A kormánynak minden évben egy újabb pozsonyi csatát kell megvívnia – véli Szörényi Levente. Interjú a hazánk iránti gyűlöletről, idegenszívű magyarokról. Kivéreztetésünkre a legdurvább kísérlet, hogy nem kapjuk meg az uniós járandóságainkat”- a Mandiner Szörényi Leventével készített interjúját szemléztük.

Istváni állam sem volna, de talán mi sem beszélgetnénk most itt, ha nincs 907-ben a pozsonyi csata óriási győzelme a minket hatalmas túlerővel megtámadó egyesült nyugati–európai sereg felett. – kezdte a művész a beszélgetést. – Ezért történelmi öncsonkítás azt mondani, hogy a magyar államiság ezeréves. Ha nem vesszük is az avarokat, akiknek a Kárpát-medencébe települő második hulláma – László Gyula és egy sor más hivatásos történész szerint is – azonos a magyarok őseivel, legalább Árpád honfoglalóit tekintsük. Árpád fejedelem 896 után, jóval több mint ezeregyszáz éve alapított itt „uruszágot”. Ha lazán lemondunk egy bő évszázadról, akkor még a végén majd beláttatják velünk: Magyarország csak Trianon óta folytonos, tehát mindössze százéves, történelmi országunk pedig, a maga korábbi kiterjedésével, talán nem is létezett. Szomszédjainkon sajnos nem fog múlni, gondoljunk tényleg csak a munkácsi millenniumi turulszobor második elbontására. Ha nem is területi, de

szellemi értelemben mindenképp ragaszkodni kell Trianon perújrafelvételéhez, különösen, hogy ez a rendszerváltozással már elindult.

Ma is a féktelen gyűlölet a jellemező, amellyel az Európai Parlamentből, egyáltalán egyes brüsszeli bürokraták részéről országunkat illetik állami vezetőinken keresztül. Mennyi vádat, fenyegetést kapott a magyar kormány nyugat-európai országok vezető politikusaitól pusztán azért, mert – schengeni kötelezettségünknek megfelelően – igyekezett feltartóztatni a migránsáradatot 2015-ben, és határzárat épített délen! Kell-e magyaráznom, mit jelentene nekünk, egy kis népnek, ha nálunk is párhuzamos társadalmak alakulnának ki a bevándorlóhullámok térfoglalása következtében? Kell nekünk még „belső Trianon”?

Szörényi Levente, aki valaha az Illéssel meghonosította a nyugat-európai beatet, a Fonográffal a tengerentúli countryt, Nyugat-ellenessé vált?

Ellenkezőleg, ismét bebizonyosodott, hogy mi nem kellünk a Nyugatnak, legalábbis ha nem hagyjuk magunkat jobban kiszipolyozni vagy éppen a nemzetállamunkat beolvasztani egy amerikai hegemóniájú európai egyesült államokba.

Megtörésünkre, kivéreztetésünkre a legdurvább kísérlet az, hogy nem kapjuk meg az uniós járandóságainkat és a covidválságot kezelő helyreállítási program pénzeit. Hát hová jutottunk? Amikor minden még inkább a pénz körül forog az orosz–ukrán háború körüli általános válságban, kipécéznek minket, és úgy gondolkoznak: vonjuk el tőlük a pénzt, majd csak éhen halnak, de legalábbis megbukik Orbán, és jön majd helyette olyan garnitúra, amelyik mellett szabadon lehet garázdálkodni. Ők is tudják, mi is: a pedagógusaink betervezett béremelése ott van az ide nem adott forrásokban. Lehet, hogy furcsán hangzik, de az fogalmazódott meg bennem: a magyar kormánynak minden évben egy újabb pozsonyi csatát kell megvívnia a Nyugattal szemben

Annak kérdésnek kapcsán, hogy újra színre viszik-e az Árpád népe utolsó operáját így válaszolt a művész:

„Azt a darabot nem poroljuk most le. Viszont jövőre lesz negyven éve, hogy az István, a királyt bemutattuk, annak nagyszabású felújítása várható jövő nyáron.” Bizakodnak, hiszen van terv, a kivitelezésére érkeztek ígéretek, és vannak már megállapodások.

Forrás és teljes cikk: Mandiner

Kiemelt kép: YouTube