Egyre többen járják végig a Camino valamelyik útvonalát, vagy annak legalább egy szakaszát. Mindenki másért vállalkozik a nagy próbatételre, többen újra és újra visszatérnek. Néha olyan, hozzájuk közel álló személlyel, akivel szeretnék megosztani a páratlan élményt.
Az ajkai Kovácsné Kóger Judit többször végigjárt a Caminót, tavaly úgy gondolta, hogy a zarándokút szépségeit szeretett unokájának is látnia kell. Néhány héttel ezelőtt tértek haza nagyon sok élménnyel gazdagodva.
Judit családjával korábban is szeretett kirándulni, azonban férje halála után a három gyermek, az ápolónői munkakör, a másodállások sokáig nem hagytak időt az utakra. Amikor nyugdíjas lett és már a gyerekek is kirepültek, elkezdett komolyan túrázni.
„Tudtam, hogy itt Ajkán, a Káldi Géza vezette Bánki Donát túracsapat kiemelkedő. Elkezdtem velük túrázni, és egyre jobban tetszett a dolog. Egyre nagyobb távokat tettem meg, akár többnaposakat is. A nagy álmom azonban a Camino volt. Még dolgoztam, amikor a nagynéném megkért, hogy 80. születésnapja alkalmából kísérjem el Lourdes-ba és Fatimába, egy autóbuszos zarándokútra. Útközben a busz ablakából láttam vonulni a hátizsákos zarándokokat a Caminón.
Úgy gondoltam, hogy az igazi zarándok az, aki gyalog megy végig egy ilyen nagy úton. Nyolc éven át álmodoztam arról, hogy egyszer megcsinálom.
Amikor először kijutottam, jó volt látni azokat a helyeket, amiket korábban a buszból figyeltem meg. Az az első út semmihez sem volt hasonlítható. Amikor a végén hazajöttünk, nagy ürességet és azt éreztem, hogy vissza kell térnem. Korábban bátortalan, határozatlan voltam. Ez az út bátrabbá, önállóbbá tett, pedig nem egyedül mentem, volt túratársam, aki korábban már többször végigjárta az utat. Sokan egyedül járják a Caminót, én ma sem indulnék el egyedül. Szeretem, ha van társam, akire számíthatok, ha bármi gond van, hiszen 70 éves vagyok. Mindenki megy a saját tempójában, el tudunk mélyedni a gondolatainkban, élvezhetjük a csendet magunk körül, de megoszthatjuk a gondolatainkat a másikkal, együtt örülhetünk a látott csodáknak.
Volt olyan út, ahol egész nap senkivel sem találkoztunk. Szerencsére eddig még sehol nem szorultam segítségre, nem ért baleset, még vízhólyagom sem volt”
– mondta Judit.
A Caminón kiderül, hogy milyen az ember teljesítőképessége, mennyire kitartó, hogy tud alkalmazkodni, hogyan tudja legyőzni saját gyengeségeit, mennyire bírja elviselni idegen emberek társaságát. Volt olyan zarándokszállás, ahol százan aludtak egy légtérben.
„Az első út rengeteg pozitív élményt adott, többet, mint vártam. Semmiben nem csalódtam, mindenhol segítettek nekünk. Ha rossz felé folytattuk az utat, ránk szóltak. Még a tornaórán levő gyerekek is az iskola udvaráról Pamplonában. Az angol úton egy alkalommal éppen hosszú távot mentünk, hétvége volt, az élelmiszerboltok nem voltak nyitva. Elfogyott a kenyerünk, sehol egy étterem, a zarándokszállást zárva találtuk. Éhesek voltunk. Egyszer csak megkérdezi tőlünk egy hölgy, hogy zarándokok vagyunk-e. Odaszaladt hozzánk, adott két kenyeret: egy fehéret és egy barnát. A társam az utóbbit eszi inkább, én a fehéret. Hihetetlen élmény volt.
A francia úton hárman mentünk, csatlakozott hozzánk egy fiatal kaposvári hölgy is. Folyamatosan láttuk egymást az úton, amikor beszélgetni akartunk, megvártuk egymást, együtt ettünk, ittunk, egy helyen szálltunk meg. Roncesvalles felé, lefelé haladva a hegyről nehéz volt az út, a kaposvári hölgynek nem volt túrabotja, pedig ott szükség lett volna rá. Egy bokorhoz támasztva találtunk két botot, mintha neki szánták volna, nem volt sehol a gazdájuk. Érdekes véletlenek ezek”
– idézte fel Judit.
Azt mondja, hívő ember, de „rossz” katolikus, nem jár rendszeresen templomba. Két alkalommal járt a Budapest–Csíksomlyó gyalogos zarándokúton, amely nagyon szép, de másféle, mint a Camino. A Csíksomlyóra tartó úton megismerte a magyar embereket, a Caminón viszont érzése szerint inkább saját magát.
Juditnak, meglepetésére nem kellett nyelvi nehézségekkel számolnia.
Németül tud valamennyire, de azt Spanyolországban kevesen beszélik, az angolt használják inkább. Mégis, ahogy mondja, a Caminón mindent meg lehet érteni, megoldják a zarándokok a nyelvi különbségeket. Az első útja 2016-ban a Camino Frances volt, amely 770 kilométer, a francia Saint-Jean-Pied-de-Portból a Pireneusokon át Santiagóig tartott. Innen kisétáltak Finisterrébe, majd kedvenc városába, Muxíába. Ez újabb 114 kilométer volt, majd a 115 kilométeres Camino Inglessel fejezték be a zarándokútjukat, ami 45 napig tartott. Ebben volt öt nap városnézés is Santiagóban és hazafelé Madridban. Átlagosan naponta legalább 25 kilométert tett meg a különböző utakon. Tavaly két társával először a 2019 óta ismert, 400 kilométer hosszú, Bragától Muxíáig tartó Via Marianán zarándokolt, portugál és spanyol Mária kegyhelyeket felkeresve. Azután a portugál parti úton ment végig Portótól Santiagóig 260 kilométert. A Via Marianán ők voltak a 20-22. magyar zarándokok.
„Idén júniusban Spanyolországban élő barátaink szerveztek egy hétnapos csillagtúrát Galiciában. A turisták által nem nagyon ismert helyeket mutattak meg a kis csapatunknak. Megismerkedhettünk azok irodalmi, népművészeti, földrajzi, történelmi hátterével, környezetével is. Ezután egy zirci túratársammal 117 kilométer hosszan a Muros–Noia–Santiago Caminót jártuk végig, majd 85 kilométert gyalogoltunk Santiagóból Dumbrián keresztül kedvenc városomba, Muxíába”
– mondta el Judit.
„Augusztusban ezen helyek egy részét szerettem volna megmutatni a 17 éves fiúunokámnak, akivel a járvány idején keveset találkoztam.
Ő Szegeden él, és van még öt, hatévesnél fiatalabb unokám, szóval úgy éreztem, hogy jó lenne együtt lennünk kicsit hosszabban. Ráadásul nagyon szép volt a bizonyítványa, megérdemelte az utat, amihez szerencsére kedve is volt. Készült rá, konditerembe járt, és valóban nagyon jól bírta végig a 110 kilométert. Portóból indultunk, ott már többször megszálltam, megismertek, ahogy Padronban szintén. Ez mindig jólesik. Egyébként mindig nagyon kedves mindenki, akivel út közben találkozunk, ez jellemző végig minden távon. Nem volt negatív élményem sosem, sem szálláson, sem azokkal, akikkel útközben találkoztunk.
Az unokámmal két hetet töltöttünk így együtt, városnézéssel melegítettünk be Portóban és Bragában. Jártunk Cies szigetén, amely természetvédelmi terület, majd Vigo városából gyalogoltunk végig az úgynevezett Espiritual Caminón, amely kolostorokat, vízeséseket, régi vízimalmokat ejt útba.
Vadregényes erdőn keresztül, vadul zúgó patak mellett, látványos, gyönyörű út volt. Padronban rátértünk a klasszikus Camino útvonalára, azon haladtunk Santiagóig, majd persze kedvenc városomat, Muxíat is megmutattam neki. Útközben jókat beszélgettünk, az együttlét megerősítette a kapcsolatunkat. Valószínűleg lesz folytatás, de jövőre inkább Magyarországon, hiszen az unokám érettségizni fog. Néhány hétvégi várlátogatás, városnézés beleférhet az időbe. Én most a kéktúra alföldi szakaszának egy részét járom be, és ha azt befejezem, azzal elmondhatom, hogy teljesítettem a hazai Kék kört, körbejártam az országot. Októberben a Duna-kanyarban a pálos túrát járom majd, Csobánkáról Esztergomon, Párkányon, és Szlovákián át Márianosztráig.
Szeretném még megismerni a Szent Benedek utat Tihanyból Lébénybe – osztotta meg terveit Judit, aki reméli, hogy a hat unokája közül később a kisebbek ugyancsak vele tartanak majd a kirándulásokon. Addig járja az utakat az ajkai és vidéki társakkal. Teljesítménytúrázik is, tavaly 119 napon át gyalogolt, sokszor fiatalokat leelőzve. Amikor itthon van, akkor is sokat jár gyalog. Lakóhelyéról, a Csikólegelőről naponta elmegy a város másik végébe, a tósokberéndi városrészben élő édesanyjához. Folyamatosan edzésben van. Képes heteken át menni, ha esik, ha fúj.
Vallja, hogy túrázáshoz nincs rossz idő, csak rosszul öltözött turista. Az időjárás nem lehet akadály. Olyankor sosem fázik meg, pedig előfordult, hogy teljesen átázott ruhája, cipője. Nem számolja a kilométereket, fogalma sincs, hogy hány ezret tehetett meg eddig. Úgy érzi, a fizikai teljesítőképessége, az erőnléte megnő a sok mozgástól. – Egészséges vagyok, jobban átvészelek minden betegséget. Tavasszal pajzsmirigyműtétem volt, egy hét múlva már egy hetet gyalogoltam az Alföldön. Nem is tudnám másképp elképzelni az életemet”
– mondja magától értetődően.
Kiemelt kép: Az ajkai Kovácsné Kóger Judit több Caminót is végigjárt, tavaly az egyik út élményeit szeretett unokájával is megosztotta / Forrás: Györkös József
