Hogyan lehet a gyilkosok mellé állni, mellettük tüntetni?
Volt egy tatárjárás, a hazánkon végigszáguldó mongol–tatár hadak mindenkit megöltek, akit megtaláltak. A vallásháborúkban hitükért gyilkolták egymást az európaiak. Az I. világháború tízmillió halottja (elsősorban harcoló katonák) után mindenki fogadkozott: soha többé. Oroszországban győzött Lenin és a bolsevizmus, válogatás nélkül ölte „az osztályellenséget” és mindenkit, aki nem állt melléje.
Azután jött Hitler és a nácizmus, pusztán származási alapon meggyilkolt jó hatmillió embert, de mindenkit megöletett, aki szembeszállt az ordas eszmékkel. Ellenfele, Sztálin, elsősorban saját népét tizedelte meg vagy küldte a Gulág poklába, és ugyancsak mindenkit, aki szembeszállt vele. Kambodzsában a maoista–kommunista Vörös Khmer kétmillió polgártársát irtotta ki politikai fanatizmusból. Voltak újabb népirtások, Ruandában közel egymillió tuszi és mérsékelt hutu lett az áldozata a törzsi ellentétnek.
De mindezt az embertelenséget a kortársak – vagy a tényeket megismerő utókor – a legerősebb szavakkal ítélte el, s ha mód volt rá, büntette meg az elkövetőket.
Magyarországon 1956-ban nem volt népirtás, a szovjet csapatok „csak” lőtték a felkelőket és a lakóházakat. Akkor tényleg az egész civilizált világ a magyarokkal rokonszenvezett, tüntettek mellettünk, segítettek, ahogy tudtak. Naiv kommunisták tízezrével léptek ki a kommunista pártokból.
És mit látunk ma? A Hamász arab terrorszervezet emberi mivoltukból kivetkőzött fanatikusai válogatás nélkül gyilkolták a zsidó lakosságot, nem kímélve nőket, gyermekeket, mozgásképteleneket. Az is elfogadhatatlan a szememben, hogy nem kevesen megértik, sőt helyeslik az Ukrajna ellen elkövetett orosz agressziót, és szemet hunynak az orosz hadsereg háborús bűntettei fölött. De nem találok szavakat, látva, hogy
európai fővárosokban, amerikai egyetemeken nem csak arabok, de jómódban élő polgárok tüntetnek a gyermekgyilkos terroristák mellett.
Indokolt lehet sajnálkozni a palesztinai arabok sorsán. De a zsidók részéről az 1990-es évek első felében éppen Izrael miniszterelnöke és külügyminisztere, Rabin és Peresz tett méltányos ajánlatot a konfliktus befejezésére. Tragikus, hogy a palesztinai arabokat akkor vezető Arafat nem fogadta el a „területet békéért” ajánlatot, Rabint pedig egyik saját szélsőségese meggyilkolta. Azóta a gyűlölet csak nőtt, és mindkét félnek van ebben felelőssége. De nincs magyarázat, még kevésbé mentség arra, amit október 7-e hajnalán a Hamász tagjai elkövettek.
Hogyan lehet a gyilkosok mellé állni, mellettük tüntetni? A kormányok ezzel szemben tehetetlenek, „a csendes többség” nem mer kiállni a gyalázatos viselkedés ellen? Az embertelenségben hová süllyed még a világ?
A szerző Magyarország volt külügyminisztere.
Kiemelt kép: Képernyőfotó
