Mit gondol a vita hangneméről a gyereknevelés kérdéseit tekintve? A konferencián (Az MCC Budapest Summit nemzetközi konferencián a részt vevők arról értekeznek, hogy mit és miért tanítunk gyermekeinknek a jogokról, felelősségről, embertársainkról, a genderelméletről és a kritikus gondolkodásról), illetve Magyarországon. A vita zajlik az Egyesült Államokban is. Össze tudná hasonlítani a két helyet?
– Ezen a konferencián ez a vita nagyon tiszteletteljes volt, és közvetlen. Ugyanakkor elgondolkodom azon, mi lett volna, ha progresszívok, baloldaliak is vannak, lehetett-e volna ez a hangvétel? Az amerikai tapasztalatom az, hogy ott egyszerűen nem jöhet létre ilyen vitahelyzet, pedig nincs fontosabb annál, mint, hogy a gyerekeikről beszéljünk, arról, hogy miként neveljük őket, milyen értékeket tanítunk nekik. Viszont Amerikában a baloldal olyan mértékben hisztérikus az LMBTQ, és kritikai fajelmélet kérdéseiben, hogy azt gondolják, ha valaki ellentmond nekik, akkor az nem csak, hogy téved, de egyszerűen maga a megtestesült gonosz. Ez pedig egy óriási baj, ugyanis lehetetlenné teszi a párbeszédet. A járvány idején sok szülő otthon tanult a gyerekével, aki távoktatásban járt iskolába, így a szülők bepillantást nyerhettek abba, hogy a tanárok miket mondanak a kicsi gyerekeiknek. Alig tudták elhinni micsoda propaganda megy faji és genderkérdésekben. Így ez elkezdett témává válni. Szerte Amerikában egyre több szülő szerez tudomást arról, hogy sok iskola rendelkezik előre lefektetett szabályzattal arra, hogy ha egy gyerek azzal áll elő, hogy transzneműnek érzi magát, vagy nem-binárisnak, vagy bármi ilyennek, akkor erről az iskola nem értesíti a szülőt. Az a feltételezés, hogy az iskola feladata megvédeni a gyereket a saját szüleitől. Én foglalkoztam a totalitarizmussal, nos pontosan ez az, amit a totalitárius kormányok tesznek; a szülők és gyerekek közé állnak. Ez történik most Amerikában, és ezt még csak meg sem vitathatjuk, mert a baloldal nem hajlandó beszélni róla.
A kérdés, illetve a kérdésem az, hogy ez vajon rendszerszintű dolog az Egyesült Államokban? Itt Magyarországon nagyon nehéz ezzel érvelni, nincsenek ilyen tapasztalatok, lehetne azt mondani, hogy ezek csak elszigetelt, bizonyos szélsőséges esetek. Még egy baloldali is érvelhet úgy, hogy persze ilyen dolgok vannak, de nem kiterjedten.
– Csakhogy ez kiterjedt Amerikában. A baloldali aktivisták, a baloldali média és az iskolák viszont megpróbálják letagadni, mert tudják, hogy minél több ember, hétköznapi átlagember tudomást szerez róla, akkor nagyon felháborodnának. Minden alkalommal jönnek azzal az érvvel, amikor egy új eset kiderül, hogy „igen lehet, hogy egyszer, vagy kétszer megtörtént, de nem ez a normalitás”, pedig a helyzet az, hogy ez kezd normalitássá válni. A tanárképzésből kikerült radikalizált tanárok bemennek az iskolákba és ott hirdetik radikális igéiket. Még szerencse, hogy néhányan vannak annyira ostobák, hogy megosztják a közösségi médiában, hogy mit mondanak a gyerekeknek. Ezek pedig körbefutnak, és ébresztőként szolgálnak a szülők számára, akik azt mondják: „te jó ég, én pedig azt hittem, hogy bízhatok az iskolában, pedig ezekben az intézményekben már nem lehet megbízni”.
Hosszabb időt töltött Magyarországon, írt az országról, az úgynevezett „magyarországi helyzetről”. Az Európai Unióban is ilyen módon tárgyalják, hogy „magyarországi helyzet”. Mik voltak az Ön legfőbb tapasztalatai, amiket megoszt az amerikai közönséggel, olvasókkal, első kézből, a saját szemüvegén keresztül?
– A fő, amit szeretnék, hogy az amerikaiak megértsék, Magyarország nem az, ahogyan az amerikai média lefesti. A média pedig rendszerszerűen eltorzítja az igazságot az országgal kapcsolatban. Magyarország persze nem a paradicsom, hanem csak egy normális ország, ahogy egyéb más országok is. Viszont, ha az újságokból, televízióból, rádióból tájékozódik nálunk, akkor azt fogja gondolni, hogy ez valamiféle autoriter állam egy bandita irányítása alatt, ahol nem beszélhet szabadon, ahol az újságok mind propaganda lapok és így tovább…. pedig ez nem igaz. Tavaly nyáron két hetet voltam itt, akkor láttam meg, hogy az amerikai médiában felépített sztori, a narratíva egy hazugság. Akkor írtam barátomnak Tucker Carlson a legnépszerűbb amerikai konzervatív tévésnek, hogy jöjjön át, nézze meg, mondja el az igazságot erről az országról a nézőinek. Megtette. Most azt látjuk, hogy vélemény elkezdett megváltozni – legalábbis a konzervatív amerikaiak részéről. Kíváncsiak lettek arra, hogy mi zajlik, „tényleg olyan szörnyűek az ottaniak?” – a válasz pedig az, hogy valójában nem is szörnyűek, nagyszerű emberek, akiktől van mit tanulnunk. Nálunk az Egyesült Államokban konzervatív politikusaink hajlanak a gyengeségre, nincs igazi jövőképük. Nekik azt szoktam mondani, jöjjenek el ide és tanuljanak Orbán Viktortól és a Fidesztől. Ez egy olyan ember, aki nem szégyelli az országát, a civilizációját, meg akarja védeni, ahogy a keresztény hitet, és okosan politizál. Sok amerikai azt mondja, „ez az Orbán, ugye ő az a magyar Trump?” Erre mondom azt, hogy nem, mert Trumppal ellentétben Orbán tudja, hogy miként kell a harcot intelligens módon megvívni, és győzni. Amerika nagyon más, mint Magyarország, az Önök bajai nem ugyanazok, mint, amelyek nálunk vannak, de nekünk is szükségünk lenne egy olyan politikusra, mint a miniszterelnök, aki megérti annak a civilizációnak a természetét, amelyért harcol.
Gondolhatunk az amerikai politikai folyamatokra, de a társadalmi fejleményekre is. Szélesebb értelemben a kulturális környezetről is beszélhetünk, amit szintén nagyon erősen átitatott az úgynevezett woke-ideológia által. Csak egy példa, ha mondjuk nézi az NFL-t, az amerikai futball ligát, lépten-nyomon látja a pályák szélén a feliratokat, hogy harcolj a rasszizmus ellen, harcolj az igazságért stb. Szóval az elképzelés nagyon mélyen beágyazódott a kultúrába, a kulturális üzenetekbe. Ez nem egy olyan végleges befolyás, amit nem lehet visszájára fordítani?
– Értem ezt, és meg lehet fordítani. Viszont ami engem aggaszt az az, hogy az Egyesült Államokban sok konzervatív azt képzeli, a politika minden. Ha megfelelő politikust választ, akkor minden baj megoldódik. Ez egyszerűen tévedés, hiszen a kultúra fontosabb a politikánál. A politika is a kultúra leágazása. Még, ha Donald Trump egy filozófus császár lett is volna, akkor sem tudott volna gátat szabni az egész folyamatnak. Egyetlen politikusnak sincs meg ehhez az ereje, még Orbán Vikornak sem. Tőle olvastam egyébként valahol, hogy politikusként bizonyos dolgokat képes megadni az embereknek, de ezekhez nem tud jelentést társítani. Ami ezt az értelmezési keretet képes megadni az az egyház, az iskola és a kultúra egyéb intézményei, illetve a szülők, a családok. Ha mi szülők, átlagemberek arra várunk, hogy majd a politikusok megoldják, hát nem fog megtörténni, nekünk kell magunkra vennünk azt, hogy a gyerekeinknek megadjuk az értelmezési keretet, amihez kötődhetnek, amire a világról alkotott képüket alapozhatják. Ha az értelmezési keretet kiszervezi a Netflixnek, vagy az amerikai futballnak, akkor elveszíti őket, a gyerekeket. Látjuk ezt megtörténni az Egyesült Államokban, ahol a fiatal generáció át van itatva az újfajta ideológiával, mert a kultúrát formáló intézmények, különösen az egyházak megadták magukat.
Vajon mik a jelei a társadalom megváltozásának napi szinten? Vannak észlelhető jelek, tényleg a napi tapasztalatban, összevetve 1-2-3 évtizeddel ezelőttivel?
– Oh igen, vannak. Ami a pozitívum, hogy a társadalom faji értelemben sokkal kiegyensúlyozottabb, egységesebb. Én a legsűrűbb délről származom, ahol évtizedekkel ezelőtt még a Ku-Klux-Klán erős volt. Ma már a dolgok sokkal jobbak, és ez jó. Viszont az is igaz, hogy eltávolodtunk egymástól. Atomizálódunk, sokan leginkább otthon töltik az idejüket, tévézéssel, vagy az interneten, nem látjuk egymást, nincs ott egy közös cél érzete, ahogy ez régen volt. Visszaemlékszem a szüleimre; amikor gyerek voltam a 70-es években, vidéken. A szomszédságban, a környékünkön minden hétvégén valakinél kerti sütögetés volt, barbecue, sült hal, vagy sült folyami rák. Fontosnak tartották, hogy összejöjjenek, a gyerekek együtt játszottak, megtanulták, miként váljanak közösséggé. Manapság ilyen ritkán történik, mindenki annyira elfoglalt – és ez még nem is csak konzervatív, vagy liberális dolog, hanem ahogy a társadalmunk megváltozott. Számomra viszont talán a legmegdöbbentőbb dolog az, ahogyan a genderideológiát a fősodor részévé tették, még konzervatív kisvárosokban is. Az én szülőhelyem Louisiánában egy kétezres falu. Ez az Egyesült Államok egyik leginkább konzervatív része, és mégis, a helyi középiskolában is nagymértékben megjelent a genderideológia, transzneműekkel. Dehát hogyan is történhetett ez meg? Az interneten, az okostelefonokon, a technológián keresztül tudtak ezek a radikális ideológiák ott is a fősodor részévé lenni. Ha pedig nincs egy erős kulturális ellenállás a szülőkben, a közösségekben, az egyházban, akkor át is veszik az irányítást. Azok, akik hisznek ezekben a pusztító, őrült ideológiákban egy másodpercig sem kételkednek abban, hogy nekik van igazuk. Meg vannak győződve arról, hogy jó ügyet képviselnek. Győzni is fognak, ha mi nem próbáljuk meg visszaszorítani őket, úgy, ahogyan ők próbálnak minket szélre tolni. Ezért is vagyok annyira büszke Magyarországra, amikor megpróbál ellenállni a családok védelmében, még akkor is, ha a magyarok kemény árat fizetnek ezért az Európai Unióban. Így a beszélgetésünket megelőző napon döntött az Európai Bíróság pénzek felfüggesztéséről. Ezt gyűlöletesnek tartom Magyarország miatt, viszont egyben remélem, hogy a magyarok meglátják azt, hogy a családok védelme megéri, hogy az ember lelkének nincs ára. Márpedig az Európai Unió azt próbálja elérni, hogy a lelküket adják el.
A teljes interjú a hirado.hu-n, ITT meghallgatható
Fotó: MH/Purger Tamás
