A Rheinmetall Romániában fogja végezni egyebek között az ukrán harcjárművek és önjáró lövegek karbantartását és javítását – közölte vasárnap a német fegyvergyártó vállalatcsoport szóvivője.
„A Rheinmetall gőzerővel dolgozik egy katonai karbantartó és logisztikai központ felépítésén a NATO-partnerország Románia területén” – ismertette az illetékes, aki szerint az ukrán határ közelében található Szatmárnémeti térségében már el is kezdődtek az építkezési munkálatok.
A központ már áprilisban megkezdheti munkáját. A várakozások szerint „központi szerepet fog játszani az Ukrajnában használt nyugati fegyverrendszerek bevethetőségének fenntartásában biztosítva logisztikai ellátásukat”. Armin Papperger, a Rheinmetall vezérigazgatója (a képen) hangsúlyozta, a vállalat „egyik központi törekvése, hogy a NATO-haderőnek és Ukrajnának a lehető legjobb támogatást nyújtsa ebben a kritikus helyzetben”.
A létesítmény alkalmas lesz egyebek mellett önjáró lövegek, német Leopard, brit Challenger páncélosok, Marder, Fuchs gyalogsági harcjárművek és katonai teherautók szervizelésére.
A Rheinmetall 2022 júniusában a KMW partnercéggel közösen a litvániai Jonavában hozott létre egy hasonló karbantartási központot a litván hadsereg, illetve a balti államokban állomásoztatott NATO-erők támogatására.
Forrás: Magyar Hírlap
Nyitó képünkön: Armin Papperger, a Rheinmetall hadi- és járműipari nagyvállalat vezérigazgatója. Fotó: Julian Stratenschule / DPA