Felültetve

Bár álhírek azóta léteznek, mióta maga a híradás is, ám terjedésük módja és sebessége napjainkra jócskán megváltozott. Finom iróniával azt is mondhatnánk, hogy enyhén felgyorsult.

Ha valaki nem akar lemaradni az egyre nagyobb hírversenyben, villámgyorsnak kell lennie, sokan pedig anélkül osztanak meg hamis tartalmakat, hogy akár csak belenéznének, beleolvasnának. Lássuk be: mióta a közösségi oldalak jelentik a fő információforrást, az emberek tájékozódása ijesztően beszűkült.

A kamuhírek születéséért Wardle szerint a 8P tehető felelőssé, úgymint pongyola újságírás, paródia, provokáció, passzió, pártosság, profit, politikai befolyás és propaganda. Az álinformációk terjesztői között pedig éppúgy akadnak tudatos megtévesztők, mint jó szándékúak, esetleg megszállottak, vagy betegesen módosult pszichikummal rendelkezők, azonban az igazán jó kérdés az, miért hiszünk az álhíreknek?

Az egyre bonyolultabb, így kevésbé felfogható tudományos ismeretek okán? Okosabbnak érezzük magunkat tőlük? Izgalmasabbak? Logikusabban hatnak? Egy tudós is egyetért velük? A hírességek is elhiszik? Talán pszichológiai szükségletünk elhinni? Vagy az „információ-mosás” hatására történik? (Ez az a jelenség, amikor a hamis és félrevezető tartalmak a másodkezű hírközvetítés nyomán belépnek a mainstream média sztrádájára.) Akárhogy is, az álhírek korát éljük, a védekezés pedig egyáltalán nem könnyű.

A teljesség igénye nélkül idézünk fel néhány elhíresült hoaxot, elsőként személyes kedvencemet, az 1987-ben készült Olajfalók (Ropaci) című áldokumentumfilmet.

A mindössze félórás mű egy zseniális főiskolai vizsgafilm, amelyet az akkor 22 éves, csehszlovák Jan Svěrák rendezett, s munkája nem sokkal később nemzetközi sikereket aratott. Abban a két hétben azonban, ami a ’88-as bemutatás és a készítők önleleplezése között telt el, a film országos szenzációt keltett, sőt még a Magyar Televízió is több ízben foglalkozott a témával Napzárta című műsorában, biológusok, genetikusok beszélgettek a Pacurofagus oxitoxicus néven megismert új fajról, azaz az olajfalóról.

A filmben egy valósnak tűnő kutatócsapat ered az olajfaló nyomába, többféle tudományterület képviselőiből verbuválva. Aztán a lepusztult észak-csehországi bányavidéken először egy szemtanút szólaltatnak meg, a gyártelep éjjeliőrét, aki alapvetően jól is érezné magát a zajos, büdös környezetben, csak hát az olajfalók: egyre szemtelenebbek, rájárnak a műanyag alkatrészekre, kint felejtett gumicsizmára, és így tovább. Ennek a kis állatkának ugyanis, amely légzése szén-monoxid alapú, a plasztik a kedvence. Végül a szénbányában rá is találnak egy fiatal példányra, ám az a vizsgálatok közben rosszul lesz, s a kutatók az autó kipufogócsövéhez tartva lélegeztetik.

A nép zabálta a sztorit, s a film bemutatása után csak úgy sisteregtek a televízió vonalai az érdeklődő hívásoktól: hol lehet ilyen aranyos szörnyecskéket beszerezni? Mindössze azok kételkedtek, akik számára az evolúció nem csupán iskolai emlék és homályos filozófiai eszme volt, hanem józan ésszel végiggondolták: miképpen fejlődhet ki egy új faj mindjárt az emlős szervezet bonyolultsági szintjén, egyszerűbb, hasonló tulajdonságú élőlények nélkül?

Orson Welles rádiójátéka

1938. október 30-án, keleti zónaidő szerint este 8 órakor Orson Welles egy kisebb színészcsoporttal karöltve helyet foglalt a CBS (Columbia Broadcasting System) New York-i stúdiójának mikrofonja előtt. Magával hozta H.G. Wells fantáziaregényének, a Világok háborújának Howard Koch által szabadon feldolgozott változatát. Meg rendkívüli drámai tehetségét. A színészek remélték, hogy a mű történetével, no meg saját színészi képességeikkel egy órán át szórakoztatni fogják hallgatóikat egy hihetetlen, régimódi, Halloweenhez illő sztorival.

Aztán a legnagyobb meglepetésükre arról értesültek, hogy az általuk kibocsátott közleményt, amelyben a marslakók inváziójáról számoltak be, szerte az országban ezrek vették komolyan. Néhány borzalmas órán át Maine-től Kaliforniáig elhitték az emberek, hogy halálsugárral felfegyverzett irtózatos szörnyetegek pusztítanak el minden fegyveres ellenállót, nincs előlük menekülés, s közeleg a világvége. Végül is, bemondta a rádió…

Mielőtt az adás befejeződött volna, szerte az Egyesült Államokban emberek ezrei imádkoztak, sírtak, menekültek kétségbeesetten, hogy elkerüljék a halált. Sokan szeretteikhez igyekeztek, mások telefonon búcsúztak, figyelmeztettek, rohantak értesíteni a szomszédokat (…) Legalább hatmillió ember hallotta az adást, s közülük legalább egymillió megrémült vagy zavarba jött. Másnap reggel az újságok a riadalom egész nemzeten átsöprő szökőárjáról írtak, s nyilvánvalóvá vált, hogy országos pánikról volt szó. A Szövetségi Távközlési Bizottság sajnálatosnak nevezte az esetet” – írta Hadley Cantril közvélemény-kutató magyarul is elérhető, Támadás a Marsról című tanulmányában.

Az igazi Mao

Siklósi Szilveszter 1994-ben készült áldokumentumfilmje a BBC-n készült történészriportok és a Spektrum TV-hez hasonló ismeretterjesztő csatornákról jól ismert történelmi oknyomozó riportok kliséire alapozva próbálta felhívni a figyelmet arra, hogy a média eszköztárával bármilyen kamu elhitethető, elég, ha hitelesen és koherensen adjuk elő. Még a modern technikára sincs feltétlenül szükség: a filmben nincsenek számítógépes trükkök, de még bonyolultabb vágások sem, pusztán a történések önellentmondástalanságára, s a dokumentumfilm-klisékre (angolul nyilatkozó, alámondással szinkronizált színészek, fekete-fehér „történelmi hitelességű” fényképek, az ismert történelem hitelességébe vetett bizalom megingatása) épít. A nézők többsége pedig mindezt hitelesnek és meggyőzőnek találta, a szemfülesek is csak a film közepe táján kezdtek gyanút fogni az egyre abszurdabb állítások hallatán: például Mao ma is szerzetesként él egy buddhista kolostorban, paranormális képességekkel rendelkezik, és gyomra közepén egy cseppkő alakú kristály található.

A film a Michigani Egyetem történészprofesszoráról (Jonathan W. Highstone) szól, aki évekig tartó hosszas és meglehetősen veszélyes kutatásai során megdöbbentő, és a történelmet újraíró felfedezésre jut a világtörténelem egyik legjelentősebb konfliktusával, a hidegháborúval kapcsolatban: az igazi Mao valójában – mármint a film szerint valójában – meghalt a hosszú menetelés idején, és helyét a kínai kommunista mozgalom vezetésében gonosz és bűnöző bátyja vette át. És így tovább…

Korózs Lajos és Athina

Ki ne emlékezne az MSZP-s politikus Németh Athinával elkövetett rémhírterjesztésére, amely során többek között azt állították, hogy a magyar kórházakból összevarratlanul küldik haza a frissen műtött betegeket. A szocialisták tavaly nyáron, a koronavírus miatti kórházi ágykapacitás-növeléssel kapcsolatban tettek közzé egy videót, amelyben egy magát mentőápolóként bemutató hölgy mesélt horrorisztikus történeteket, de a videóra reagálva az OMSZ közleményéből kiderült, hogy Németh Athina nem tagja a Mentőszolgálatnak, de nem szerepel a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara, és az Állami Egészségügyi Ellátóközpont nyilvántartásában sem.

Az MSZP később eltávolította ugyan a videót, Athina viszont ekkor már a Samaritanus Mentőszolgálat dolgozójának vallotta magát, akik közleményükben szintén elhatárolódtak tőle. Azonban még ez sem volt elég, mert a hölgy Korózs Lajossal együtt az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendégeként továbbra is azt állította, hogy egy hazai mentőszolgálatnál dolgozik. Az ORFK az Emmi feljelentése nyomán megindította az eljárást, Korózs pedig utóbb teljes egészében Németh Athinára tolta a felelősséget.