Gáz ez az egész

Reálpolitika kéne, de az nagyon. Meg gáz.

Hogy jutottunk idáig? Hogyan történhet meg a 21. században, hogy az Európai Bizottság alelnöke, aki szabad szemmel látható teljesítményt nem tudott felmutatni soha semmiben, azt tanácsolja 450 millió uniós polgárnak, hogy

„ők is tehetnek valamit azért, hogy kevesebb pénz vándoroljon Putyin zsebébe. Persze választhatják azt is, hogy nem csinálnak semmit, de dönthetnek úgy is, hogy kevésbé fűtenek, inkább biciklivel mennek, nem autóval, rövidebb ideig zuhanyoznak, hogy a ruháikat kiszellőztetik ahelyett, hogy kimosnák”.

Ha csak ezt az egy hasonlóan abszurd kiszólást hallhattuk volna az utóbbi években, tekinthetnénk rá anomáliaként, de sajnos a helyzet ennél jóval súlyosabb. Nem Timmermans úr arculcsapással felérő, egyben arcpirító javaslata az egyetlen, amely élesen világít rá a brüsszeli vezetés végzetes alkalmatlanságára. Megjegyzem, az ilyen virtuóz népnevelők valamiért sosem sietnek demonstrálni saját ötleteik hatékonyságát, pedig szívesen megnéznék egy-egy olyan bizottsági ülést, ahol a résztvevők 19 fokban, jégeralsókban és bunda bugyikban, a testrészmosó-kvótának köszönhetően büdösen, de legalább kiszellőztetett ruhákban döntenek az unijó sorsáról. Persze Timmermans úr és társai azok közé tartoznak, akik „nem csinálnak semmit”.

Aztán itt van Ursula „zárják el, de ne akkor és ne úgy” bürokrata néni, az Európai Bizottság elnöke, aki szerint a Gazprom bejelentése arról, hogy leállítja a gázszállítást Lengyelországba és Bulgáriába,

„indokolatlan és elfogadhatatlan, újabb zsarolási kísérletet jelent Oroszország részéről.”

Indokolatlan. Hát persze. Kvázi a háború kezdete óta kollektív büntetést alkalmaznak minden orosz ellen, éljen az bárhol is a Nyugaton, hangzatos – manapság bumerángként visszaütő – szankciókkal sújtják Oroszországot már 2014 óta, öntik a fegyvereket Ukrajnába, de a válaszlépés indokolatlan. Nyilván, mi más is lehetne, mint indokolatlan. Meg elfogadhatatlan. Mert csak a Brüsszelből érkező zsarolás elfogadható, mi több, kívánatos, a máshonnan érkező elfogadhatatlan. De nincs baj, a szolidaritás bizonyára segít majd, azzal szokás felfűteni a középületeket, lakásokat, azzal működik a gazdaság is. Vagy nem, és Lengyelország továbbra is orosz gázt használ, csak most a németektől veszi, akik a szuperzöld moráljukkal finom, demokratikusra szűrik.

S hogy mi volna az, ami valóban indokolatlan? A gőg! Az a bitang nagy hübrisz, amely mára, az aprójellemek korában önmaga paródiájába fordult. A brüsszeli elit válságkezelés címen előadott produkciója, a migrációtól kezdve a covidon át ugyanis maga volt a csőd, a nagybetűs bukás.

Ami pedig Európa „saját morális ösztöneit” illeti, azt Robert C. Castel foglalta össze a minap, mégpedig tűpontos leírással:

„a posztmodern internacionálé kihasználta az amerikai hegemóniát és geopolitikai „nyári szünetet” arra, hogy egy Patyomkin-világfalut építsen a saját álmaiból. Ez ma az Európai Unió. Nem az uniót alkotó tagországoké, hanem a nemzetközi elitek ideológiája ez a hamis posztmodern öntudat. Európa tehát nem az áldozat ebben a moralitásjátékban, hanem tettestárs, bűntárs, az amerikai progresszív elitek avatárja.”

A brüsszeli vezetés egyre inkább gennyes kelésre emlékeztet Európa testén, s ma már ott tartunk, hogy nem egyszerűen csak megbetegíti a gazdatestet, de groteszk céljául tűzte ki, hogy meg is semmisítse azt. Az amerikai álomért egyetlen ukrán élet és egyetlen európai egzisztencia sem kár. Kivéve az elitekét.

Közben Oroszország teszi a dolgát, akár rossz néven veszi a brüsszeli elit, hogy velük ellentétben Putyinnak van stratégiája, akár nem, például a háború két hónapja alatt csaknem megduplázta az EU-nak eladott fosszilis tüzelőanyagokból származó bevételeit. Igaz, az eladott mennyiségek valamelyest csökkentek, az ár növekedése viszont összességében a bevételek jelentős megugrását eredményezte.

Naivitás tehát azoktól várni a megoldást, akik előidézték a problémát, naivitás azt hinni, hogyha a brüsszeli vezetők képessége eddig csak hangzatos deklarációkig terjedt, most hirtelen félreteszik érzéseiket, gondolataikba mélyednek, majd visszanyúlnak a reálpolitikához. Nem vagyok biztos benne ugyanis, hogy vannak életképes gondolataik.

Megnyugtató azonban, hogy a liberális média kiszámíthatóan hozza az eddig megszokott formáját, a „mit nekünk valóság” élharcosai pedig szorgos kis hangyák módjára építgetik tovább utópiájukat.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Julien Warnand

Kiemelt kép: europarl.europa.hu