Ferenc pápa videoüzenetet küldött egy súlyosan beteg, halála előtt álló portugál lánynak. Edna Rodrigues nyolc éve küzd betegségével, és pár napja közölték vele, hogy már csak rövid idő van hátra az életéből.

Mivel egész életében nagyon vágyott találkozni Ferenc pápával, és abban reménykedett, hogy erre az augusztus 1-6. között rendezendő lisszaboni Katolikus Ifjúsági Világtalálkozón majd lehetőség nyílik, nagy csalódottságában levelet írt az egyházfőnek.

„Néhány napja az orvosom azt mondta, nem tudja, mikor indulok el Jézushoz, de lehet, hogy hamarosan”

– írta a fiatal lány, aki bánatában úgy döntött, megírja a pápának, milyen sokat jelent számára a személye, és mennyire fontos neki és családjának.

„Amikor meghallottam, hogy a világtalálkozót Portugáliában tartják, nagyon boldog voltam, mert ahányszor csak látom a pápát a tévében beszélni, jól érzem magam, mintha nem is lennék beteg – írta Edna. – Nagyon szeretem Önt, és mindig is az volt az álmom, hogy találkozhassak Önnel.”

Edna Rodrigues

Edna Rodrigues / Forrás: katolikus.ma

Levelét azzal zárta, hogy kéri a pápát, imádkozzon érte és családjáért

Ferenc pápa közvetlenül a levél kézhezvétele utáni napon, június 23-án videoüzenetben válaszolt a kórházban fekvő Ednának.

„Edna, megkaptam a leveledet, köszönöm! Köszönöm a gyengédségedet és köszönöm a szívedben lévő békét. Ez a béke olyan, mint egy elültetett mag mindannyiunk szívében, akik látunk téged, és mindazok szívében, akik veled beszélnek. Köszönöm! Elkísérlek ezen az úton, amelyet megteszel. Elkísérlek téged, és tudom, hogy jó fogadtatásban lesz részed. Elkísérlek téged úgy, hogy imádkozom érted, imádkozom veled, és Jézusra tekintek, aki mindig vár ránk. Köszönöm!”

– mondta a Szentatya.

Edna arra kérte a pápát, hogy imádkozzon érte, Ferenc pedig a videoüzenetben arra kérte, hogy ő is tegye meg érte ugyanezt. Szavait áldással zárta:

„És most megáldalak téged, hogy az is erőt adjon neked ezen az úton”.

katolikus.ma