„Mindig inkább egy olyan Isten volt a fejemben, aki vallásos dogmákat ad, mindenféle szabadságtól megfoszt minket, unalmas embereket akar magához terelni, de én nem akartam unalmas életet. Aztán Isten elkezdett megszólítani…Ő az egyetlen, akinek a jelenlétében életemben először biztonságban éreztem magam.” Kubus Kíra megható tanúságtétele.
„Egész életemben, gyerekkorom óta a szabadságot hajhásztam. Soha nem szerettem azt, ami kötelező, ami szabály, mindig kibújtam alóla, soha nem hangosan, mégis egy nagyon mély belső lázadás volt bennem. Ha utasítottak valamire, akkor elszöktem otthonról, azzal büntettem a szüleimet, hogy napokig nem adtam magamról hírt.
Igazából elképesztő nagy félelem volt bennem folyamatosan, de ezt próbáltam egy kéreggel körülvonni, hogy ne lássa senki. Nem akartam, hogy sebezhetőnek tűnjek, nem akartam, hogy valaki megtudja, mi van bennem, és én is teljesen levágtam magamat az érzelmeimről. Nem szerettem emberek között lenni, azt hittem, hogy az, hogy aszociális vagyok, az egy én ilyen vagyok dolog. De igazából csak bizalmatlan voltam. Nem szerettem, hogyha az emberek nagyon mélyen akarnak velem kapcsolódni, és megtanultam, hogyan építhetem le a kapcsolataimat anélkül, hogy ennek nagy csinnadrattát csináltam volna.
Otthon az életünk eléggé zavaros volt, a családom elkezdett szétesni, a szüleim elváltak. Sajnos szenvedélybetegségek is bejöttek a családba. Volt egy húgom, és úgy éreztem abban a pillanatban, hogy igazán egyedül őt szeretem, és róla szeretnék gondot viselni.
Valahogy mindig tudtam, hogy Isten létezik, de inkább olyan Isten volt a fejemben, aki vallásos dogmákat ad, mindenféle szabadságtól megfoszt minket, és unalmas embereket akar magához terelni, de én nem akartam unalmas életet.
Azt akartam, hogy nekem ne mondja meg valami felsőbb hatalom ott fent, hogy mit csináljak, és úgy gondoltam, hogy a szabadsághoz vezető utat majd én majd kitaposom.
De azért imádkoztam egy húgért, mert nagyon egyedül éreztem magam ebben az időszakban, és szerettem volna egy cinkostársat magam mellé. Konkrét leírást adtam Istennek arról, hogy én milyen húgot szeretnék – ugye a gyermeki szív, a sok hittel benne – és egy az egyben egy olyan húgot adott nekem. Végül ez a kislány volt az, aki körülbelül 3 évesen az egyik ovis társa által bekerült egy keresztény közösségbe, és oda elhívott engem is. Elmentem, és bár egy kicsit szkeptikus voltam azzal kapcsolatban, hogy van-e itt keresnivalóm, mégis vágytam Isten jelenlétére, hiszen tudtam, hogy Ő ő létezik.
Bementem, leültem, és ahogy hallgattam az igehirdetést, Isten elkezdett megszólítani. Nekem ez nagyon furcsa volt, hogy Isten egy személy, hogy Ő beszél hozzám. Hogy valaki, aki megtervezte az egész univerzumot, mindent, ami benne él, hozzám akar beszélni, aki lázadozok, aki minden ellen megyek.
Olyan szeretettel beszélt hozzám, amit még soha nem tapasztaltam.
Elkezdtem meglátni azt, hogy a mennyei valóságban nem azok a szabályok vannak, mint nálunk. Nem úgy működik a dolog, hogy ha én rosszul teszek valamit, akkor majd Isten jól fejbe vág a Bibliával és tovább küld. Megmutatta, hogy Ő sokkal jobban szeret annál, mintsem hogy benne hagyjon abba a trutyiban, amit magam köré addigra már odakészítettem, és elkezdett kihívni dolgokból.
Akkor viszont még benne volt egy igen nagy lázadás a szívemben, ezért vissza-visszamentem a dolgaimba, elkezdtem bulizni, cigizni, a férfiak felé menni, de már ott volt egy nagyon erős tudat, hogy én ismerem az élő Istent. Tudom, hogy van, és tudom, hogy szól hozzám, és tudom, hogy Ő az egyetlen, akinek a jelenlétében először életemben biztonságban éreztem magam. Bűntudatom volt, mert tudtam azt, hogy az Isten nem vádolt. Tudtam, hogy Jézus Krisztus eljött a földre, és felvette a bűneimet, a szégyenemet, az összes betegségemet, hogy rajtam ne legyen kárhoztatás. Adrenalint hajszoltam, azt akartam, hogy valami fűtsön, valamitől égjek, de elkezdtem érezni, hogy hát égek, de nem attól, amitől kellene.
Visszafordultam Istenhez, nagyon sötétnek éreztem akkor magam körül mindent, és a szívemben is csak eszméletlen sötétséget láttam. Felnéztem, és azt mondtam Istennek, hogy ha te még mindig vissza tudsz fogadni engem, és akarsz, akkor én itt vagyok, bár én egyébként nem fogadnám vissza magamat. És csak annyit éreztem, hogy jön egy szelíd, kedves hang, és azt mondja, hogy akarom.
Ha érzed ezt a szelíd, kedves hangot, hogy hív, akkor igazából csak annyit kell tenned, hogy Jézust Úrrá teszed az életed fölött. Megkéred, hogy azokat a bűnöket, amiket elkövettél, bocsássa meg, és adjon neked örök életet. Ő már megtette.
Ő már azelőtt megtette az első lépést, még mielőtt a világra jöttél volna.
Arra bátorítalak, hogy hidd el, nincs olyan bűn, amit Isten ne tudna megbocsátani, és nincs olyan gond, amit Ő ne értene meg, mert mindent átélt, Ő fájdalmak férfija volt, mindent magára vett. Ő az egyetlen, aki valójában érti azt, hogy mi történt veled, és akarja tudni, mert kíváncsi a szívedre.”
