Andreas Kinneging konzervatív filozófus, a Leideni Egyetem jogfilozófus-professzora írt egy könyvet a jó és a rossz fogalmáról. A Mandiner ennek kapcsán készített vele interjút.
A 2020-ban megjelent kötet címe De onzichtbare maat, vagyis a láthatatlan mérték. A professzor szerint a kérdés az: értjük-e, mi a jó és mi a rossz? Vissza kell térnünk a valóság hagyományos szemléletéhez, beleértve a jót és a rosszat is.
Ma woke-izmus egyfajta közös nevező azoknak az embereknek, akik azt hiszik, hogy a nyugati társadalom a velejéig romlott. Nem azért, mert a nyugati társadalom elvesztette hagyományait, keresztény gyökereit, hanem azért, mert nem eléggé egalitárius. Az egalitarizmus mostanában szélesebb és radikálisabb definíciót kapott. A kommunizmusban az egalitarizmus minden ember társadalmi-gazdasági egyenlőségére utalt. Most már nemcsak erre vonatkozik, hanem a fekete-fehér egyenlőségére, a férfi és a nő egyenjogúságára, a homoszexuálisok és a heteroszexuálisok közötti egyenlőségre és így tovább. Így lesz szitokszó a szexizmus, a homofóbia, az idegengyűlölet, a transzfóbia, a bináris gondolkodás. Minden alkalommal ugyanaz a vád, nevezetesen, hogy az embereket nem kezelik egyenlően. A woke-izmus tehát valami új, de egyben régi is. Radikálisabb, mint a kommunizmus. Ezek az emberek azt hiszik, hogy a társadalom mélyen rothadt, mert mindenhol nagy az egyenlőtlenség, és ezt az államnak kell korrigálnia. Vagyis ez azt jelenti, hogy a kormánynak mindent ellenőriznie kell.
Forrás: Oscar Brak / NurPhoto / NurPhoto via AFP)
Hogy egy példával éljek, a woke emberek azt mondják, minden szervezetnek egyenlően kell képviselnie az embereket. Tehát 50 százalék férfi, 50 százalék nő, 5 százalék homoszexuális, 10 százalék cigány alkalmazott stb. Hollandiában sok török, marokkói muszlim él, ezért követelni fogják, hogy a cégek alkalmazzák őket. Ez például azt jelentené, hogy egy vállalkozó nem választhatja meg többé szabadon, hogy kit alkalmazzon. Ez nyilván elvezet a minőség romlásához. A woke-izmus azt mondja, a nagyobb változatosság jobb minőséget jelent, de az igazság az, hogy a sokszínűség és a minőség egyáltalán nem függ össze. Lehet változatos népességünk minőség nélkül, és lehet egységes populációnk jó minőséggel. Nálunk is folyik vita az egyetemeken, hogy több színes bőrű professzort kell felvenni. Fiatal fehér férfiként ma önnek esélye sem lenne arra, hogy professzor legyen. Nekik feketékre, nőkre, transzneműekre van szükségük. Ez jobb minőséghez vezet? Nem hiszem. Az intellektuális minőségnek semmi köze a külső tényezőkhöz, mint például a nemhez, a bőrszínhez vagy bármihez. A woke ellentétének kell lennünk: szín- és nemvaknak kell lennünk. És a legjobb minőségű embereknek kell lenniük a munkahelyeken.
Orbán Viktorral egyetértek ebben a kérdésben. Remélem, lesz elég kitartása ahhoz, hogy továbbra is szembeszálljon a nyugat-európai radikális individualizmussal és egalitarizmussal, mert nem lehet minden relatív. Az egészséges társadalom alapja a hagyományos család egy férfival és egy nővel és a biológiai gyerekeikkel. Ez nem jelenti azt, hogy utálunk minden olyan embert, aki nem illik ebbe bele, vagy bármilyen más módon nő fel. Az emberiség kezdete óta örökbe fogadunk gyerekeket. És jó, hogy van ilyen, de nem szabad úgy tenni, mintha minden egyenlő lenne. Az örökbefogadás bizonyos körülmények között szükséges megoldás, de ha tehetjük, kerülnünk kell, mert rosszabb, mint egy teljes biológiai család.
A baloldal történelmileg rendkívül jártas: a jobboldalon szinte bárkit szélsőjobboldalinak nevez. Ez egyszerű, de hatékony módja annak, hogy megfélemlítsék az embereket, és rávezessék arra, hogy „én jó ember vagyok, ezért nem szavazhatok ezekre”. De nem szélsőjobboldaliak vagyunk, hanem egyszerűen jobboldaliak. Mi azt mondjuk, amit a kereszténydemokrata pártok mondtak húsz vagy harminc évvel ezelőtt. De ezek a pártok balra tolódtak, így ma mi vagyunk a régi kereszténydemokrata pártok utódjai. Fontos, hogy kereszténydemokrataként tudjuk, miről beszélünk. Ez pedig azt jelenti, hogy saját nagy filozófusainkat kell tanulmányoznunk. Tanulnunk kell politikai filozófiát, társadalomfilozófiát, antropológiát és így tovább. Sajnos ezek a dolgok ma nem túl népszerűek.
Forrás és teljes interjú: mandiner.hu/Veszprémy László Bernát
Kiemelt kép: Andreas Kinneging. Fotó: MCC
