A vidékizés egyre inkább a politikai kommunikáció anyázástechnikájának meghatározó elemévé vált az elmúlt években.
A Fidesz most már egymás után negyedszer elért kétharmados győzelme ugyanis választásról választásra egyre inkább a vidék szavazataira épült. A liberális ellenzéknek nem okoz különösebb gondot annak a narratívának a legyártása, amelynek lényege, hogy van az intellektuálisan kifinomult Budapest az ő magaskultúrájával, kompetens választópolgáraival, és van a nyomorult, elmaradott anyagilag, fizikailag, lelki, erkölcsi, szellemi szempontból egyaránt másodrendű vidéki szavazók manipulált tömege.
A nyugatias modernitás egyik legdrámaibb patologikus mintázata tükröződik vissza ebben az egész nyugati világban általános vélekedésben, Magyarországon a „népi–urbánus” konfliktusban is ez tükröződött vissza annak idején. De vajon mi lehet e konfliktusnyalábnak a mélyén? Mielőtt belekezdenék mindennek a részletesebb kifejtésébe, az önmagában is figyelemre méltó körülmény, hogy a liberális demokrácia teljes toleranciát hirdető hívei láthatólag egyre nyíltabban teszik közhírré, hogy aki nem az ő fennkölt értékeiket követi, az eleve nem alkalmas arra, hogy a közügyekbe beleártsa magát, arra meg különösen nem, hogy szavazópolgárként eldöntse, ki vezesse az országot. Ezt azért fontos rögzítenünk, mert mindeközben e liberális erők a demokráciát éppen azoktól féltik, akik most demokratikusan gyakorolták jogaikat.
Ha ehhez azt is hozzátesszük, hogy mindezt azért vélik így, mert úgy gondolják, hogy a vidéki ember eleve csak manipulálható lehet, és e manipuláció nyomán most már negyedszer ér el kétharmados többséget a Fidesz, akkor ezzel azt állítják, hogy az úgynevezett demokráciában a döntést nem a nép, hanem az őket manipuláló láthatatlan hatalmak ereje dönti el.
Ám ha ez igaz, akkor ezzel ők maguk mondják ki harsányan, hogy a demokrácia valójában csak egy színjáték, ahol a nép csak hivatkozási alap az egymással rivalizáló uralmi tömbök számára. Szóval csak szólok a tisztelt liberális tábornak, hogy az általuk beindított diskurzusörvények igen kényes és igen veszélyes irányba vihetik a politikai kommunikáció beszédtereit, és e veszély sokkal inkább fenyegeti őket, mint bárki mást. Feltehetőleg ezt érezték meg néhányan, mint például Mérő László, aki közvetlen közelről kívánta megtekinteni és átélni a vidékiséget, és tiszteletre méltóan őszinte önkritikával illette önmagát és budapesti liberális kollégáit, miután szavazatszámlálást vállalt egy zempléni községben.
Gesztusa tehát tiszteletre méltó, de ebben a gesztusban benne lehet az is, hogy ő is úgy véli, nem lenne szerencsés a vidékizés lendületes folytatása. Egyrészt azért, mert láthatólag inkább ellenkező következményekkel jár, másrészt pedig azért sem, mert ez a liberális stratégia a demokrácia egész konstrukcióját alapjaiban megrendíteni képes összefüggéseket hozhat a felszínre, amivel a liberális tábor kollektív öngyilkosságot követne el.
Mint ahogy a Jobbik már el is követte ezt az öngyilkosságot, hisz előzékenyen felkínálta magát azoknak a tektonikus történelmi erőknek, amelyeknek felszínre robbanása éppen a liberálisok számára járhat katasztrofális következményekkel. Az elmúlt 150 évben alapvetően ugyanazokat a mintázatokat követte magyar politikai rendszer (ezek a mintázatok a láthatatlan globális hatalom által legyártott hamis hármasságra, liberális, szociális, konzervatív pártokra épültek), és e mintázatok lényege az volt, hogy a magyarság sorskérdéseire reflektálni képes „nép-nemzet” soha ne legyen képes önálló erőként kormányt alakítani. Az 1990-es választáson ez a nép-nemzet háromfelé szavazott, ahogy most, 2022-ben is.
Ám ezt követően először a baloldali nép-nemzet volt kénytelen kilépni az MSZP-ből Pozsgay Imre és Bíró Zoltán, majd a jobboldali nép-nemzet az MDF-ből Csurka István vezetésével. A harmadik nép-nemzeti nyaláb azonban a Fideszből nem kilépett, hanem inkább visszaküldte a globális SZDSZ lokális ügynökhálózatába uralmi elitjei nagy részét, vállalva ezzel az elemi globális visszacsapást, ami 1994-ben kis híján megsemmisítette a Fideszt.
Ám ez az akkor vállalt áldozat ma történelmi jelentőségű esélyt adhat arra, hogy a nép-nemzet mégis képes legyen tartósan kormányon maradni. Ennek megértéséhez most már a negyedik kétharmados győzelem után talán deklarálhatjuk azt az evidens összefüggést, hogy a Fidesz valójában egy olyan történelmi „nagykoalíciós” kísérlet, amelyben először kerülhetne tartós többségbe ez az elmúlt másfél évszázad során a nemzet uralmi szerkezetéből következetesen „kitiltott” nép-nemzet.
A mostani választáson egyébként drámai módon derült ki, hogy míg Orbán Viktor „hézagmentes” illesztésekkel képes győzelemről győzelemre vinni a maga bonyolult és kényes egyensúlyokra épülő nagykoalícióját, a vele szemben „felvonulók” első kísérletének „eredménye” az volt, hogy együtt sokkal rosszabbul szerepeltek, mint amikor külön-külön indultak, és a nép-nemzet megint csak háromfelé szavazott, akárcsak 1990-ben. Egy részük kényszerűségből és tehetetlenségénél fogva a Jobbikra, egy másik a legújabb „kivonuló” nép-nemzeti töredékre, de a valóságos nép-nemzet többsége az elmúlt évtized nyomán egyre inkább a Fideszt ajándékozza meg bizalmával. Az egyre inkább mindenre kiterjedő újabb világháború látványosan mutatja meg, hogy az élet alapja a föld és annak türelmes, elmélyült tudással való művelése, amelynek alapját a vidék adja.
Ha valamikor, akkor most jött el az ideje az erre épülő nép-nemzeti stratégiának.
(A szerző közgazdász)
Kiemelt kép: teveszmek.blog.hu
