A karácsonyi nagyinterjúban a bíboros beszélt a Vatikán és Budapest egyre szorosabb kapcsolatáról, a pápai békemisszióról, és a 21. század kihívásairól is.
Októberben Ferenc pápánál járt Rómában. Szó esett az áprilisi magyarországi látogatásáról? Értékelték az eseményt?
Már a látogatás napjaiban is látszott, hogy ez egy nagy siker. Nagy siker volt lelkipásztori és kulturális szempontból is. Ugyanakkor szemmel látható volt, hogy a szentatya is jól érezte magát közöttünk. Látta azt, hogy itt valóban nagy tömegek jönnek össze, és őt szeretettel fogadják. Azt hiszem, ez egy lényeges elem.
Fontos volt az is, hogy a beszédeiben – amelyek most jelentek meg magyarul és a világnyelveken is – többször utalt Szent Istvánra és más magyar szentekre is. Itt érzékelni tudta Magyarország híd szerepét is.
Tehát ez egy nagyon pozitív élmény volt. Október 2-án, amikor Rómában megköszöntük neki a látogatást, ő azt a kérdést tette fel, hogy mit kérünk tőle. Elsősorban az áldását kértük, meg egy időpontot. Azt szeretnénk ugyanis, ha egy nemzeti zarándoklat formájában, valamikor 2024 áprilisában együttesen is megköszönhetnénk neki ezt a látogatást, és erősíthetnénk a kapcsolatot Péter utódjával, illetve a római egyházzal.
Mi volt Ferenc pápa válasza?
Igent mondott. Sőt, nagyon kedvesen azt is lehetővé tette, hogy a magyar zarándokok nemcsak egy általános kihallgatáson vehetnek majd részt, hanem külön is kész fogadni a csoportunkat. Ez egy nagyon pozitív gesztus.
Róma–Budapest-tengely: Magyarországnak különleges küldetése van
Ferenc pápa meglehetősen jó kapcsolatot ápol a magyarokkal. Például augusztusban járt nála a református Novák Katalin köztársasági elnök, akivel hosszasan társalgott égető társadalmi kérdésekről. Minek köszönhetik a magyarok a figyelmet?
Számos olyan téma van, amiben a Szentszék és Magyarország egyetért. Ilyen például a béke kérdése. Ugyanakkor az is nagyon fontos, hogyan viszonyul egy hívő közösség a saját vallási identitásához. Mi, magyarok megtanultuk az utóbbi évezred során, hogy a nyugati világhoz való tartozásunkat is jelenti a Szentszékkel, a pápasággal való kapcsolatunk. Egy hívő ember számára még ennél is fontosabb, hiszen mi azt valljuk, hogy a krisztusi örökség teljessége található meg a katolikus egyházban, és ebben a pápaság mint szimbólum mindig jelen volt a történelemben.
„Krisztus a jövőnk”, ez volt a jelmondata a pápalátogatásnak. Miért ezt választották?
Először is azért, mert rövid mondat kellett. Másodszor azért, mert Európára úgy néz a világ: ez egy fáradt kontinens, a hitét, a kultúráját, már mindent föladott, és talán nem is tudja, hogy van-e jövője.
Mi meg azt mondjuk, hogy ha Krisztus a vonatkozási pontunk, akkor van jövőnk.
Miért is? Hát elsősorban azért, mert Krisztus minden ember számára az örök élet ígéretét hordozza. De azért is, mert Európát a kereszténység tette Európává. A kereszténység előtt is volt egy politikai, gazdasági, kulturális közösség, azt úgy hívták, hogy a mediterrán világ, ahová a Római Birodalom vagy a görög–római kultúra kiterjedt. Később, a középkor során azok a népek tartoztak egy kulturális és vallási közösséghez, akik a kereszténységet elfogadták. Szomorú dolog, hogy épp a kereszténységen belül 1054-ben szakadás történt, és a keleti és nyugati kereszténység elkülönült egymástól. De éppen ebben a pontban van Magyarországnak egy különleges hivatása, hiszen Szent István király korában még egységes volt az egyház, és éppen ezért Istvánt nemcsak a római egyház, hanem az ortodox egyházak is szentként tisztelik. Ő ugyanis 1038-ban, tehát még a szakadás előtt halt meg.
Ferenc pápa az orosz–ukrán háborúban közvetítő szerepet szeretne játszani. Ebben Róma tud-e sikereket elérni?
Nem gondolom, hogy a pápa konkrét fegyverszüneti feltételeket kínálna a feleknek. Valószínűleg a háborús felek sem tőle várják az ide vonatkozó útmutatásokat. Viszont a pápa nem szűnik meg tanúságot tenni a béke mellett, és hangsúlyozni, hogy az első a béke és az emberi életek védelme.
Nacionalizmus, konzumizmus és az iszlám
Már a kilencvenes években amerikai lapok arról cikkeztek, hogy Európa egy posztkeresztény kontinens. Látható, hogy Nyugat-Európában egyre nagyobbak és meghatározóbbak az iszlám hátterű közösségek. Ön szerint van közös jövője a kontinensen az iszlámnak és a kereszténységnek?
Sok mindentől függ. A középkor első századaiban az iszlám sok olyan területen vált uralkodó vallássá, ahol azelőtt a többség keresztény volt. Gondolok Észak-Afrikára és a Közel-Kelet számos országára. De ez a folyamat nem volt viharos sebességű. Közel-keleti barátaim, akár keresztény pátriárkák is azt mondják, hogy a XX. század elején az Ottomán Birodalom lakóinak 37 százaléka még keresztény volt. Igen ám, de jött a nyugati nacionalizmus, amelyet beleültettek ezeknek a népeknek a tudatába és a társadalmába, ami türelmetlenséggel járt. Hol vallási, hol nemzetiségi vagy etnikai türelmetlenséggel.
Igazán a XX. század második fele és a XI. század az az időszak, amikor rohamosan csökkent a Közel-Keleten a keresztények aránya.
Tehát a zsidó és a keresztény közösségek eltűnését nem lehet csupán az iszlám számlájára írni?
Több tényező együttvéve hozta ezt a – számunkra – szomorú eredményt. Ugyanakkor a közel-keleti keresztény közösségektől nagyon sokat tanulhatunk. Hogyan élték túl ezer éven át azt a kisebbségi helyzetet, amit a különböző iszlám államokhoz és birodalmakhoz való tartozás jelentett? Elsősorban úgy, hogy nem csak a hitélet tekintetében tartottak össze, hanem az élet minden területén.
A keleti keresztények szerint az iszlám fenyegetés eltörpül a nyugatias elvilágiasodás mellett, amelynek hatására tömegek fordítanak hátat vallásuknak.
A nacionalizmus a 18–19. századtól az elvilágiasodásnak az első lépcsőfoka volt. De megjelentek olyan tendenciák, amelyek a nemzetet tették a legfőbb értékké. Ez volt az, amit XI. Pius pápa a Mit Brennender Sorge kezdetű enciklikájában elítélt, és bálványimádásnak minősített. És természetesen a konzumizmus, amikor már a nemzet, a kultúra sem számít csak a pillanatnyi jó közérzet keresése, és azt tekintik a legfőbb értéknek. Ez ma igen nagy veszély világszerte.
A magyar oktatás kettős feszültségben
Nyilvánosságra hozták a népszámlálási adatokat. Jól látszik, hogy az egyházak vezetői csalódottak, mert mást vártak.
Soha nem értettem egyet azzal, hogy Magyarországon a népszámlálás keretében felteszik a vallási hovatartozás kérdését. Miért nem értettem vele egyet? Azért, mert az 1989–90-es fordulat idején alkotmányjogilag rögzítették, hogy az állam nem tarthatja nyilván a polgárok vallási hovatartozását. Ez egy elválasztási rendszer, ami működhet nagyon korrekten is. Meg lehet kérdezni egy népszámlálásban a vallási hovatartozást, de garantálni kell az anonimitást is.
Csökken a hívők száma?
Egyházmegyénkben elsősorban az anyakönyveinkre támaszkodhatunk. Ez alapján azt mondjuk, hogy Budapest lakosságának csökkenésével nálunk is megfigyelhető az összes megkeresztelt katolikusok számának a csökkenése.
A fiatalok megritkulása a 2004-es uniós csatlakozás után szemmel látható volt. Mostanában újabb nagy változást már nem érzékelek, de harcolni kell az itt lakó emberekért.
Azt hiszem, nagyon fontos egyfajta bizalmat és közösségi otthonosságot adni a hívőknek.
A Római Katolikus Egyház életében a 21. század kihívásai milyen változásokat indítottak el?
A céljainkban nagy változást nem hozhat, mert – ahogy mondani szokás – Isten dicsősége és a lelkek üdvössége az igazi célunk. Ezt nem is mi határozzuk meg, hanem Krisztustól kaptuk, aki az alapítónk. Az azonban biztos, hogy az intézményes valóságunk erősen átalakult az utóbbi harmincegynéhány évben. A mi esetünkben a köznevelési és a szociális terület került előtérbe. Ez a politika szándéka volt már az átmenet pillanatában is. Valószínűleg jobban és nagyobb mértékig, mint ahogy azt akkor maga az egyház gondolta volna.
Akkor nekünk nem volt munkaerő-tartalékunk, hiszen 1950-ben elvették az intézményeinket és 10 ezer szerzetest internáltak. Most az a tízezer ember hiányzik a rendszerből.
Ha ennyien dolgoznának az iskoláinkban meg a szociális intézményeinkben, csak a szerzetesi hivatásuk alapján, a szegénység jegyében, akkor teljesen más lenne a helyzet. Így azonban formailag ugyanúgy működünk, mint minden más hasonló intézmény. Világi alkalmazottakkal dolgozunk. Időközben a szerzetesség a világegyházban is mélyreható változáson ment át.
Mi a véleménye az oktatás helyzetéről?
Jó egy éve pedagógusokkal beszélgettünk. A Hetvenkét Tanítvány Mozgalom körében különböző szakmai munkacsoportok tevékenykednek. Rendeztünk egy konferenciát az egyik katolikus gimnázium épületében, amire külföldi előadókat is meghívtunk. Úgy tűnik, hogy azért annyira nem állunk rosszul. Mindig kettős feszültségben él egy közép-kelet-európai intézmény, legyen az oktatás, vagy legyen az bármilyen más terület, mert nyugati szintű túlszabályozottság jellemzi, ugyanakkor ehhez képest mindig viszonylag kevés a finanszírozás. A harmadik világban nem ez van. Ott kevés a finanszírozás, de nincs is annyira túlszabályozva. Tehát lehetséges az, hogy csak írni-olvasni meg angolul tanulnak meg, és nem nagyon vizsgálják azt, hogy hány négyzetméteres az az épület, ahol ez az egész oktatás történik. Azt mondanám erre, hogy periféria vagyunk, a nyugati világ peremén élünk ezer éve, és ez sok mindenben meglátszik.
De hát nekünk ez adatott, és ebben tudjuk megtalálni a saját kreativitásunkat.
Mikor jön el újra a Messiás?
Decemberben minden civil szervezet aktívabban tevékenykedik. Milyen jól működő katolikus karitatív szervezetek dolgoznak az ünnepek közeledtével Budapesten és az országban?
Karácsony közeledtével a hívő ember Jézus Krisztus személyére tekint. Arra, hogy ő valóságos történelmi személy, egy valóságos ember, aki valóságos Isten, és így hozta közénk az isteni tökéletességnek a ragyogását. Ilyenkor az ember különösen fogékony arra, hogy valami jót tegyen másokkal. Ezért van az, hogy karácsony előtt – nagyon széles körben – tartós élelmiszert és pénzt gyűjtünk. Minden plébánia a saját környezetében lakó szegények javára adakozik. Vannak külön gyűjtéseink az ukrajnai menekültek javára is. Hasonlóképpen ilyenkor az ember észreveszi a hajléktalanokat, a legszegényebbeket is.
A jól ismert Máltai Szeretetszolgálat és az országos és egyházmegyei Karitász mellett kisebb szervezetek is tevékenykednek, mint például a Csak Egyet Szolgálat a VII. kerületben.
Ők reggelit osztanak, nappali melegedőt működtetnek és naponta 180 emberről gondoskodnak. Nagyon fontosnak tartom, hogy ilyenkor a látássérültek, a hallássérültek, a mozgássérültek is előtérbe kerüljenek. Izaiás prófétánál azt olvassuk: a Messiás elérkezésének a jelei, hogy a süketek hallanak, a vakok látnak, a sánták járnak, és a szegényeknek hirdetik az örömhírt. Ezek szimbolikus cselekedetek, amelyeket nemcsak jelképesen kell tenni, hanem valóságosan is, szívvel-lélekkel.
Mikor jön el a Messiás? A zsidók és a keresztények között az a különbség, hogy az előbbiek azt mondják: végre eljön, a keresztények pedig, újra eljön.
A kereszténységnek egyik lényeges meggyőződése, hogy Jézus Krisztus a Messiás. Tanítványai az ő személyében ismerték fel a Messiást, és ezért alakítottak külön közösségeket. Maga Jézus is beszél arról, hogy majd eljön az Emberfia az ég felhőiben. Azt mondja János evangéliumában, hogy az Emberfia nem azért jött, hogy elítélje a világot, hanem üdvözüljön és megmeneküljön általa a világ. Ugyanakkor ő maga mondja, hogy majd, ha eljön a király, a bíró, ő majd jobbjára és baljára állítja az embereket, kinek-kinek tettei szerint alakul majd a sorsa.
Tehát az ítéletre várunk, de nem rettegve.
A keresztény hisz a világ végében. A Messiás második eljövetelét az idők végével kapcsolja össze. Ma, amikor nagyon sokan szoronganak, félnek a környezetünk pusztulásától vagy a háborúktól, mi azt mondjuk, hogy ez mind nagyon szomorú, de egyszer a történelemnek vége lesz, az biztos. És ez a vég – egy hívő keresztény számára – nem félelmetes, hanem kívánatos, mert a Krisztussal való boldog találkozást hozza el.
Kiemelt kép: Szollár Zsófi / Index
