Gondolták volna, hogy mindjárt a választások másnapján büntetlenül vághatom pofán a szomszéd Józsit, és vehetem el a házát? Szerintem ugyanis lopta. És végső soron néhány pofon, meg Józsi eltakarítása családostul, mégiscsak enyhébb tétel, mint egy alkotmánypuccs.

Ellenzékünk elvtársai ugyanis hónapok óta azt üzenik nekünk, hogy a törvényszegés nem csak kívánatos, de szükségszerű is. Ja, hogy ez a message megfélemlít néhány millió választópolgárt? Kit érdekel! Akinek nem tetszik, az „nagyon gyorsan fogja be a száját”, lesz majd ingyen sör, meg örök élet; lárifári.

Persze, ha Józsi történetesen a DK lelkesre hergelt szavazója, akkor ő jelenik meg a házam előtt, és rúgja rám az ajtót, majd közismert intellektusával két másodperc alatt dönti el, felakasszon-e vagy inkább az IFÁ-s Bécit hívja, de végül is, egy alkotmánypuccs után miért pont neki kellene betartani a törvényeket? Vagy nekem.

Akad egyébként bárkinek bármiféle fogalma arról, mi történik majd, ha győzelmük esetén ezek tényleg megerőszakolják az Alkotmányt?

Nem tudom továbbá azt sem, feltűnt-e az elvtársakat mesterségesen életben tartó független-objektív sajtómunkásoknak, hogy az elhasznált arcok, akiket a megújulás jegyében ismét hatalomra kívánnak juttatni, valójában nem a Fidesszel állnak szemben, nem a NER-rel, de még csak nem is a jobboldali szavazótáborral; ők a demokráciával hadakoznak. Legitim, kétharmados törvényeket akarnak feles többséggel módosítani, ami egy jogállamban lehetetlen; és pont. Nincs miről vitatkozni.

Értjük és át is érezzük persze a fából vaskarika elkészítésének frusztrált igényét, csakhogy ez egyéni szocprobléma; magánügy, nem pedig közügy. A közügy az a keretrendszer, amelyet a törvény adta jog biztosít számunkra, s amely mindannyiunkat véd, de mindannyiunkat kötelez is. Az Alkotmány nem mikuláscsomag, nem zabálhatja ki belőle senki a Milka csokit, majd dobhatja sutba a virgácsot, miként a KRESZ szabályait sem szimpátialapon tartjuk be; hacsak nem akarunk szándékolt tömegkarambolt.

Miért nehezményezik az elvtársak, hogy a Fidesz élt a kétharmados felhatalmazásával, ha ők nyíltan visszaélni készülnek remélt feles többségükkel? És vajon miért nem jut eszükbe a legkézenfekvőbb válasz, amely törvényes, ráadásul saját legitimációjukat is adja: megszerezni a vágyott alkotmányozáshoz szükséges kétharmados többséget?

Persze tudják ők, ahogy mi is: a rendszerváltoztatás előtti kommunista, majd az azt követő posztkommunista évtizedek emléke bennünk él, s a helyzet az, hogy a magyar társadalom túlnyomó többségének lelkébe a nyomor, a megaláztatás és a kifosztás emléke vésődött. S ez az emlék öröklődik, úgy száll apáról fiúra, mintha csak génjeinkbe kódolták volna. Mifelénk a rettenet haszonélvezői mindig is kisebbségben voltak, s az önkény akkor is önkény marad, ha ugyanazok most épp demokratának becézik magukat; továbbra sincs mögöttük valós társadalmi többség, legfeljebb trükkök százai.

Nézzük csak, a 444 interjújában hogyan is vélekedik az alkotmánypuccsról Dobrev, persze nem nevezve nevén a gyereket:

„Új alkotmányra lesz tehát szükség, ezt azonban a kétharmadnál is szélesebb konszenzussal, a tömegek bevonásával kell megalkotni, és a végén népszavazással hitelesíteni.”

Érthetetlen, hogy ezt a „kétharmadnál is szélesebb konszenzust” az Apró unoka miért nem mindjárt a választásokon akarja megszerezni, miért egy azt követő népszavazáson? Tán a két aktus közt le kívánja cserélni a népet?

 „A választás lényege, hogy egy nemzet mandátumot ad egy politikai erőnek arra, hogy az országot irányítsa. Ez még az Alaptörvényben is benne van. Az alkotmányellenes törvényhelyeket pedig azért kell hatályon kívül helyezni akár egyszerű többséggel is, mert azok éppen a népakarat érvényesülését akadályozzák.”

A „kevesebb több” mottója nem így értendő, hacsak tényleg nem azt akarja elhitetni, hogy a Fidesz többségben lévő szavazói nem a népakaratot képviselték, mikor a Fideszre szavaztak (zsinórban háromszor), de az ellenzék kisebbségben lévő szavazói igen. Ennyi erővel azt is mondhatta volna, hogy egy dékás állampolgár szavazata háromszor annyit ér, mint egy fideszesé.

„Hogy ebből többségi akarat legyen, ahhoz nagyon tisztességesen el kell mondani a választásokon, hogy mire készülünk, szemben a Fidesszel, mert ők nem mondták el, hogy alkotmányozásra készülnek.”

Magyarán, Dobrev szerint a törvénytelenség (alkotmánypuccs), s az arra való nyilvános felkészülés tisztességes, ellenben a Fidesz törvényes eljárása – nem ígért alkotmányozást az eredmények ismerete nélkül –, tisztességtelen. Értjük.

„Óriási különbség lesz a mai Alaptörvény és a holnap Alkotmánya között. Az Alaptörvényt egy párt határozta el, sem az ellenzékével, sem a magyar lakossággal nem folytatott eszmecserét róla.”

Ami azt illeti, folytatott, tette ezt ráadásul ciklusról ciklusra. Éppen ezért szavazott számára újra meg újra kétharmados bizalmat a hivatkozott „magyar lakosság”, amelynek ugyebár az ellenzék is része. Továbbá a helyzet úgy áll, hogy a legitimitást kizárólag a szavazatok száma biztosítja, s hogy azokat egyetlen párt kapja-e vagy sem, indifferens. Kockás papírra vetve: száz dékás, száz emeszpés, száz momentumos, száz jobbikos, és száz párbeszédes szavazat összeadva matematikai bizonyosság, hogy kevesebb, mint ezer fideszes szavazat.

„Csak úgy lehet Magyarországon alkotmányozni, ha abban minden magyar részt vehet, erre való a népszavazás.”

Akkor még egyszer: ha az összellenzék csak feles többséggel képes választást nyerni, miért gondolja magáról, hogy egy azt követő népszavazáson majd elsöprő többség legitimálja a hatalmát? Hogyan? Puskával vagy kékcédulával kívánja ezt elérni? Netán népcserével? Meglehet, valóban ez a terv, végül is, szavazati joggal felruházható bevándorlóból az elkövetkező években aligha lesz hiány.

Ennek visszhangjaként, nézzük azt is, mit írt Tóta W. Árpád a HVG hasábjain:

„Ha a népszavazás tartalmazza az elszámoltatást, és van addigra néhány áldozati ökör előkészítve, akkor el fognak menni a kiszavazóshow-ra. Jó érzés odaállni Columbo mellé a végén. Nézni, ahogy becsapódnak és széjjelkenődnek a gömböcök. Nyalogatni a könnyeiket, és birtokba venni a lopott vagyonukat. Végül előáll a többség, és vele a varázslat, amit úgy hívnak: legitimitás.”

Mit lehet erre mondani?

Ha az elvtársak Mordort akarnak, lehet Mordor, de akkor mindannyian Mordorban fogunk élni. Még ők is.