Ha nem mindig érthető, mi miért történik éppen úgy, ahogy, próbáljuk a nagy képet nézni, sok minden a helyére kerülhet.
Amennyiben geopolitikai szemüvegen át nézzük, egy sor egyébként „ártatlan” romániai belpolitikai esemény úgy is összefügg, ha látszólag nem, és ha nem vagyunk összeesküvés-hívők.
Arról van szó, hogy a három évtizeddel ezelőtti kelet-európai rendszerváltások és a Szovjetunió összeomlása, az orosz befolyás megszűnése óta az Amerikai Egyesült Államok kiemelt geopolitikai térségként kezeli a térséget, amelyhez Románia is tartozik. A jelenből visszatekintve, néhány évvel a Krím-félsziget orosz megszállása és közel másfél évvel Ukrajna megtámadása után a napnál is világosabb és teljesen érthető Washington figyelme a térség iránt. Az 1990-es évekbeli véres délszláv háborúk arra is figyelmeztették Amerikát, hogy a rendezetlen etnikai problémák milyen veszélyes perspektívát vetíthetnek előre a balkáni, kelet-európai térségben.
Románia kiemelt stratégiai fontosságát mérete és fekvése mellett az is fokozza, hogy a zavaros 1990-es évek után az ország vezetése (hol a kormány, hol az államelnök, hol mindkettő)
erőteljesen és töretlenül Amerika-párti és készségesen együttműködik Washingtonnal,
legyen szó titkos CIA-börtönök működésének engedélyezéséről, vadászrepülőgép-vásárlásról, pénznyelő autópálya-építésről (emlékszünk az amerikai Bechtelre, ugye), a fekete-tengeri kőolaj- és gázkitermelés amerikai érdekeltségeiről és sorolhatnánk.
A legfontosabb elem nyilván az, hogy Bukarest gond nélkül „megengedte”, hogy az ország területén működjön az amerikai rakétapajzs egyik eleme (Deveselu), aztán jelentős amerikai katonai bázisok épüljenek ki a Fekete-tenger partján, Konstanca mellett és Aranyosgyéresen is, a Brassó megyei Nagysinken pedig nagyszabású NATO-hadgyakorlatokat tartsanak jelentős amerikai részvétellel.
Azt is tudjuk, hogy a romániai korrupcióellenes harc erőteljes amerikai sugallatra és politikai támogatással indult be, Washington ugyanis geopolitikai biztonsági kockázatot látott a romániai nagykorrupcióban. Klaus Iohannis államfőt igencsak szeretik a Fehér házban (bárki is legyen ott az elnök), az amerikai külügyminisztériumban és a Pentagonban is, 2014-es elnökké választását pedig már-már amerikai ügyként kezelték és támogatták az akkori miniszterelnök Victor Ponta ellenében, akiben az orosz érdekek képviselőjét látták.
Az is nyílt titok, hogy Romániában minden fontos döntést megelőz egy konzultáció az amerikai nagykövettel, legyen szó fontos törvények elfogadásáról, választásokról vagy egyéb, nagy horderejű döntésről.
És persze azt se feledjük, hogy a Project on Ethnic Relations (PER) nevű amerikai civil szervezet (értsd: civilszervezeti köntösbe bújtatott amerikai érdekérvényesítő, informális külpolitikai entitás) milyen szerepet játszott az 1990-es évektől kezdve a romániai etnikumközi viszonyok, különösen
a román–romániai magyar viszony mérsékelt szinten tartásában,
ami az 1990-es Fekete március után és a balkáni háborúk fényében különösen fontos geopolitikai jelentőségű célkitűzése volt Washingtonnak Európa keleti részében.
Kezdve a Neptun-ügyként elhíresült találkozósorozattal, amit aztán több, Romániában és külföldön rendezett hasonló egyeztető megbeszélés követett, a PER pragmatikus célja az volt, hogy a román és a romániai magyar (vagyis RMDSZ-es) vezetők asztalhoz ültetésével rávegye a „feleket”, hogy találjanak békés és tartós megoldást az etnikumközi viszony békés szinten tartására. Ennek a folyamatnak a közvetlen következménye, hogy az országos szinten hagyományosan 5 százalékos támogatottságú RMDSZ, kisebb megszakításokkal ugyan, de évtizedek óta tagja a bukaresti kormánykoalícióknak.
Az Egyesült Államok ugyanis a Szovjetunió szétesésével és a térségbeli orosz befolyás csökkenésével megbízhatóan és előre tervezhetően kívánta növelni és megtartani a befolyását Kelet-Európában, konkrétan az időközben NATO-taggá vált Romániában, egy ilyen stabilitási tervet pedig belülről gyengített volna egy belső etnikai, román–magyar ellentét.
A következő évtizedek, főleg a közelmúlt történései Washingtont igazolták: miután Oroszország 2014-ben megszállta és annektálta az addig Ukrajnához tartozó Krím-félszigetet, máris látszott, hogy
Romániának földrajzi pozíciója révén kiemelkedő szerepe lesz a térség biztonságpolitikájában.
Mert a NATO-tag Törökország megbízhatatlannak bizonyult, a szintén Fekete-tenger parti Bulgária pedig hosszú évek óta mély és megoldhatatlannak tűnő problémákkal küszködik (sorozatos politikai, kormányalakítási válság, általános korrupció, az alvilági szálak folyamatos jelenléte a nagypolitikában stb.). Így az Egyesült Államok Romániában látta az egyetlen megbízható szövetségesét a Fekete-tenger parti NATO-tagállamok közül. Románia kiemelten fontos stratégiai szerepét aztán tovább fokozta a háború, amit 2022 februárjában Ukrajna ellen indított Oroszország. A háborús helyzetben Varsó mellett Bukarest vált Washington legfontosabb partnerévé a NATO keleti szárnyának védelmi képletében.
A Romániában 1991 és 2012 között működő PER közvetítő munkájával párhuzamosan diplomáciai és más, politikai síkokon is folytatódott ez az „egyengető” munka. Az egyeztetésekbe az RMDSZ csúcspolitikusain kívül bevonták a helyi, székelyföldi vezetőket is, Hans Klemm amerikai nagykövet például 2016 szeptemberében egyenesen a székely zászlóval fotózkodott Sepsiszentgyörgyön helyi vezetők társaságában, amikor a helyszínen tájékozódott a magyar közösség dolgairól. Az elmúlt évek során pedig egymás kezébe adta a kilincset Bukarestben az amerikai alelnök, washingtoni miniszterek, szenátorok és egyéb magas rangú tiszt(ség)viselők. És azt se feledjük, hogy az erőteljesen atlantista Traian Băsescu államelnök (bár kerek perec megmondta: annyi autonómia lesz a Székelyföldön, mint Caracalban), milyen gesztusokat tett: például elment Tusványosra és elnökként rendszeresen a Székelyföldön töltötte szabadságát vagy egy-két hosszú hétvége erejéig. (Egyébként néhány évvel ezelőtt Klaus Iohannis is tett ilyen gesztuslátogatást a Székelyföldön.)
Mindez csak azért jutott megint eszembe, mert
egy sor, a közelmúltban történt bel- és külpolitikai esemény világosan értelmezhető a geopolitikai szemüvegen keresztül.
Kiemelt kép: Shutterstock
