Lassan reménytelen vállalkozás követni, hányféle fenyegetés, zsarolás éri Magyarországot az Európai Unió irányából, de úgy tűnik, hogy egyszerre zúdítanak a nyakunkba minden veszélyt. A legújabb a francia-német közös átalakítási terv, ami teljesen lehetetlen helyzetbe hozná a kis országokat. Fricz Tamás politológussal készített lapunk interjút.
Két évvel ezelőtt már célzott arra Fricz Tamás politológus, hogy bizonyos körülmények között meg kell gondolni, maradjunk-e az Unió tagjai. Ma már sokan vallják ugyanezt. Bár sok oka nem lehet rá, de változott-e a véleménye két év alatt?
Mindenképpen árnyaltabbá vált, de nem abban az értelemben, mintha most úgy látnám, hogy az Európai Unió egy jól működő szerveződés. Két évvel ezelőtt tényleg felvetettem a huxit gondolatát, de nem úgy, mint ahogy ezt közvetítették, hanem úgy, hogy kialakulhatnak olyan helyzetek, amikor egész egyszerűen nem érdemes az Unióban maradni, mert olyan hátrányok érik az országot, amiket nem tudunk ellensúlyozni, sem gazdaságilag, sem társadalmilag, sem kulturálisan, sem politikailag nem lehet elviselni. Két évvel ezelőtt élesen fogalmaztam, amit most úgy árnyalnék, hogy többféle variáció van arra, mit lehet tenni az Európai Unió teljes intézményi rendszerével. Az ugyanis kétségtelen, hogy ez az intézményrendszer kimondva-kimondatlanul válságban van, aminek több jele is mutatkozik. Nincs igazi, határozott vezetése az Európai Uniónak, és egyre többször fordul elő, hogy vagy az egyik, vagy a másik tagállam – nem is mindig a lengyelek és magyarok – számára elfogadhatatlan, amit az Európai Bizottság művel. Az elmúlt két évben az is fontos változás, hogy
az Európai Bizottság egész elképesztő módon ragadta magához azt a hatalmat, ami egyébként nem illeti meg, mert nincsen benne az alapszerződésekben.
Ön is és mások is úgy fogalmazzák ezt meg, hogy elkezdett úgy viselkedni, mintha a tagállamok felett álló európai kormány lenne.
Pontosan. Elkezdett országokat értékelni, minősíteni, elmarasztalni, eljárásokat indítani tagországok ellen, főleg ellenünk és a lengyelek ellen. Úgy tesznek, mintha a döntéseiket mindenkinek ellenvetés és megfontolás nélkül el kéne fogadni. Akár a legújabb fejleményekre is gondolhatunk. Amikor például Ursula von der Leyen bizottsági elnök kijelenti Zelenszkij ukrán elnöknek, hogy egészen csodálatos, ahogy az ukránok a háború alatt felkészülnek az uniós tagságra, akkor az ember akár el is neveti magát, mert ez annyira alaptalan állítás, hogy tényleg nem lehet komolyan venni. Csak azt is bejelenti, hogy a cél az, hogy Ukrajna minél gyorsabban bekerüljön az Unió tagjai közé, viszont ezt senkivel nem beszéli meg. Ezt ő egyedül bejelenti, ami döbbenetes. Döbbenetes volt az is, amikor a Pfizer elnök-vezérigazgatójával, bizonyos Albert Bourla nevű úrral SMS-ben állapodott meg abban, hogy 35 milliárd euróért 1,8 milliárd darab vakcinát vásárol. Ez annyira szembement az átláthatóság követelményével, hogy már ott látszott, itt valami nagyon nagy baj van az uniós intézményrendszerrel. És most térnék rá arra, hogyan lett árnyaltabb a véleményem. Úgy gondolom,
nem biztos, hogy ebben a helyzetben az lenne a legcélszerűbb, hogy azonnal kilépjünk, sokkal inkább azon kéne gondolkodni, hogyan lehetne átformálni az Uniót.
A radikális átalakítás lehetőségét kellene valamilyen szinten fölvetni bizonyos országcsoportoknak, mert látható, hogy egész egyszerűen nincs az Unió a helyzet magaslatán.
A radikális átalakítás gondolatát már felvetették, de nem úgy, ahogy mi szeretnénk. Az új német-francia kezdeményezésre gondolok, aminek például eleme, hogy szűnjön meg a konszenzusos döntéshozatal, hogy mint egy Európai Egyesült Államok kormánya dönthessen a brüsszeli elit arról, hogy melyik országnak mi a dolga, mit kell tennie, a döntésekbe pedig csak a „nagyoknak” lenne beleszólásuk. Tehát van radikális átalakítási javaslat, de elfogadása egyértelműen az Európai Egyesült Államok megszületése felé mutatna, úgyhogy nem hiszem, hogy nagy szerencsénk lenne ezzel.
Valóban itt van előttünk ez a francia-német terv, ami tényleg radikális, de a lehető legrosszabb irányban radikális, és ennek éppen az ellenkezője kellene történjen, szintén radikális formában. Egyébként
az Európai Egyesült Államok gondolatát, kapaszkodjon meg minden kedves olvasó, Churchill dobta be először zürichi beszédében 1946-ban,
tehát elég régi a gondolat. Churchill mögött pedig az a bizonyos gróf Coudenhove-Kalergi úr állt, aki elindította 1922-ben a páneurópai mozgalmat. Ő volt, aki kevert fajú Európában gondolkodott, kifejtve, hogy Európának etnikai, faji értelemben is meg kell változnia, a nemzetállamokat pedig vissza kell szorítani, mert azok a legfőbb bűnösök minden kérdésben, azok a háborúk fő okozói. Ezt a gondolatot a második világháború után Churchillt vette át. Mellékesen van itt egy óriási tévedés a mi konzervatív köreinkben is, amikor azt mondogatjuk, hogy térjünk vissza az alapító atyák gondolataihoz, amely az erős nemzetállamokra épül. Ez sajnos nem igaz, mert akik létrehozták az európai szén és acélközösséget, mint például Jean Monnet, Paul-Henry Spaak, vagy a feketeöves kommunista Altiero Spinelli, már az Európai Egyesült Államokban gondolkodtak, csak ezt fokozatosan akarták elérni. Tehát
amikor most a francia-német javaslat megszületett, gyakorlatilag nem történt más, mint a 70 évvel ezelőtt megfogalmazott, egyébként amerikai és szabadkőműves gyökerű elképzelések valamifajta radikalizálódása.
Ha ezt a javaslatot valahogyan sikerül keresztül vinniük, az egy központosított, a kisebb tagállamokat gyakorlatilag teljes kiszolgáltatottságba taszító birodalom megszületését jelentené.
Ami a francia-német javaslatban szerepel, valóban az, hogy szűnjön meg a konszenzusos döntés elve, tehát a tagállamok vétójoga a fontosabb kérdésekben, vagy talán minden kérdésben. Ez szerintem egy vörös vonal abban a tekintetben, hogy kérdésessé tenné, érdemes-e folytatni ezt a fajta működést.
Mert ha valahogy – és most idéznék egy klasszikust – trükkök százaival át tudják vinni a tervüket, megvalósulna az, hogy a többségi döntéseket a nagy államok, főleg a franciák és németek hozhatnák meg, Tehát valóban egy birodalom jönne létre, melyben a tagállamok egyszerűen alárendelődnének a meghatározó tagállamok érdekeinek és céljainak.
Ez szerintem szakítópróba, tehát ha megszűnik a konszenzus elve, amiért még annak idején de Gaulle hatalmas harcot vívott és meg tudta őrizni, akkor azt mondom én is, hogy onnantól kezdve nehéz a további együttműködés.
Jónéhány példa mutatta már, hogy az Unió balliberális, neomarxista szárnya elegánsan átlép az uniós szabályokon, ha az érdeke ezt diktálja, és az Ön által említett „trükkök százait” is alkalmazza, hogy a szabályokat megkerülje. Mit tehetnénk ez ellen?
Vannak lehetőségek, csak élni kell velük. Nemrégiben Lengyelországban volt egy bizonyos nemzetközi fórum, ahol több mint ötezer résztvevő volt jelen. A tanácskozás azzal a címmel zajlott, hogy „A régi kontinens új értékei – Európa a változások peremén” és ezen a közép- és kelet-európai országok vettek részt. A konferencián Ryszard Terlecki a lengyel Szejm alelnöke, a kormányzó párt frakcióvezetője kijelentette, hogy a föderális Európa ötlete egy őrült ötlet, másrészt javasolta, hogy
a térség államai, tehát közép- és kelet-európai és részben nyugat-balkáni országok fontolják meg közös regionális intézmények létrehozását.
Például hozzák létre a közép- és kelet-európai országok parlamenti közgyűlését. További felszólalások is sürgették, hogy a V4-ek, valamint a Három Tenger kezdeményezés álljon önálló útra, hozza létre a saját szövetségi intézményeit azzal a céllal, hogy az Unión belül olyan ereje legyen, amely nem mellőzhető. Tehát nem arról beszélt Terlecki úr, hogy verjük szét az Uniót és lépjünk ki belőle egyenként vagy egyszerre, hanem, hogy próbáljunk meg létrehozni egy alternatívát az Unión belül, amely már tényleg nagy erővel befolyásolni tudja azt, hogy mi történjen az Unióban.
Az ötlet remek, hiszen úgyis mindig a fékek és ellensúlyok állítólagos hiányát kérik rajtunk számon, hát tessék, itt lehet a francia-német tömbbel szemben a fék és az ellensúly.
Így van, mert ez az, ami most hiányzik. Jelenleg azt látjuk az Európai Unióban, hogy egyfajta politikai ideológia, egyfajta politikai nézetrendszer, egyfajta politikai világnézet, amit nevezhetünk liberálisnak, nevezhetünk globalistának, de leginkább mind a kettő egyszerre, ez eluralta az Európai Unió működését, és ha valaha arról beszéltünk, hogy egyenrangú felek alkotják az Uniót, akkor ez már rég nincs így. Egyetlen eszmei áramlat uralja az Európai Bizottságot, de az Európai Parlamentet is. Ami nem meglepő, hiszen nyílt titok, hogy az Európai Parlament hétszáz valahány képviselőjéből nagyjából kétszázhuszonhat egész egyszerűen Soros fizetési listáján szerepel, azaz a legnagyobb frakcióval Soros György rendelkezik. Az is kiderült, hogy a jelenlegi Európai Bizottság huszonhét biztosának egyharmada szorosan kötődik a Soros-birodalmához, onnan kapja az utasításokat. Vajon hol van itt a fékek és ellensúlyok rendszere?
Van egy uralkodó áramlat, ez a globalista liberális társaság, amelyik végig akarja verni az akaratát minden kérdésben, akár a tagállamok akaratával szemben is, és amelyik tagállam ennek ellenáll, annak nekitámadnak.
Leginkább mi vagyunk ilyenek és a lengyelek, bár ők most szereztek talán egy jópontot az ukrán-orosz háború kapcsán, de azért ők is a büntető padon ülnek még mindig. Viszont elsősorban mi vagyunk a fekete bárányok. Nem véletlen, hogy Orbán Viktor a parlamenti nyitóbeszédében arról beszélt, hogy a következő hónapok az európai parlamenti választásokig arról fognak szólni, hogy megőrizzük politikai, gazdasági és kulturális szuverenitásunkat, mert igazából ez a tét. Ezt persze egyedül nagyon nehéz megcsinálni és ezért is próbáltam felhívni a figyelmet arra, hogy vannak itt ilyen fórumok, összejövetelek, kezdeményezések, amelyek azért érzik, hogy közünk van egymáshoz, mi őrizzük azt az európai szellemiséget, kultúrát, a kereszténységet többek között, amit a nyugati országok már réges régen elhagytak. Churchill arról beszélt valamikor negyvenhétben, hogy vasfüggöny ereszkedett le Kelet- és Nyugat-Európa között. Ha még élne, most talán arról is beszélhetne, hogy egy kulturális vasfüggöny emelkedik köztünk, és ezért óriási erőfeszítésekre van szükség ahhoz, hogy az Unió valamilyen szinten egyben tudjon maradni. Nem könnyű feladat, de nyilván elsődleges cél. Azt azért hozzáteszem, hogy nem mindenáron való cél, mert be kell látnunk, vannak olyan helyzetek, amikor az együtt maradásnál jobb a szétválás. Ám amíg lehet, próbáljunk együtt maradni, együttműködni, ameddig mindkét oldalról megvan erre a szándék.
Az átalakítási tervezetekben az is szerepel, hogy ha ezt nem sikerül keresztülvinni, akkor majd 4 sebességes Európa lesz, ami nem tudom, hogy hogyan működhetne, de az tény, hogy kizárnak minket az úgymond felső körökből, tehát az egyenjogúságának itt most már a látszatát is kerülik.
Ez az átalakítási elképzelés az Unió szétszakításának az elképzelése, ahol vannak első osztályú tagok, amelyek úgymond az élcsapathoz tartoznak, hogy ilyen ilyen kommunisztikus szóval éljek, és aztán vannak a többiek, a futottak még, akik valamilyen szinten ott vannak ugyan, de igazából beleszólásuk a nagyok dolgába nincsen.
De a nagyoknak meg van beleszólásuk a kicsik dolgába.
Ó, igen, ebben ez a nagyon demokratikus és jogállami, hogy teljesen aránytalan és hierarchikus viszonyá válna. Tehát valóban egy választóvonal felé közeledünk, a hogyan tovább kérdésére kell választ adnunk. Az Európai Tanácsban, a miniszterelnökök és államfők tanácsában még van egyfajta egyenjogúság, még a vétójog is érvényesül, viszont az Európai Bizottság és persze az Európai Parlament egyrészt nem az európai polgárok érdekeit képviseli, másrészt nem képviseli az európai tagállamok jelentős részének érdekeit sem. Mi következik ebből? Megítélésem szerint az, hogy az érzelmi, lelki hozzáállást kell megváltoztatnunk. Sokat emlegetik, hogy Európa szíve az Európai Uniót jelenti, de véleményem szerint sajnos már nem. Az Európai Unió egy bürokratikus, korrupt, máshonnan érkező érdekeket képviselő szerveződéssé vált. Ebből következik, hogy aki az Európai Unióval kapcsolatban negatív érzelmeket táplál, és ezt ki is mondja, az messze nem Európa ellenes. Aki kritizálja, méghozzá akár radikálisan kritizálja az Európai Unió intézményrendszerét, ahogy én is teszem, az nem Európa ellen van, ellenkezőleg, egy olyan intézményrendszert támad, amelyik teljesen eltérő érdekeket, értékeket képvisel. Az Unió vezetése, a brüsszeli elit gyakorlatilag két nagy érdekcsoportot képvisel. Az egyik egy hatalmas birodalom, az Egyesült Államok, illetve annak demokrata oldala, és Ursula von der Leyen mindenben végrehajtja azt, amit a demokraták diktálnak neki. Jól látható ez az ukrajnai háború kapcsán is. Ha kell, akkor Biden magukhoz rendeli és elmondja, hogyan kell Kínához viszonyulni, hogyan kell meghozni a szankciókat.
Kiderült, hogy már 2021 őszén tárgyaltak a szankciókról, akkor, amikor még el se kezdődött a háború.
Milyen érdekes, ugye? Mintha valahogy megsejtették volna, hogy nemsokára megtámadja Oroszország Ukrajnát.
Biztosan egy jósgömböt használtak.
Ugye milyen érdekes? Talán némi részük lehetett a dologban és talán nem is független tőlük ez a dolog annyiban, hogy kellően kiprovokálták ezt a háborút. De ezt most tegyük zárójelbe. Tehát
egyrészt az Amerikai Egyesült Államok irányítása alatt áll az EU bürokráciája, másrészt pedig egy széles, globális pénzügyi elit az, amelyik beépült a fontos európai intézményrendszerekbe.
Lobbiszervezeteivel, beépített embereivel – mondjuk Vera Jurovától Frans Timmermanson keresztül sok nevet mondhatnánk – erős befolyást gyakorolnak arra, hogy az Európai Unió mit tegyen, mit lépjen a különböző kérdésekben. Ezt igazolja például az is, hogy Ursula von der Leyen, aki a bizottság elnöke, a Klaus Schwab által vezetett Világgazdasági Fórum kuratóriumának a tagja. Ez egy globalista szervezet, egy hatalmas erővel bíró szervezet, melynek ülésein többször részt vett Leyen és nagy lelkesedéssel támogatja Klaus Schwab globalista világkormányzással kapcsolatos elképzeléseit. Kérdezem én,
igazából ki az igazi főnöke Ursula von der Leyennek? Vajon az európai nép, vagy pedig esetleg a Világgazdasági Fórum vezetője?
Elméletileg mindezért nagy reményeket kellene fűznünk a jövő évi európai uniós választásokhoz, de őszintén szólva nehéz hinni abban, hogy komoly változásokat hozhat a voksolás. Európa nyugati polgárságát annyira elbutították, hogy már nehéz normális gondolatokat és döntéseket várni tőlük. Másrészt, és ez sem mellékes, ha esetleg jobbra szavaznak, akkor is balra szavaznak.
Sajnos egyetértek azzal, hogy a nyugatinak mondott Európa választópolgárai jelentős részének gondolkodása az elmúlt évek során meglehetősen átalakult, a számunkra elfogadhatatlan és elviselhetetlen dolgokról, mint a pride felvonulásokról, az LMBTQ mozgalomról, a genderőrületről és természetesen a migránskérdésről valóban egészen másképp gondolkodnak, mint mi.
Sajnos én is attól tartok, hogy nagy áttörést a jövő évi európai választáson nem lehet várni, nem szabad várni.
Abban lehet bízni, hogy a háború miatt, valamint a Svédországtól Franciaországig jellemző attrocitások miatt, amely a migránsok részéről éri a polgárokat, talán mégis megszólal több európai polgárban, hogy ebből elég már. Ez adhat némi reményt, hogy a globalisttákkal szemben talán az arányok változni fognak a jó, tehát a szuverenista irányban. Ha pedig ez így lesz, és sikerül az összes szuverenista erőt összehozni, van remény a változtatásra. Sajnos az Európai Néppárt ebből a szempontból kevésbé megbízható, sőt már jócskán balra tolódott, de ott van az Identitás és demokrácia csoport, ott van a Konzervatívok frakciócsoportja, tehát ezek erősödhetnek és olyan ellensúlyt képezhetnek, amelyet nem lehet lesöpörni az asztalról. Remélhető, hogy a mi oldalunk erősödni fog, de olyan típusú áttörés azért nem lesz, amivel az egész Európai Uniót meg tudnánk változtatni.
Pedig a változásra nagyon nagy szükség lenne, ha másért nem, az Európai Bizottság túlhatalmának visszaszorítása érdekében mindenképpen.
Épp ezért az a lényeg, hogy a választások után egy nagyon erős szuverenista összefogás jöjjön létre és nyomást kell majd gyakorolni, hogy a mostanihoz hasonló elnök ne kerülhessen a bizottság élére. Olyan reformok történjenek, amelyek az EB-t visszahelyezi az eredeti funkciójába, tehát legyen a jogok őre, egy hivatal, amely végrehajtja a tagállamok akaratát, nem pedig uralja a tagállamokat. Ez például egy rendkívül fontos radikális reform lenne. Orbán Viktornak igaza van, hogy a mostani Európai Parlament helyett, amelyik már lényegében globalista-liberális uralom alatt áll, sokkal inkább nemzeti parlamentek delegáltjaiból kéne összeállítani az EP-t. Ez az új szervezet sokkal közelebb kerülne újra a nemzeti érdekekhez, mint a mostani. Egyébként 1979-ig ez így is volt, csak utána jött ez az új választásos rendszer, ami meglehetősen ellentmondásos történet. Ugyanis a polgárok elsősorban magyarok, lengyelek, franciák, németek és így tovább, és csak másodsorban európaiak, ezért ezeknek a választásoknak egy kicsit mindig belpolitikai ízük van. Ezzel kapcsolatban is rengeteg kérdést át kéne gondolni és át is kell gondolni, mert Európa zuhanórepülésben van gazdaságilag, társadalmilag, minden formában. Tehát elkerülhetetlen, hogy valamit kezdjünk ezzel az egész kérdéssel, másként Európa a világgazdaságban is le fog csúszni, és onnan nagyon nehéz lesz újra feltápászkodni. Fontos, hogy ne adjuk fel a reményt, mert bőven megvan a lehetősége arra Magyarországnak és a többi nemzetállamnak, hogy cselekedjenek. Mi ebben nagyon erősek vagyunk, mindig is erősek voltunk, én nagyon bízom abban, hogy Magyarország továbbra is élen jár majd a szuverenista küzdelemben.
Az interjút készítette: Ifj. Tóth György
Címlapkép: Fricz Tamás Facebook
