„Az első, ami eszembe jut róla, hogy nagyon kedves, és nemcsak velem, az unokájával, hanem mindenkivel” – emlékezik a kormányzóra a Jakartában élő, építészmérnöki végzettségű Horthy István Sharif, akinek családi örökségéről nemrég jelent meg könyv is.
„Nagyapa pedig nagyapa: vele jártunk úszni, »férfias« dolgokat csináltunk. Egész kiskoromtól kezdve mindig nagyon-nagyon kedves volt hozzám, rendkívül közel éreztem magamhoz” – nyilatkozta a 24.hu-nak Horthy Miklósról Horthy István Sharif, a kormányzó unokája.
Az 1941 januárjában született unoka előbb Angliában élt, jelenleg az indonéziai Jakartában van az otthona. A délkelet-ázsiai országban egyébként áttért a muszlim hitre is. Az interjút abból az alkalomból adta, hogy nemrég egy történész,
dr. Bern Andrea digitalizálta családja örökségét, amely nemrég egy, A Horthy család hagyatéka 1914–1994 című könyv formájában is megjelent.
Horthy István Sharif a kormányzóhelyettes Horthy István gyermekeként született 83 évvel ezelőtt, 1944-ben a németek elhurcolták édesanyjával és nagyszüleivel együtt, a családdal Németországban, majd Portugáliában élt, Horthy Miklós fiaként nevelte egészen az 1957-ben bekövetkezett haláláig. Fizikus és építészmérnöki diplomát szerzett, utóbbi vált hivatásává.
Az interjúban elmondta: fiatalkorában félt Magyarországra jönni, mert családjával kapcsolatban egész életében csak rossz hírekkel, negatív hangokkal találkozott a kommunizmus idején.
„Hátizsákos turistának »álcáztuk« magunkat, a feleségem leánykori nevén mutatkoztunk be mindenhol, mint Mr. és Mrs. Wiryohudoyo, és a szállodában is ezt a nevet adtuk meg. Csakhogy véletlenül egy telefonfülkében felejtettem az útlevelemet (benne a Horthy névvel) és a Gellért Szálló szobakulcsát egy zacskóban – mindig is feledékeny voltam. Ebből botrány lesz, gondoltam, Horthy visszatért Magyarországra… De semmi nem történt, a csomag ott várt a hotel portáján, a megtaláló a kulcsra vésett logóból tudta, honnan származik.
Akkor rájöttem, hogy itt nagyon kedvesek az emberek, és jól éreztem magam itthon”
– mesélte első élményeit az országról a kormányzó unokája.
Horthy István Sharifot természetesen nagyapjáról is kérdezték.
„Az első, ami eszembe jut róla, hogy nagyon kedves, és nemcsak velem, az unokájával, hanem mindenkivel. A példa kedvéért élt mellettünk egy idős, magányos lengyel grófnő, aki sokszor kiült a hotel elé, hogy társaloghasson az arra járókkal. Mi, gyerekek kerültük, mert unalmas volt, félelmetes, és alig lehetett tőle szabadulni. A nagyszüleim viszont minden kedden meghívták magukhoz, és órákig beszélgettek”
– emlékezett a magánember Horthyra az unoka, akit saját elmondása szerint sosem vonzott a politika, sőt borzongott tőle mindig.
„Az első éveimet szeretetben, védett, kényelmes környezetben töltöttem, biztonságban éreztem magam. A családom akkor is úgy tett előttem, mintha semmi nem történt volna, amikor a Gestapo elhurcolt minket, és azt is csak sokkal később tudtam meg édesanyámtól, hogy Himmler mindannyiunkat ki akart végeztetni”
– idézte fel Horthy István Sharif, aki számára Magyarország mindig is a politikát jelentette.
Ennek kapcsán az interjúban elmondta: biztos volt benne, hogy soha nem térhetnek haza, ezért nem tanította meg a saját gyerekeit magyarul, „mert akkor minek.”
Bár történésznek készült, végül a fizikában, majd az építészetben találta meg az érdeklődést, és tagja lett a Szubud mozgalomnak is.
„Kilenc–tízévesen volt egy nagyon furcsa élményem. Akkoriban nyomott lelkiállapotban voltam, egy nap fáradtan, kissé deprimáltan sétáltam hazafelé az iskolából, éppen egy parkon mentem át. Itt egyik pillanatról a másikra felébredtem: hirtelen óriási energiát éreztem magamban, és minden színes lett. Olyan volt mintha egy fekete-fehér világból átléptem volna a színes világba. Minden annyira szép volt, a fű, a fák, az ég. Kinyílt a szemem, éreztem, hogy létezem.
Aztán lassan elmúlt, de ráébredtem, az élet legfontosabb célja, hogy megtanuljam, hogyan kell ebbe az állapotba visszatérni. Kutatni kezdtem, sokat olvastam filozófiáról, spiritualizmusról, vallásokról. Valójában a lelki kiteljesedést kerestem, és 17 évesen rátaláltam a Szubudban, és már a második gyakorlatomban megkaptam ugyanazt az élmény, amit Portugáliában megéltem.
Számomra ez a kulcs mindenhez, az emberi lét és minden vallás veleje, és mindegyikkel összefér” – fejtegette világlátását az interjúban a Horthy-unoka.
Kiemelt kép: Mandiner/Földházy Árpád
