár ne, vagy csak minimálisan veszik igénybe a segítségünket. Persze, én azt is ide értem, hogy sokan csak mintegy ezoterikus show-műsor szintjén akarnak velünk kapcsolódni, miközben mi az élő Istennel való kapcsolatot szeretnénk segíteni bennük! A kongresszus lehetőséget kíván nyitni arra is, hogy jobban megismerhessenek minket és kezdjünk együttműködni a társadalom felemelkedésén.
Forrás: vasarnap.hu/illusztráció
Mi a magja ennek a kongresszus sorozatnak? A cél, amiért létrehívták, hogy a katolikusok „hitének szent titkát” a világgal megismertessük. Vagyis, hogy mindannyian meg vagyunk hívva arra, amit a Biblia a „Bárány menyegzőjének” hív, vagyis arra, hogy Jézussal találkozzunk, Őt megismerve az Ő rám is kimondott igenjére tudjak szeretettel válaszolni. Az egész értelme és célja, hogy mi nem szeretnénk önmagunknak megőrizni csupán, ezt a ránk bízott kincset, hanem szeretnénk mindenkinek átadni, hiszen ezért hívta létre az egyházat Jézus.
Az ima az, amely átitatja a szervezést és magát a kongresszust, hogy így ne emberi erőlködésből, vagy ügyeskedésből, hanem a „Lélek erejében” szülessen meg ez a csoda köztünk.
Így értelmezhetjük a jelmondatát is: „Minden forrásom belőled fakad”, hiszen a Szentírásban ez Jeruzsálemre, vagyis – újszövetségi értelmében – az Istennel való kapcsolatunkra vonatkozik, amiből fakad minden, amire az egyház jó.
Végül talán azt is jó megfontolnunk, hogy nekünk, magyaroknak mit jelent ez az ünnep! Az első kongresszus, melyet hazánkban rendeztek meg, a világháború előtt zajlott. Számos nemzeti tragédia és nehézség után és alatt. Tulajdonképpen Szent István királyunk halálának 900. évfordulóján. A mostani, éppen a 100. évfordulóján lett volna Trianonnak, szintén számos nehézség közepette. Azt hiszem, mindennek üzenete van a nemzetünk számára: ahogyan Szent István király a Szűzanya kezébe helyezett minket, mintegy Mária gyermekei lettünk. Ez, viszont azt is jelenti hogy, bár számos megtöretés érhet minket, ha Krisztusban hordozzuk a fájdalmainkat, mi magunk is eucharisztikus áldozattá válhatunk, vagyis belekapcsolódhatunk abba keresztáldozatba, amely egyedül képes legyőzni a halált.
Egyszerűbben szólva, talán ez a kongresszus arra is taníthat minket, magyarokat, hogyan kell önfeláldozó életet élve, mégis örökéletű művet alkotni. Hogyan válhatunk a világ számára táplálékká, amely nem valamitől való megfosztottságban, hanem az önátadásban születik meg, s ezért örök értékekkel kapcsol össze minket.
Forrás: vasarnap.hu
Kiemelt kép: infostart.hu
