A Pannon Egyetem Mérnöki Kara jubileumi oklevélátadó ünnepséget szervezett pénteken, melynek keretében díszoklevelet adtak át a hajdani Veszprémi Vegyipari Egyetemen végzett vegyészmérnökök részére.

Gelencsér András rektor az egyetem aulájában megtartott ünnepi beszédében hangsúlyozta, az intézményhez tartozás érzése három pilléren nyugszik. Az első a szakmai tudás, amit az intézmény az elkötelezett és felkészült oktatókon keresztül az egykori nagy elődök munkájára és eredményeire alapoz. Az egyetem egykorvolt professzorainak az aulában sorakozó szobrai nemcsak tárgyi és történelmi emlékek, hanem ma is jelen vannak az egyetem szellemiségében és az általa közvetített értékekben. Elmondta,

a jelen csak a múlt tükrében értelmezhető, a ma megszerezhető tudás a veszprémi egyetemen több mint hetven év kiérlelt bölcsességének és tapasztalatainak gyümölcse.

Úgy fogalmazott: aki nem ismeri és tiszteli a múltat és a hagyományokat, annak a megszerzett tudása olyan, mint egy délceg fa elmetszett gyökerekkel.

Pannon Egyetem jubileum

Fotó: Veol/Nagy Lajos/Napló

A második az intézmény hírneve, amire a Pannon Egyetem esetében méltán lehetnek büszkék. Kijelentette, az alma mater neve jól cseng a világban. A Pannon Egyetem hírnevét a szakmaiság és a minőség adja. A harmadik szálat pedig az intézményi hagyományok alkotják, a VEN vagy a Mikulás-estek. Úgy vélte, ez utóbbi nagyon erős közösségteremtő erővel bír. Rámutatott:

az egyetem nemcsak néhány épület vagy egy felsőoktatási intézmény, hanem mindazon teremtett értékek együttese, amit az egykori és jelenlegi hallgatók és oktatók valaha létrehoztak.

Németh Sándor dékán bemutatta, hogy a Pannon Egyetem Mérnöki Kara milyen lehetőségekkel, eredményekkel bír, majd Horváth Gergő Krisztián klasszikus gitáron adott kulturális műsort.

A díszokleveleket ünnepélyes keretek között a Pannon Egyetem rektora, Gelencsér András és a mérnöki kar dékánja, Németh Sándor adta át azon volt hallgatóknak, akik oklevelüket az intézményben, illetve jogelődjénél ötven, hatvan, hatvanöt, hetven éve szerezték, és szakterületükön, illetve a társadalmi élet más területén hosszabb időn át kiválóan működtek, magatartásuk közmegbecsülésre méltó, és így az egyetem hírnevét öregbítették.

Veol

Kiemelt kép: Veol/Nagy Lajos/Napló