A 907. július 3-7. között zajló események gyújtópontja néhány évvel e csata előttre tehető.
Pontosan 885-890-re, az etelközi magyar vérszerződés megkötésének (890. év) idejére. Európában, ez idő tájt már tetőpontjára hágott a Nyugat-európai Császárság hódító háborúinak gyakorlata. Az európai úrnépi, vagyis az akkor még létező európai-magyari őslakosság teljes megsemmisítése irányában. Jelen írásunkban a szintén szemita és hódító Kelet-római Császárság terveiről nem szólunk. Együtt a római katolikus keresztény vallástérítéssel. A nyugat-európai úrnépi őslakosság eddigre már elveszett magyarnak lenni, gondoljunk Gallia franciává válására, a szemita Anglia megalakulására, meg a szászok csonthalmain megalakuló német nemzetre stb. Már csak egyedül a Kárpát-medencében éltek akkortájt színtiszta magyari népek, igazában több úrnépi államocskába szerveződve. Ezek a kis törzsi államok, külön: a szkíták, a hunok, az avarok, a morva-magyarok (nem szlovákok!) stb., nem voltak képesek katonailag teljes körűen szembeszállni a hódító frank, vagyis a Nyugat-Római hatalommal. Természetes reakciójukként, a még létező testvéri hunmagyar Kazár Birodalomhoz fordultak segítségért, az eredményes önvédő harcuk sikeres megvívásának érdekében.
Azért rögzítsük, hogy a Kazár Birodalom egyáltalán nem azonos egy zsidó országgal. Az igaz, hogy Kazária – mint egy egységes hunmagyar birodalom, csak nem hun, hanem kazár uralkodóház vezetésével – az iszlám arabok által 736-737-ig tartó rablóháború következtében elszenvedett súlyos veszteségei okán, kénytelen zsidó törzset is befogadni országába. Az is igaz, hogy ezek a betelepült zsidók beépültek a kazár hatalmi rendszerbe, de még ez sem jelentette azt, hogy ekkortól Kazária zsidó országgá lett volna. Hiszen ebben a birodalomban éltek még akkor a Levédia és Maeotisz körzeti hunok, az Etelközben a szkíta- és avar-magyar törzsek, együtt a szavárdokkal.
Részletesebben erről a Természetbiblia című könyvemben lehet olvasni.
A magyar honegyesítés megkezdéséhez vezető események, szintén az iszlám arab hódító háborúknak a következménye. Ugyanis Izmail ibn Ahmeg arab vezér 892-ben, az újabb arab hódítás során tönkreveri a Kazár Birodalom keleti tartományait, az Aral-tó körzetét lakó és védő besenyő, kun és úz törzsek hadseregét. Óriási pusztítást okozva e további kazár-magyaroknak. Akik e vereségük következtében a megélhetésüket jelentő, szinte a teljes állatállományukat elvesztve, fejvesztve menekültek nyugati irányba, a Kazár Birodalom belseje felé. Következtében felborult a birodalom addigi rendje, ezeket a menekülő törzseket a kazár Kagánnak újra le kellett valahol telepíteni. Mivel nem volt már szabad hely, politikailag kellett helyet csinálniuk.
Előtte még a kazárok támogatásával az Etelközben élő magyari törzsek 885-ben megválasztják Álmost fővezérnek.
Azzal a céllal, hogy testvéri segítséggel, nyugaton visszaverik az egyre jobban kibontakozó frank hódítást, és a Kárpát-medencébe az ottani őslakosság mellé települve, egy katonailag erős Közép-európai hatalmat hoznak létre, Hungária = Magyarország megnevezéssel. A felgyorsuló események hozták, hogy az Etelközből kivonuló magyari törzsek helyébe a kazár Kagán meg betelepíti az előzőleg vereséget szenvedő besenyőket, és Levédiába pedig a kunokat és úzokat.
Most jutottunk vissza oda, ahogy kezdtük írásunkat. Az etelközi vérszerződés tehát a kiindulópontja mindazoknak a dicsőséges eseményeknek, amiről a következőkben olvashatunk. A hét vezér a hozzája tartozó nemzetségekkel 890-től megkezdik a felkészülést a nagy feladatra. Megfelelő mennyiségű élelmet kellett megtermelniük az útra kelő családoknak. Legalább egy évre elegendőt, meg a katonák ellátásának biztosítását. A csatlakozók járműveit, szekereit kijavítva és az igás állataikat ellátva takarmánnyal fel kellett készíteni az útra. A katonák fegyverzetét kiegészítve és kijavítva, a lóállományukat feltöltve, a fiatalokat ki kellett képezni a nagy útra és csatákra. De a legnagyobb feladat mindközt, a térség diplomáciai felkészítése az elkövetkező honegyesítő háború minden veszélyének az elhárítására.
Pontosítsuk az eddig leírtakat. A Kárpát-medence fejedelemségeinek szoros diplomáciai kapcsolata a Kaszpi-tenger körül élő kazár kaganátussal, illetve hunmagyar fejedelmi hatalommal történelmi valóság. A Kazár Birodalommal a kapcsolat az avar hatalom idején állandó, de utána is élő valóság maradt. Minden okunk megvan annak a feltételezésére, hogy a vérszerződés és a honegyesítés (és nem honfoglalás!), egy a Kárpát-medencéből kiinduló diplomáciai egyeztetés, kérés eredménye lehetett. Már csak egy kedvező, vagy meghatározó történelmi esemény létrejötte kellett a tervezett honegyesítés elindításához. Igaz, hogy nem kedvezőn, de a pillanatot a Kijev városának 882. évi, az óorosz Oleg szláv fejedelem általi elfoglalása váltja ki. A Kijevben vagy körzetében állomásozó Álmos hun fejedelmi családnak (valószínűleg Árpád szülőhelye) menekülni kell a városból. Az előzménye annyi, hogy a kaukázusi Hunországnak az arabok általi elpusztítása után (736. évtől), a hun uralkodóház északabbra, Kijevbe költözik.
Oleg, vagyis az oroszok terjeszkedő fejedelme elől az Etelközbe kénytelen visszaköltöző hun fejedelmi család, a 890. év tájékán megköti a honegyesítő törzsekkel a vérszerződést. A szerződést megkötő hét törzs meg a csatlakozók 894-re felkészülve megkezdik a Kárpát-medence honegyesítésének harcait. Hogy milyen fényes sikerrel, arról sokan és sokféleképpen írtak. Ha párhuzamot keresünk a világtörténelemben az Árpád-féle dicső honegyesítésre, akkor arra kell rájönnünk, hogy a mintegy kétezer évvel korábbi mükénéi ógörög, vagyis a dór invázió ellen az akháj szövetség győztes trójai háborúja sikerét azonosíthatjuk vele. Érthető, amíg az ógörögök a keleti asszír-perzsa hódítást állítják meg, addig Árpád hadai meg a nyugati asszír-frank terjeszkedést.
Röviden meséljük tovább Álmos fővezér elindította események dicsőségtől-dicsőségesebb eseményeit. A történelmi igazság szerint: a magyar honegyesítés sebészi pontossággal végrehajtott, a kazárokkal is egyeztetett, a kelet-európai úrnépek térségi integrációja szerint, tervszerűen lezajlott eseménye korának. Mert az is bizonyítható, miként már említettük, hogy jelentős nagyságú szálláshelyet kellett biztosítani a Kazár Birodalomnak a keletről menekülő besenyőknek, majd a nyomukban érkező kunoknak és úzoknak. Ezt csak úgy tudta megoldani, ha a hunmagyar törzsek egy részét a Kárpát-medencébe helyezik át. Az indulási parancs kiadásával, 895 nyarán a törzsek menetoszlopokba fejlődtek, és megindultak a Kárpátokban a nekik kijelölt átkelők felé. A források szerint, ekkor már Álmos fia, a Gyulának megválasztott Árpád-vezér vezette a honegyesítés hadműveleteit. A beköltöző törzseknek létszáma nem érhette el az 500.000 főt, a lakosság többi részét az itt helyben lakó hunmagyar úrnépek tették ki, együtt a mintegy 2 millió főt.
Jól láthatóan és kiemelten a szakirodalommal ellentétben:
a magyar honegyesítés harcai nem 895-900 közt, hanem, 894-902 között zajlottak le és fejeződtek be.
Pontosan három évvel tovább, összesen nyolc évig tartott, mint ahogy ma ismeri a világ. Ugyanis Árpád hadseregének az előőrsei már 894 őszére elfoglalják a következő évben betelepülni kívánó törzsek szálláshelyeit, a Tisza folyó keleti területei mentén. A honegyesítés harcai viszont a Morva felvidék vissza foglalásával, 902-ben fejeződtek be. Ettől az évtől számítható az egységes kárpát-medencei Hungária = Magyarország létrejötte. Aki olvasta sorainkat, ezután már így mondja el minden magyar embernek.
A pozsonyi döntő csata előtt még egy fontos eseményt kell pontosítanunk. Miként közismert, a bajorok által 904-ben politikai orvgyilkosság áldozata lesz Kurszán, a magyar Kende és kísérete. Azért Ő, mert a legfőbb állami méltóságot békeidőben a Kende viselte. Árpád csak a hadjárat fővezére, a Gyula címet viselte. Kurszán meggyilkolása következtében újra hadiállapot következik be a bajorokkal. Amelyben, ismét a Gyula, vagyis Árpád lesz a fővezér, az ország első számú katonai vezetője. Ráadásul a Kende halálával megüresedő posztot is, a pozsonyi csata győztes vezére kapja. Így kerül a Kende méltóság, vagyis a főfejedelmi cím is a győzelme után az Árpád-ház kezébe.
Ez a magyarázata annak, miért Árpád fia, Zolta (Zsolt) örökli a főfejedelemséget az apja halálát követően.
Kurszán megölése diplomáciai hadüzenetnek tekinthető, de Árpád nem támad. Inkább okosan és célszerűen a teljes körű politikai berendezkedéssel, meg a határvédelem megerősítésével, a gyepűrendszer teljes kiépítésével próbálják útját állni a várható támadásnak. A hírszerzéssel pontosan ismerték az ellenség terveit, és a támadás idejét. E három évben az ország felkészült a legnagyobb honvédő háborúja megvívására.
Már csak az egyesített Magyarország hazát megtartó harcait kell még elmesélni, hogy teljes képet kapjuk a pozsonyi csata dicsőségéről. A keleti frankok (bajorok) Kurszán meggyilkolását követően csak három év múlva, 907-ben voltak képesek egy általános és totális ellentámadást indítani a berendezkedő magyarok ellen. Mindenkinek ismernie kellene a döntő és talán a legdicsőbb, önfeláldozó Pozsonyi-csata 907. július 4-7. eseményeit. Azért egy mondatban itt is ismételjük el. A Duna vonalában a magyarok megsemmisítése céljával, három hadtestben támadó legalább 100.000 fős, a bajor Liutpold őrgróf vezette keleti frank hadsereget, Árpád 40.000 főnyi védelmi hadereje Pozsony mellett egyenként elfogja, és három nap alatt szinte az utolsó emberig elpusztítja. Első nap a dunai hadtápot, másnak a Duna jobb, harmadnap hajnalban átúsztatva a Dunán a sereg bal hadtestét. A történet befejeződéseként az üldöző magyar lovasság levágta a menekülőket.
Majd 7-én az Ennsburg várához érve a bajor tartalék sereg előtt színleg megfutott. A vár őrsége lépre ment, és ellentámadásra indult. A visszaforduló magyar lovasság a nyílzáporaival megsemmisítette ezt a seregtestet is. A menekülő Gyermek Lajos keleti frank király a megmaradtakkal is csak nehezen jutott el Passauig. A döntő győzelem után az új határokat az Enns folyónál húzták meg. Még az előzőleg 904-ben Kurszánt a Kendét és kíséretét orvul meggyilkoló Liutpold bajor seregvezér is a holtak között maradt. Árpád seregei így bosszulták meg sikerrel, a bajor hercegnek a magyarok ellen elkövetett diplomáciai orvgyilkosságát. A győzelem eredményeként a magyarok a nyugati határaikat az Enns folyónál állapítják meg, és amely államhatár hosszú időre állandósul. Immár megszületik a végleges és egységes Magyarország megvalósítása.
A magyarok a pozsonyi csatában kivívják az ország megmaradását az addigra sokkal nagyobb és erősebb nyugati hódító hatalmakkal szemben. Egyben megtanulták, ha továbbra is biztosítani akarják a haza függetlenségét, akkor közösen kell védekezni a támadók ellen, és visszaszerezni tőlük az esetleg elvett javainkat. Ugyanerre az elvre épült a sokak által tévesen magyar kalandozásoknak ismert majd 100 éves időszak, a honegyesítő harcaink után. A helyesen „tervszerű megelőző katonai csapásoknak” nevezett honvédő harcoknak nem más célja volt, mint a nyugat-európai népek céltudatos katonai gyengítésével, megakadályozni egy újabb nyugatrómai-keresztény szövetség létrejöttét ellenünk. Emellett az ország állandó határainak a megerősítése és elfogadtatása volt a feladata a környező hatalmakkal.
Azzal fejezzük be írásunkat, hogy megfogalmazzuk a pozsonyi csata legfőbb tanulságát. Ugyanis a „kalandozásoknak” volt még egy, szintén el nem ismert célja, a száz évvel korábban a frankok által „elrabolt” avar kincsek minél nagyobb részének a visszaszerzése. De közte a legfontosabb céllal, a Magyar Szent Korona megkeresése és visszahozása a magyar haza javára. Amelyet Nagy Károly az avar kincsekkel együtt az önmaga tulajdonába vette, és sokak szerint e koronával saját magát római császárrá koronáztatja. Igaz, hogy a korona megtalálása és hazahozatala ekkor még nem sikerült, mert a római kereszténység ezt megakadályozza.
De a nagyhatalmi szerepünk megerősödésével és a kereszténység felvételével már tovább nem tagadhatták meg a koronánk visszaszolgáltatását. Az I. évezred fordulóján III. Ottónak, I. István királyunk sógorának, az akkori Német-római Császár közbenjárására, II Szilveszter római pápa kénytelen visszaküldeni hazánknak a koronát és a hatalmi jelvényeket, az akkor épp megalapítandó feudális és római-keresztény királyságunk számára. De ez már egy egészen más történet.
Ha nincs ez a világra szólóan dicsőséges önfeláldozó győzelem, akkor ma nem lenne Magyarország sem.
Igaz, hogy az azt követő 1110 évben meggyengült a haza, mert azóta is élet‑halál harcát vívja a nyugatrómai hódítókkal szemben, jelenleg a pénzhatalmi fegyvereik ellen.
Nincs mese, ismét győznünk kell! Egyetlen lehetőség a magyar megmaradásra.
T. István
Kiemelt kép: YouTube képernyőfotó
