„Legyünk hát társai Jézusnak a szenvedésben és a szeretetben. Ez már most, földi életünkben célt, biztonságot, erőt ad nekünk. És megnyitja számunkra az utat az örök üdvösség felé” – mondta homíliájában Erdő Péter bíboros, prímás az esztergomi Nagyboldogasszony és Szent Adalbert-főszékesegyházban virágvasárnap bemutatott ünnepi szentmise homíliájában.
Az ünnepi liturgia elején Erdő Péter bíboros megáldotta a barkákat, majd a diakónus felolvasta a jeruzsálemi bevonulásról szóló evangéliumi részt (Lk 19,28–40). Ezt követően a főpásztor és az asszisztencia kezükben barkaágakkal vonultak a Bakócz-kápolnától a főoltárhoz, ahol könyörgéssel folytatódott a szentmise. Az esztergomi szeminárium növendékeinek szkólája elénekelte Jézus Krisztus szenvedéstörténetét.
Forrás: Magyar Kurír
A passió után Erdő Péter szentbeszédében többek között kifejtette: „A nagyhét kezdetén Krisztus szenvedésének történetét hallottuk Szent Lukács evangéliuma szerint. A passiónak ez a története már nyitánya a nagyhét liturgiájának. Találunk ebben a csodálatos elbeszélésben egy egészen különleges mozzanatot, amely rávilágít arra, hogy hogyan élhette át maga Jézus előre a szenvedés egész történetét.
Imája közben Jézus átérzi a rá váró szenvedést, megaláztatást, a fizikai fájdalmat. Ezért mondja az evangélista, hogy verejtéke, mint megannyi vércsepp hullott a földre.
Isten előtt múlt, jelen és jövő egyetlen hatalmas képpé rendeződik.
Jézus titka pedig az istenemberség, vagyis az, hogy valóságos emberi természete és ugyanakkor isteni természete egyetlen személyben találkozik, ez pedig a második isteni személy. El sem tudjuk képzelni, hogyan láthatta ő ekkor a bűnt, a világot és az egész emberiség életét. De ránehezedett a mi mai történelmünk súlya is.
A most folyó háborúk, a gonoszságok és hazugságok, az igazságtalanság, az önzés, az elnyomás minden formája, amit csak az emberiség gonosz találékonysággal kialakíthatott, vagy amibe keserű tehetetlenséggel belesodródott. A mostani háborúban is látjuk a vétkes és vétlen sodródás dinamikáját. «Bűneink, mint a forgószél elragadtak minket. » – írja a próféta. (vö. Iz 64,5)
Az Olajfák hegyén verejtékező, majd keresztútját járó Krisztusra ránehezedtek a mi mostani bűneink is.
Az ő átható tekintete behatol a mi életünkbe is. Ha vele virrasztunk, ha vele imádkozunk, ha ezekben a napokban követjük őt a keresztúton, ha nagycsütörtökön, vagy nagypénteken részt veszünk az imádásban vagy meglátogatjuk a szentsírt, akkor kifejezzük, hogy társai akarunk lenni, hogy nem akarjuk magára hagyni őt az értünk vállalt szenvedésben.
Legyünk hát társai Jézusnak a szenvedésben és a szeretetben. Ez már most, földi életünkben célt, biztonságot, erőt ad nekünk. És megnyitja számunkra az utat az örök üdvösség felé. Ne gondoljuk, hogy nem tudunk megváltozni. Az első keresztény vértanúk is Krisztus erejében viselték el a szenvedést.”
Teljes írás: Magyar Kurír
Forrás, teljes cikk: Vasarnap.hu
Kiemelt kép: Magyar Kurír
