Tegnap a 29. Lengyel Filmtavasz napok keretében az Urániában újra levetítették a nyolcvannégy éves lengyel Jerzy Skolimowski  IÁ (EO) című remek filmjét.

A rendező polihisztor, a forgatókönyvíróként Andrzej Wajdával és Roman Polańskival is dolgozott, de színészként, íróként, költőként, szobrászként és zenészként is kiváló alkotó műve, a Velencei Filmfesztiválon bemutakozó EO alaposan felkavarta az állóvizet – a zsűri nagydíjával térhetett haza az eseményről –, hiszen valószínűleg kevesen hitték, hogy egy szamár életét feldolgozó film ilyen érzékenységgel tarthat tükröt az emberiségnek, illetve saját félelmeinknek, majd egy hosszú hullámvasútra ülteti a nézőt, aminek a végén egészen másként áll fel a moziszékből.

A filmet, melyet Oscar-díjra jelöltek másodszor vetítik hazánkban, az előző márciusi alkalommal telt házas volt a mozi. A mostani bemutató előtt a Lengyel Intézet igazgatója, Joanna Urbańska  köszöntötte a nézőket és elmondta, hogy az alkotásra nagyon büszkék ma Lengyelországban, hiszen az egész világot bejárta a kedves szamár története, és bár aranyszobrot nem kapott, felhívta a figyelmet az ember és természet bonyolult kapcsolatára.

Valóban a nézőtéren ülve kissé feszengtem, hisz nem egy olyan történetről van szó, mely az ember szemszögéből mutatja a körülöttünk lévő világot, hanem egy szamár sorsán keresztül. A film nem romantikus, voltaképp egy roadmovie, mely az állat sodródását mutatja be egy általa teljesen ismeretlen környezetben. Jók és rosszak, emberek és állatok, veszélyek és változások között bolyong, különféle értelmezhetetlen történetekbe keveredik és nagyon nehéz azonosulni vele: egyszerre látjuk egy oktalan, szerencsétlen lénynek és egy film főhősének. A rendező folyton kibillent a megszokott narratívák kliséiből, melyek fel-felbukkannak és elrejtőznek újra.

Egy cirkuszi mutatványos lány nagyon szereti EO-t, az előadások után gyakran hozzábújik puha szőréhez, úgy tűnik a szamár is érzi és viszonozza a szeretet, majd sírva elválnak a cirkusz felszámolásakor, de egy darabig még keresik egymást. A lány utánamegy motorral, de barátja sürgeti, hogy vagy a szamár vagy ő, és ekkor végleg elválnak. A lány hangja, képe még többször megjelenik különös kép-és hangmontázsok formájában, aztán végképp elhal ez a szál. IO azonban kitartóan keresi mindenütt a lányt, de folyamatosan csapdákra talál. Karámok, ketrecek, kamionok börtönében utazik, és persze amint lehet megszökik.

Forrás: YouTube

Forrás: YouTube

Nincs happy end, hisz valószínűleg a végén egy hatalmas tehéncsordával együtt őrá is a vágóhíd vár.

A film során EO-val együtt különböző emberi helyzetekbe keveredünk. Ezekben a közönyösség, az emberi  kegyetlenség számtalan formájával találkozunk. A szamárnak sokszor szerencséje van, hogy sikerül elkerülnie a nagyobb bajt, nem is érti mi zajlik körülötte, csak elszenvedi  ezt az utazást, a különféle – egymástól független – jelenségek láncolatán át bukdácsol.

Mindenkinek az útjában van. Aki tudja felhasználja, szekérhúzásra, vagy gyerekjátéknak, bűnbakká teszik és majdnem agyonverik, tűzoltók üldözik majd egy grófi palotába kerül, valaki ellopja a vágóhídra menet. De a körülötte lévő emberi életek is töröttek – ahogy Isabelle Huppert a grófnő szerepében földhöz vágja a tányérokat is ezt jelképezi-, és egyszer csak észrevesszük, hogy mi is mekkora szamarak vagyunk!

Mennyire nem figyelünk az természetre, a körülöttünk lévő emberek és állatok szenvedéseire, a saját érzelmeinket is a rohanás jellemzi, egyre gyorsuló sebességgel száguldunk egy pörgő világban, mely elszakít minket egymástól és a természettől. Miközben gyakran a valóságban és képletesen is a vágóhidak várnak ránk. Itt tombol körülöttünk a terrorizmus, a háború, és az ökokatasztrófa.

Bár EO menetel a megsemmisülés felé, a film ezt a kérdést nyitva hagyja. Talán újra szerencséje lesz, talán meg tud szökni, valaki jósága megmenti a 24. órában, drukkolunk neki.

És vele együtt drukkolunk magunknak is. A dráma katarzissal zárul és rajtunk felejti a két fület!

Még ma is láthatnak jó filmeket, VR-technikával készülteket is, akik felkeresik a Lengyel Intézet honlapját.

Kép forrása: Sideshow / Janus Films