Két közelmúltbeli jelentés is felveti a kérdést, hogy az orosz-ukrán háborút meg lehetett volna-e állítani még idejekorán, illetve aktuálisak-e még a tűzszünetre és a békekötésre vonatkozó, elvesztegetett javaslatok? – írja Matthew C. Mai, a The National Interest társszerkesztője.

Az orosz-ukrán háború kezdete óta az Egyesült Államok vezető tisztségviselői azt állítják, hogy az orosz elnök elzárkózik erői kivonása vagy a háború rövid úton történő lezárása elől. Putyin elmúlt hónapokban tett kijelentései minden bizonnyal azt mutatják, hogy ez az értékelés nagyrészt helyes, különösen, mivel Moszkva számára nyilvánvalóvá vált, hogy az Egyesült Államok és a NATO mélyen elkötelezte magát a proxyháború mellett.

Azonban két közelmúltbeli jelentés is felveti a kérdést, hogy az orosz-ukrán háborút meg lehetett volna-e állítani még idejekorán, illetve aktuálisak-e még a tűzszünetre és a békekötésre vonatkozó, elvesztegetett javaslatok?

És ha minderre a válasz igen, akkor vajon kell-e módosítani az Egyesült Államok stratégiáját Ukrajnában?

Az első jelentés, amely azt sugallja, hogy a háborút a kezdeti szakaszában meg lehetett volna állítani, Fiona Hill, a Nemzetbiztonsági Tanács egykori orosz szakértőjének és Angela Stent, a Brookings Institution magas rangú munkatársának a Foreing Affairs legújabb számában megjelent cikke, amelyben a szerzők ezt írták:

„Több korábbi magas rangú amerikai tisztviselő szerint 2022 áprilisában úgy tűnt, hogy az orosz és az ukrán tárgyalópartnerek előzetesen megegyeztek a tárgyalásos átmeneti egyezség körvonalaiban: Oroszország visszaállítja a február 23-i állapotokat – amikor a Donbász egy részét és a teljes Krím-félszigetet ellenőrzése alatt tartotta –, Ukrajna pedig vállalja, hogy más országoktól kapott biztonsági garanciákért cserébe eláll NATO-csatlakozási szándékától.”

Miért bukott meg mégis ez a megállapodási lehetőség?

Az egyik válasz az lehet, hogy Borisz Johnson volt brit miniszterelnök az ideiglenes rendezésről értesülve Kijevbe repült, hogy közölje Zelenszkij ukrán elnökkel, a Nyugat nem támogat egy ilyen megállapodást. Az Ukrajinszka Pravda című ukrán online újság május 5-i beszámolója szerint

„Zelenszkijhez közel álló források” azt mondták, hogy „Johnson álláspontja szerint a kollektív Nyugat úgy érzi, Putyin valójában nem olyan erős, ahogy azt korábban hitték, és a jelentés azt is megjegyezte, hogy „három nappal Johnson kijevi látogatása után Putyin azt a nyilvános kijelentést tette, hogy az Ukrajnával folytatott tárgyalások „zsákutcába jutottak”.

A Reuters múlt heti exkluzív jelentése szerint hitelesnek tűnnek a fent leírtak. Putyin egyik legfőbb segítője, Dmitrij Kozak a hírek szerint a háború elején megállapodást kötött Ukrajnával, amelyben Kijev beleegyezett, hogy nem csatlakozik a NATO-hoz. Egy másik forrás azt állította, hogy a megállapodásról közvetlenül a február 24-i támadás előtt tárgyaltak. Az időzítéstől függetlenül Putyin elutasította a megállapodást, mivel annak feltételei nem voltak elégségesek. (A Reuters azt sem tudta ellenőrizni, hogy ukrán tisztviselők elkötelezték volna magukat az alku mellett.)

Ha ez utóbbi állítás igaz, akkor úgy tűnik, Oroszországot kezdettől fogva nem érdekelték a diplomáciai lehetőségek.

Ám van ok arra gyanakodni, hogy ez nem így történt.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter áprilisban bírált egy ukrán javaslatot, amely „elfogadhatatlan” rendelkezéseket tartalmazott, és eltért az ukrán és orosz tárgyalópartnerek által korábban elfogadott intézkedésektől. A megvitatott javaslatok állítólag olyan kikötéseket tartalmaztak, hogy Ukrajna ne csatlakozzon a NATO-hoz, maradjon semleges, atomfegyver nélkül, de kapjon nemzetközi biztonsági garanciákat. Ezek az intézkedések hasonlóak voltak azokhoz az alapvető követelésekhez, amelyeket Oroszország az USA-nak és a NATO-nak hónapokkal korábban tett nyilvános javaslataiban megfogalmazott. És mégis, a tárgyalások több mint négy héttel az orosz invázió után zátonyra futottak.

Ha Putyin a háború kezdetétől fogva tudta, hogy mellőzi a diplomáciát, akkor miért tartottak ezek a többfordulós tárgyalások olyan sokáig? Mi értelmük lett volna?

A csatatéren még változékonyak és bizonytalanok voltak a körülmények, Oroszország Kijev elfoglalására irányuló törekvése március elején elakadt, és alig egy hónappal később az orosz erők teljesen kivonultak az ukrán fővárost körülvevő területekről.

Putyin visszautasíthatta volna a megállapodást, mert először katonai nyomást akart gyakorolni, és meg akarta nézni, hogy a tárgyalóasztalnál magasabb árat tud-e kicsikarni az ukránoktól. Akkori döntése azokon a túlzottan optimista feltételezéseken alapult, miszerint Kijev tántorog az invázió „döbbenetétől és félelmétől”, valamint az ukrán biztonsági, védelmi, és bűnüldöző szervek is elbizonytalanodnak vagy felforgató tevékenységet folytatnak.

Mindkét feltevés egyértelműen nem számolt az ukrán állami intézmények integritásával. Ukrajna közelmúltbeli előretörései az északkeleti Harkiv megyében úgy tűnhet, hogy igazolják azoknak az érveit, akik arra kérték Kijevet, hogy ne üljön tárgyalóasztalhoz, ehelyett szorítsa ki az összes orosz erőt a területéről.

Putyin azonban világossá tette, hogy nem fogad el olyan stratégiai vereséget, ahol Oroszország nem nyert semmit, csak azt érte el, hogy az USA és a NATO továbbra is felfegyverzi és kiképzi az ukránokat.

Nyitott kérdés, hogy mindez készteti-e általános mozgósításra az orosz elnököt (a cikk szeptember 20-án jelent meg, 21-én Putyin részleges mozgósítást jelentett be – a szerk.), mert a rendelkezésre álló egységekkel nem tudja elérni céljait. Továbbá a felszerelések csökkenő mennyiségére és minőségére vonatkozó kommentárok számára is baljóslatúak, különösen, ha Oroszország drónokat, tüzérségi lövedékeket és rakétákat vásárol Iránból, illetve Észak-Koreából.

Annak ellenére azonban, hogy Ukrajna szűkszavúan nyilatkozott élőerejével kapcsolatos kihívásairól, nincs okunk azt hinni, hogy az ukránok immunisak lennének ugyanazokkal a problémákkal szemben, amelyek az orosz harci hatékonyságot sújtják,

azaz Ukrajna azon képességét, hogy fenntartsa offenzíváját, illetve megszilárdítsa az ellenőrzést a Harkov és Herson megyékben visszafoglalt területeken. Emellett Ukrajna költségvetési helyzete súlyos nehézségekkel küzd, és az országot elhagyó embermilliók hiánya is óriási nyomást fejt ki az alulfinanszírozott állami szolgáltatásokra, a hőmérséklet pedig egyre csak csökken; közeleg a tél.

A Biden-adminisztrációnak tehát gyorsan kell lépnie, ha kamatoztatni kívánja Ukrajna harctéri lendületét. Egy orosz általános mozgósítás kockázatos lenne Putyin számára,

de megfordíthatja Ukrajna nyereségét is.

Ha Putyinhoz egy, a háború elején tett diplomáciai megoldással közeledne a Nyugat – semlegesség, az atomhatalmi státuszról való lemondás, nemzetközi biztonsági garanciák, valamint felügyelt népszavazások Donyeckben és Luhanszkban – az lehetővé tenné számára, hogy „győzelmet” szerezzen, miközben elkerülhető volna Ukrajna még nagyobb pusztulása.

Kiemelt kép: AFP / Sergey Bobok