A háborúpárti kormányok által uralt országok közvéleményében még csak pro és kontra felállásban merik a szankcióellenes véleményeket tálalni, most mi is egy ilyen cikket szemlézünk. A szankciók „működnek” – harsogja a globalista propaganda és kórusuk rendre ugyanazokat az érveket hozza fel. A háború kitörésekor még az orosz GDP bezuhanásáról és rekordinflációról írtak. Az orosz gazdaságot vitathatatlanul megviseli a háború, ám az utóbbi időben már keveset hallunk az orosz gazdaság állapotáról – és ez nem véletlen – olvasható a Mozgástér blogon.
Az IMF szerint ugyanis 2022-ben 3,4 százalék, míg 2023-ban 2,3 százalék GDP-csökkenés várható és miközben Oroszország most kecmereg ki a gödörből, az EU-ban még csak most barátkoznak az évtizedek óta nem látott mértékű infláció gondolatával és várható következményeivel.
Forrás: The economist
Hogyan alakul a gazdasági aktivitás?
A globalista mainstream média és propaganda arról keveset beszél, hogy Nyugat-Európára és az eurózónára milyen hatással vannak a szankciók. Persze itt is érdemes azt a receptet követni, hogy amit az oroszokra mondanak, az hatványozottan érvényes a szankciórezsim országaira: a gazdasági visszaesés; az infláció; az élelmiszerek és alapanyagok drágulása; tömeges elbocsátások; a termelés áthelyezése; a választék szűkülése és az életszínvonal csökkenése nem csak az oroszokat sújtja.
Egy német lapban már eljutottak odáig, hogy pro és kontra bemutassák a szankciók eredményét: a pro oldalt már ismerjük a mainstream médiából, nézzük azokat az érveket, amelyek szerint a szankciók visszafelé sülnek el!
A szankciópárti brüsszeli politikusok szerint Moszkva a nyugati exportbevételek nélkül nem lesz képes finanszírozni a háborút. Ezzel szemben az orosz energiaexport a kisebb mennyiségből is magasabb bevételt realizál, az olaj világpiaci ára továbbra is száz dollár körüli. Decembertől, amikortól Nyugat-Európa már nem vásárol orosz olajat, az árak feltehetően még magasabbra kúsznak majd. A mangán, palládium, neongáz és többi nyersanyag áránál is hasonló várható.
A mostani szankciók aláássák a nemzetközi kereskedelembe, munkamegosztásba és a konfliktusokat feloldani hivatott szervezetekbe vetett bizalmat. A korábbi szankciók jellemzően a haditechnikára és néhány stratégiai termékre vonatkoztak, amelyek nem veszélyeztették a nemzetközi beszállítói láncokat, vagy Európa – olcsó orosz energiára épülő – gazdasági modelljét. A mostani szankciók fenekestül forgatják fel az eddigi nyugati gazdasági modellt, a Covid-járvány után éppen csak magára találó nemzetgazdaságoknak újabb, ezúttal sokkal magasabb transzformációs költséget kell fizetniük.
A szankciók aláássák a nemzetközi pénzügyi rendszerbe vetett bizalmat. A nyugati valutákban tartott devizatartalékok jelentősége csökken, mivel azokat egyik napról a másikra be lehet fagyasztani. Kína már eddig is tempósan csökkentette amerikai állampapír-állományát, most a többi ország is rákapcsol. A csökkenő kereslet miatt kamatemelkedés várható, holott az eurózóna déli országai már most csak 3-4-5% kamatra tudják állampapírjaikat eladni, ami miatt – minden uniós szabályt felrúgva – az Európai Központi Bank lett a legnagyobb hitelezőjük.
A SWIFT globális alternatívájának kiépítése a dedollarizáció keretében felgyorsul, hiszen senki sem akar egy politikai fegyverként használható elszámolási rendszernek kiszolgáltatott lenni. Erre a jüan-alapú Cross-Border Interbank Payment System (CIPS) a legalkalmasabb, ami a már most export-világbajnok Kína globális kereskedelmi pozícióját erősíti az USA és a dollár rovására.
Végül a szankciókban rejlő konfliktus potenciálra kell felhívni a figyelmet. Az USA és Brüsszel nem egyeztetett a többi gazdasági nagyhatalommal és integrációval. Teszik mindezt az „európai és nyugati értékekre” hivatkozva, ami a világ kétharmadában csak fejcsóválást vált ki. A globalisták saját szankcióikat egyszerűen erőből oktrojálták volna a többiekre, nem csoda, ha továbbra is csak a világ harmada csatlakozott a szankciókhoz, igaz, ők is temérdek kivétellel.
A szankció- és háborúpárti kormányok által uralt országokban még csak óvatosan kritizálhatják a szankciókat, de ez 2015-ben is így volt a migrációval. Akkor is Magyarország volt az első olyan nyugati ország, amely a józan ész alapján állva kritizálta a „nyitott kapuk politikáját”. Most Magyarország az első abban, hogy a nyugatnak nagyobb kárt okozó szankciórezsim erőltetése helyett béketárgyalásokat követel. Akkor igazunk volt, mert az európai életforma megőrzése mellett érveltünk. Most is igazunk van, mert a béke és az emberélet védelme mellett állunk ki.
Grafikon: The Economist
Forrás és címlapkép: Hirado.hu
