Ukrajna megtámadása az amerikai elképzeléseket és érdekeket követve váratlanul összerántotta a Nyugatot. S bár a legutóbbi uniós és a NATO csúcs, valamint a G7-ek találkozójának résztvevői is hangoztatták, hogy a végsőkig kitartanak Ukrajna mellett, ez az egység töredezik, a nyugati táboron az elfáradás jelei mutatkoznak. A világ másik felét pedig eleve csupán az orosz-ukrán háború világgazdasági következményei érdekelték.
Ha szájkaratében mérnék össze a képességeiket, Zelenszkij elnökkel az élen Ukrajna megállíthatatlan lenne, de legutóbb a G7-ek vezetői is egyfajta pótcselekvésként inkább ebben jeleskedtek, és nem igazi erőt mutattak. Külön-külön kijelentették, hogy Oroszország nem nyerheti meg a háborút, ezért a nyugati hatalmak addig támogatják Ukrajnát, amíg csak szükséges. Emellett hangsúlyozták, hogy Oroszország fizesse meg háború költségeit, és újabb szankciókat helyeztek kilátásba.
Joe Biden a Nyugat egységét hangsúlyozta, kiemelve, hogy Vlagyimir Putyin várakozásaival ellentétben a NATO és a G7 összezárt, és egységesebb, mint valaha. Aztán jött a tárgyalásokba a modern technika segítségével bekapcsolódó Volodimir Zelenszkij, és az ukrán elnök szokásos követelőzésével, utasítgatásával már érezhetően megtörte ezt az egységet. Olaf Scholz a biztonsági garanciákra vonatkozó ukrán követeléseket firtató újságíróknak csak mosolyogva széttárta a karját, Emmanuel Macron pedig oda is szúrt az Oroszország terrorizmust támogató államnak minősítését sürgető Zelenszkijnek, és a tárgyalások felújítását szorgalmazta.
„De a látszat ellenére Ukrajna uniós tagjelölti státusának megadása sem ment olyan simán.”
Néhány ország eleve nehezen ment bele az elsietett gesztusba, a francia elnök pedig sietett tisztázni, hogy a tagságra még legalább egy évtizedet kell várni. A németek is nyomatékosították még a csúcs előtt a feltételeiket, a The Telegraph szerint azonban azóta sem nyugodtak meg, és a lap információi alapján a kancellár az EU alapját jelentő megállapodások módosításával biztosítaná, hogy Ukrajna esetleges tagsága ne borítsa fel az Európai unió belső egyensúlyát. Scholz mindenekelőtt a szavazás rendjét változtatná meg, egyebek mellett eltörölve a vétót is. Így akadályozná meg, hogy a szegényebb országok a támogatások növelése érdekében összefogjanak a gazdagokkal szemben. A lap diplomáciai forrásaira hivatkozva írja, hogy Scholz felvetette ezt a legutóbbi csúcson is, és még azelőtt lépne, hogy Ukrajna tagsága elérhető közelségbe kerül.
„A lap emlékeztet arra, hogy a jelenlegi, a lakosság számát is figyelembe vevő rendszer alapján Kijev a szavazatok 9 százalékát birtokolná az Európai Tanácsban”
Ha pedig Ukrajna és Lengyelország összefog, akkor nagyobb erővel bír, mint Németország, amennyiben pedig e tandem megszerzi Közép- és Kelet-Európa többi országának támogatását is, akkor a francia-német párost is leszavazhatja. A Telegraph értesülései szerint Portugália egyáltalán nem tartja kívánatosnak Ukrajna csatlakozását. Ebben az esetben ugyanis gazdaságának állapota alapján Ukrajna lenne az EU leggyengébb tagja, és Portugália így először válna donor országgá. De ez várna Csehországra is. Kijev állítólag megnyugtatta az uniós tagországokat, hogy nem akar ilyen lobbi csoportot gründolni, de érezhetően sokan komolyabb garanciákat szeretnének.
„Az ukrajnai háború kérdése a színfalak mögött a NATO-t is megosztja”
A madridi csúcson ugyan a transzatlanti szövetség elemében érezte magát, hiszen Oroszország Ukrajna elleni támadása visszarepítette a hidegháborúba, és hét évtizeddel megalapítása után az Észak-atlanti Szerződés Szervezete visszatér az eredeti célokhoz, Oroszország feltartóztatásához. A NATO Oroszországot közvetlen veszélynek, a legkomolyabb biztonsági kihívásnak nyilvánította, a háború rendezésének kérdésében azonban már megoszlanak a vélemények. A The Sunday Times e tekintetben három csoportba – „héják”, „galambok”, „struccok” – osztja a tagországokat.
„Az első körbe tartozók – az Oroszországgal határos országok és Lengyelország, én ide sorolnám az angolszászokat is – térdre kényszerítenék, annyira meggyengítenék Oroszországot, hogy a jövőben ne jelenthessen veszélyt egyelten szomszédjára sem.”
Véleményük szerint a NATO-nak mindent meg kell tennie azért, hogy a Donbassz és a Krím visszatérjen Ukrajnához, és hatalomváltást kell elérnie Oroszországban. A „galambok” mindenek előtt a harcok befejezését szeretnék elérni, akár ukrán területvesztés árán is. Elfogadnák az orosz csapatok visszavonulását a február 24. előtti határokra, és elismernék a Krím és a Donbassz jelenlegi státusát. A „struccok” formálisan elfogadják a NATO dokumentumait, keresik a legkisebb szembenállást, és elsősorban a belső problémáikra koncentrálnak. A lap ide elsősorban a mediterrán országokat sorolja, de szerény véleményem szerint ebbe a csoportba tartozik Magyarország is.
„Végül fontos megjegyezni, hogy a nyugati világgal szemben ott van a világ többi része, és ha onnan nézzük, akkor nem Oroszország, hanem éppen ez a nyugati világ szigetelődik el.”
Ezt fejtegeti Zelenszkijnek az Afrikai Unió tagállamai előtti felszólalását példaként felhozva az egyik írásában a Le Monde is. A francia lap szerint udvariasan végighallgatták az ukrán elnököt, ám eszük ágában sincs, hogy a nyugati narratívát kövessék. Így vannak ezzel Latin-Amerika és a Közel-Kelet országai is, de ide vehetjük Ázsia nagy részét is. Ezek az államok egyáltalán nem akarnak választani Oroszország és a Nyugat között. Őket a gazdaság, az élelmezés problémái érdeklik, nem pedig az, hogy kinek van igaza az Ukrajnában dúló háborúban. A lap megjegyzi, hogy ezekből a régiókból még az Egyesült Államok olyan szövetségesei, mint Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek vagy Izrael sem csatlakoztak az Oroszországgal szemben hozott nyugati szankciókhoz. Ezek a törésvonalak a G20-ak novemberi indonéziai csúcstalálkozóján rajzolódnak ki majd markánsan. A világ egyik felét ugyanis jobban aggasztják a globális gazdaság működőképességének a kérdései, mint az európai konfliktusok.
Kiemelt kép: Facebook
