A Primavera nevű szobor a szivárványosok szerint kirekesztő és sérti az egyetemi értékeket (!), mivel a női odaadást sugallja, széles medencéje pedig a szülés vágyát önti formába.
Egy háromdimenziós szivárványszínű kérdőjel áll a flensburgi Európa Egyetem Oslo nevű épületének előcsarnokában. A posztamens tetején korábban Fritz During (1910–1993) német szobrász Primavera című életnagyságú szobra állt.
A tehetséges művész életét pont kettébe szabta a második nagy háború, katonaság, hadifogság, de ennek a részletei nem elég fontosak ahhoz, hogy nyilvánossá is tegyék. Talán a művész szerencséjére, mert így a szokásos fasiszta, náci és egyéb jelzők, amit előszeretettel ragasztanak a német uniformisban harcolt katonákra, Duringot megkímélték.
A szobor eltávolításában nem During múltja játszott szerepet, hanem az általa megformált alak. A művész a háború szörnyűségeit túlélt ember szépség utáni vágyát öntötte kisplasztikákba és köztéri szobrokba. Nőkkel álmodott, széles, menedéket adó, megnyíló női csípőkkel. Azzal a szimbólummal, ami a Willendorfi Vénusz óta vissza-visszatérő motívuma a képzőművészetnek. Ilyen alkotás a Primavera is, a tavasz, a fiatalság, a megújulás, a nőiség szobra.
A szobor nem véletlenül került a háború után alapított tanárképző főiskola előcsarnokába. A tanári szakma ekkor kezdett elnőiesedni, férfihiány volt Németországban minden téren. A világháborúnak hétmillió német áldozata volt, fele katona, fele civil. Más források majdnem ötmillióra teszik a meghalt, eltűnt német katonák számát. Az egy életre megrokkantak hiányoznak ebből a statisztikából és azok is, akik az átélt borzalmakat sosem tudták feldolgozni.
A háború után a nőkre hárult a romeltakarítás, az újrakezdés, a gyereknevelés és a tanítás is. A tanárképző főiskolások jelentős része is nő volt, a hadifogságból hazaérkező férfiakat lasszóval fogdosták az egyetemek.
Erről nem beszélünk, ez is tabutéma, és ezért vagy másért máig feldolgozatlan a német emlékezetkultúrában.
Mindenesetre During 1956-ban megalkotta a Nőt, karcsú nyújtózkodó lányalakot erőteljes csípővel. Az arc nincs kidolgozva, minek is, a lényeg, amit sugároz. Azaz, amit sugárzott 67 éven keresztül, mostanáig. Sok víz lefolyt azóta mondjuk az Eideren – mert Flensburgot folyó nem éri el. Az egykori tanárképző főiskola egyetemmé avanzsált, fölvéve az igazán trendi Európa nevet. Ennek megfelelően társadalomtudományokat oktatnak, bikkfanyelven megfogalmazott tanulmányi programokkal.
Forrás: Neue Zürcher Zeitung
A jövő, a fenntartható fejlődés és a társadalmi átalakulásokért elkötelezett hallgatókat, németül „Student*in”-eket hirtelen zavarni kezdte a szoborba öntött Tavasz, az örök Nő. „Student*in”, ez a politikailag korrekt elnevezés az egyetemi hallgatóra, férfi/nő és közte a csillag az összes egyéb nemet együttesen jelöli, tehát nemi identitása miatt senki sincs kiszorítva a hallgatói karból. Ezek a diákok (milyen egyszerű és modern a mi nyelvünk ebben a megzavarodott világban) azt követelték, hogy távolítsák el a szobrot az egyetem előcsarnokából.
Az Egyenlőségi és Sokszínűségi Bizottság vitát rendezett arról, hogy van-e helye egy ilyen provokatív szobornak egy európai egyetemen. Szerintük Primavera érzéki szobra a női odaadást, széles medencéje a szülés vágyát sugallja, ez kirekesztő, és sérti az egyetemi értékeket. Az ideológiai vita során az is téma volt, mit szabad és mit nem szabad ábrázolnia a művészetnek.
Művészi szabadságról nem esett szó, mert akkor rögtön kiderült volna a korlátozás vagy ha tetszik, az ideológiai cenzúra.
Vajon a sokszínűségi bizottságok (LMBTQ) ezentúl az eltörlési kultúra élharcosai lesznek? Eltávolíttatnak mindent, ami sérti az érzékenységüket?
Talán nem. Bár a vezetőség ijedtében a szobrot azonnal az irodába vitette, és helyére só helyett azt a bizonyos szivárványos kérdőjelet tette, az ügy nem zárult le. Az egyetemi szenátus sérelmezte, hogy a minden érdeket is figyelembe vevő sokszínű bizottság nyomásának eleget téve az ő véleményüket nem kérték ki. És a szenátusi vélemény bizony nem egyezik a szivárványosokéval. A professzorok számára értelmezhetetlen a petíció szövege, nem értik, mi az az „egyetemi társadalmi értékrend,” amit a szobor nem tükröz, és azt sem értik, milyen értékekről van szó egyáltalán. A neomarxista nyelvezetet még tanulniuk kell a szenátus tagjainak.
Úgy látszik, a sokszínűek erőszakossága még egy nagyon modern észak-német egyetemen is sok lett. Mert hirtelen a hallgatói önkormányzat a szobor visszaállítását követeli. A művészi szabadságot semmilyen formában nem szabad korlátozni, mondják. A meccs 2:1-re áll, döntést egyelőre ne várjunk, szemeszterszünet van október közepéig.
Addig Primavera a tanulmányi osztályon porosodik.
Javasolnám az oktatói karnak, hogy a tanulmányi programba vegyék fel a művészi, alkotói szabadság kérdését és a különféle ideológiák társadalomra gyakorolt káros hatását. Ha van elég vér a pucájukban, igazán felvállalhatnák.
Kiemelt kép: MH/Hegedüs Róbert
