Ha szükség lesz rá, hétfőn a mentőcsapatuk is útra kel.

A Magyar Református Szeretetszolgálat pár órával a tragédiát követően már felvette a kapcsolatot a mentést irányító helyi és nemzetközi szervezetekkel. A marokkóiak azt mondták: most leginkább humanitárius segítségre, így élelmiszerre, tisztálkodási szerekre, takarókra van a legnagyobb szükségük.

A Magyar Református Szeretetszolgálat több tonna adományt szállít a földrengés sújtotta térségbe.

Az adományok célba juttatása mellett felmérik a helyi szükségleteket. A szeretetszolgálat munkatársai elmondták, az MRSZ Kutató-Mentőcsoportja készenlétben van, hogy szükség szerint akár hétfőn útra kelhessenek erősítésként, ahogy tették februárban a Törökországot sújtó földrengést követően.

HírTv

Kiemelt kép: Az előző éjszakai földrengésben megrongálódott épületek Marrákesben 2023. szeptember 9-én. A 7-es magnitúdójú földrengés hatalmas károkat és pánikot okozott és nyolcszázhúsz halálos áldozatot követelt. A marokkói média szerint ez a legerősebb földrengés, amely eddig a királyságot sújtotta. MTI/EPA/Dzsalal Morsidi