A miniszter reméli, az Európai Bizottság „nem a magyar diákokkal akarja megfizettetni a magyar kormánnyal esetleg fennálló vitájának a költségét”. Szerinte egyébként nem volt szó a tárgyalásokon arról, amit most sajtóinformációk szerint Brüsszel kockázatosnak talál az alapítványi fenntartású egyetemeknél.

Az Erasmus program diszkriminatív kizárásáról a KIM közleményét a Civilek Info már ismertette.

Navracsics Tibor, az uniós forrásokért is felelős területfejlesztési miniszter az RTL Híradónak nyilatkozott arról a Népszava által megírt sajtóértesülésről, hogy az Európai Bizottság leállíthatja az Erasmust azon egyetemeknél, amelyek alapítványi intézményekké váltak.

Mint ismeretes, a Népszava szerint az Európai Bizottság illetékes főigazgatóságai december végén levélben értesítették a pénzek kezelésével megbízott nemzeti hatóságokat, hogy nem kaphatnak friss támogatásokat az Erasmus+ együttműködési és oktatási csereprogramból, valamint a Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogramból.

A csereprogram hazai megvalósítását koordináló Tempus Közalapítvány a Népszava kérdésére azt közölte, hogy

a jogállamisági határozatnak nem címzettje az Erasmus+ program.

Navracsics Tibor kifejtette az RTL-nek:

Nagyon bízom benne, hogy csak egy félreértésről van szó, és az

Európai Bizottság nem a magyar diákokkal akartja megfizettetni a magyar kormánnyal esetleg fennálló vitájának a költségét”. Kifejtette, hogy meg fogják keresni a Bizottságot, hogy kiderítsék, egészen pontosan mire gondoltak. „Hiszen amit kértek, azt teljesítettük.”

 

Forrás és teljes cikk: Mandiner

Kiemelt kép: MTI