A konferencia első napja után találkozott a magyar miniszterelnökkel. Milyen témákról beszélgettek?
Félórás beszélgetés volt beütemezve, s nagy, kétórás eszmecsere lett belőle. Rengeteg témát érintettünk. A fő csapásirány a magyar családtámogatási rendszer volt, az különösen érdekel engem, továbbá beszéltünk Ukrajnáról, Európa helyzetéről, a közelgő amerikai félidős választásról és a két év múlva esedékes elnökválasztásról is. Mélyreható megbeszélés volt.
Orbán Viktor a CPAC nyitóbeszédében tizenkét pontban foglalta össze, mi a magyar kormány sikerének titka. Melyeket találta a legmeggyőzőbbnek?
Maga a tizenkét pont így együtt, rendszerbe szedve nagy benyomást tett rám. Erős tételmondatokat fogalmazott meg Orbán, velős beszéd volt. Ha egyet kell kiemelnem belőlük, akkor az elsőt választanám: „Nem az ellenfeleink, hanem a saját szabályaink szerint kell játszanunk.” Ez nagyon fontos szabály, mert a pályát a liberálisok uralják, az ő terminológiájuk, nyelvezetük dominálja a politikai közbeszédet, az ő narratívájuk határozza meg, mi a jó és mi a rossz. A baloldal értékrendje azon alapul, hogy erkölcsileg bármi elfogadható, ami az ő hatalmon maradását szolgálja. Ha ezeket a szabályokat a jobboldal elfogadja, elveszti a küzdelmet, és ezzel az adott ország is rosszul jár. Egyenlő feltételek melletti, tisztességes versenyre van szükség a politikai játszmákban, ezért a jobboldalnak ki kell állnia a saját értékei és szabályai mellett. Orbán első pontja fontos, mert ez az alapja a többinek, ez az a keret, amelyben el tud kezdődni a játszma. A többi pont már arról szól, hogy hitelesen kell képviselni azokat az embereket, akiknek az érdekképviseletét felvállalja a jobboldal.
Negyedszer szerzett kétharmados többséget az Orbán-kormány, a nyugati konzervatívok érdeklődése megnőtt a magyarok iránt. Az amerikai republikánusok számára a kormány melyik politikája a leginkább figyelemreméltó?
Washingtonban a magyar családpolitika váltotta ki a legnagyobb figyelmet, ez ugyanis nem szokványos szabályozás. Vannak területek, ahol az amerikai és a magyar konzervatív kormányok, pártok hasonló megoldásokat alkalmaznak, ilyen a migráció ügye, ahol a határok megerősítése lett a prioritás, vagy az egykulcsos adó, az energiapolitika és így tovább – ezek mind ismerősek az amerikaiak előtt.
Az az elgondolás, hogy négy gyermek vállalása után az anyák jövedelemadó-mentességet kapnak, illetve a családoknak nyújtott összes többi pénzügyi ösztönző igazán újszerű koncepció. Én magam kisebb mértékben és más módon javasoltam egykor ilyesmit, de mind balról, mind jobbról kemény kritikát kaptam érte a hazámban. Persze a két ország helyzete eltér. Magyarország gazdasága jól pörög, a határvédelem miatt nincs jelentős migrációs nyomás, így a kormány tud törődni a lakosság életszínvonalának emelésével és a demográfiai helyzet javításával. Az Egyesült Államok a legális bevándorlási rendszer keretein belül évente akár egymillió bevándorlót tud befogadni, ez kipótolja a munkaerőpiaci hiányt, így nem érezzük azt a demográfiai nyomást, amit a magyarok; az ő népességük fogy, és ezt akarják megállítani.
Ezek az ügyek részben nemzeti, részben globális problémák. És ha már tágítottuk a horizontot, kérdezem: ön szerint napjainkban mely jelenségek jelentik a legnagyobb fenyegetést a nyugati civilizációra?
A család intézményének szétzúzását tartom a legnagyobb fenyegetésnek. Ha egy politikai agenda kikezdi ezt az intézményt, megváltoztatja a család eredeti felépítését, és annak meghatározását teljes mértékben az egyén megítélésére bízza, az óriási veszély. Nagy baj az is, hogy az emberek minden kapcsolatot, szolgáltatást, felvilágosítást az államtól várnak. A baloldal programja az, hogy a gyermekeket minél fiatalabb korban leválasszák a családjukról, állami iskolákba helyezzék őket, ahol a saját nevelési elveiket töltik a fejükbe.
A Mandiner teljes cikke itt olvasható.
Szerző: Maráczi Tamás
Kép: Mátrai Dávid
