Mi az, amiben számos ország konzervatívjai egyetértenek? Mindenekelőtt a „mocsár kiszárítása”, vagyis a globális pénzhatalom nemzetek feletti és nemzeti érdekek elleni uralmának megszüntetése.
A konzervatívok nagy nemzetközi seregszemléjének eredete 1974-ig nyúlik vissza, amikor az Amerikai Konzervatív Unió először szervezte meg ezt az évente megtartott összejövetelt, amely az idők során nemzetközivé szélesedett. Az 1974-es első összejövetelen Ronald Reagan tartotta a nyitóbeszédet, és ismertette Amerikával kapcsolatos elképzeléseit, akit elnök-jelölt aspiránsként akkor ismert meg az ország és néhány év múlva, 1981-ben, valóban az Egyesült Államok elnöke lett. Donald Trump elnöki karrierje is ezen a betűszóval CPAC-nek nevezett konferencián (Conservative Political Action Conference – Konzervatív Politikai Cselekvés Konferenciája) kezdődött, amikor a 2011-ben rendezett összejövetelre meghívták.
A Republikánus Párt elnökjelöltségére pályázó Donald Trump volt amerikai elnök a dél-karolinai Rock Hillben tartott kampánygyűlésén 2024. február 23-án. Az elnökválasztást november 5-én tartják az Egyesült Államokban. MTI/EPA/Erik S. Lesser
A konzervatív konferencia a 2010-es évek második felétől nemzetközivé vált. Az első külföldi CPAC-összejövetelt 2017-ben rendezték Japánban, majd 2019-ben Ausztrália, Brazília és Dél-Korea következett, és 2022-től hazánk és Mexikó, a konzervatív mozgalom tehát nemzetközivé szélesedett. Mi az, amiben számos ország konzervatívjai egyetértenek? Mindenekelőtt a „mocsár kiszárítása”, vagyis a globális pénzhatalom nemzetek feletti és nemzeti érdekek elleni uralmának megszüntetése. Az idén februárban a CPAC székhelyén, Marylandben megrendezett konferencián például Nayib Armando, El Salvador elnöke, a következőképen vázolta a feladatokat: „Az Egyesült Államok következő elnökének nemcsak a választásokat kell megnyernie, hanem rendelkeznie kell a vízióval, az akarattal és a bátorsággal, hogy megtegyen bármit, ami szükséges, és mindenekelőtt képesnek kell lennie arra, hogy felismerje azokat a mögöttes erőket, amelyek összeesküvést szőnek ellene. Ezek a sötét erők már most átveszik az önök országát. Lehet, hogy még nem látják, de már megtörtént”. Még Liz Truss Nagy Britannia volt miniszterelnöke is a „mély államot” hibáztatta rövid miniszterelnöki időszakának szabotálásáért, és azt hangsúlyozta, hogy a konzervatívoknak vissza kell szerezniük a hatalmat, hogy megmentsék a Nyugatot. Erről egyébként egy könyvet is írt Tíz év a Nyugat megmentésére címmel (Ten Years to Save the West), ami rövidesen megjelenik.
Egy másik közös téma a woke mozgalom megállítása, amely rendszeresen előjön a CPAC rendezvényeken. A múlt évi budapesti CPAC konferencián például Barry Moore amerikai képviselő foglalkozott részletesen ezzel az Amerikában különösen súlyos kérdéssel és előadásának is azt a címet adta, hogy „No Country for Woke Men”, amit talán úgy lehetne magyarra fordítani, hogy „Nincs ország a woke emberek számára”. A woke-izmus liberális értelmezés szerint öntudatra ébredést, a nemzedékeken át cipelt elnyomás eszmei örökségének felszámolását jelenti, valójában a tényleges hatás az egyes országok hagyományos kultúrájának felszámolása, a nemzeti hagyományokhoz, a konzervatív értékekhez ragaszkodó emberek megbélyegzése és most már bírósági úton történő elítélése is.
Egy harmadik közös téma az illegális bevándorlás megállítása. Még néhány évtizeddel ezelőtt teljesen természetes volt, hogy egy országba nem lehet csak úgy bevándorolni, például az Egyesült Államokban meghatározott kvóták voltak, amelyek szabályozták a bevándorlást a Bracero (kétkezi munkás, spanyolból) program keretében például évi átlagban mintegy kétszázezren vándorolhattak be az országba. Ma a liberális háttérhatalom lényegében szabaddá kívánja tenni a bevándorlást mind Amerikában, mind Európában. Amíg bevándorlás ésszerű kvóták közé volt szorítva és elsősorban a befogadó ország munkaerő-szükségletéhez igazodott, addig a bevándorlás okozta társadalmi problémák kezelhetők voltak. Ma, különösen Európában, a tömeges illegális bevándorlás hatására párhuzamos társadalmak alakulnak ki, ami nyilvánvalóan elfogadhatatlan a nemzetállami identitást megőrizni akaró, konzervatívok számára.
Talán mondani sem kell, hogy az idén az öt kontinensről Budapestre jött mintegy háromezer konzervatív értékeket képviselő résztvevő egyetértett a család genderideológiától való megvédésében és napirendre került az európai ipart leromboló zöldőrület megállításának feladata is.
Amiben vita van a konzervatív erők között, az orosz–ukrán háború megítélése. Mateusz Morawiecki, a korábbi lengyel miniszterelnök ennek emlegetésekor viszonylag gyér tapsot kapott valahonnan az előadóterem karzatáról, holott a beszédének egésze lelkes fogadtatásban részesült.
Az egyes delegációk írott anyagokkal is készültek. Én ezek közül kiemelném a lengyel Ordo Juris Intézet tanulmányát, amely a Lisszaboni Szerződés legújabb módosítási tervéről szól, annak egy alapos kritikáját adva. A Miért kell nekünk szuverenitás (Why do we need sovereignty) címet viselő anyag tíz témakörben (például: klímapolitika, határvédelem, iparpolitika, családvédelem, stb.) foglalja össze, hogy az Európai Parlament által már elfogadott javaslat, ha törvény lesz belőle, hogyan fogja korlátozni nemzeti szuverenitásunkat.
Lehet, nem ártana, ha az Európai Parlament e szándékát a szélesebb hazai közvélemény is megismerné, még mielőtt az európai parlamenti választásokon valamelyik pártra leadja a voksát.
Az Európai Parlament Identitás és Demokrácia (ID) csoportjának európai pártja (Identitás és Demokrácia Párt) elindított egy magazint, amelynek az európai választásokkal foglalkozó, ez év tavaszi száma angol-magyar, kétnyelvű kiadásban is megjelent. A magazin egyrészt bemutatja a párt vezetőinek nézeteit, ami azért lehet érdekes a magyar választópolgárok számára, mert megismerik, hogy más országokban a nemzetükhöz ragaszkodó erők mit tartanak fontos, megoldandó problémának, és látni fogják, hogy mások problémái nagyon hasonlóak a mieinkhez, ami az összefogást indokolja. A magazin egy másik része konkrét ügyekkel foglalkozik, mint az európai intézmények, a bevándorlás, az Európát tönkretevő zöldőrület, ami szintén érdekes a magyar olvasó és választópolgár számára.
Az idei budapesti összejövetelen nagy volt a lelkesedés és az optimizmus az európai parlamenti és az amerikai választásokat illetően. De tisztában kell lennünk, hogy a legkedvezőbb esetben is a konzervatív értékeket valló pártok képviselői legfeljebb egyharmadát fogják adni az európai képviselőknek, ami jelentős arány, de nem meghatározó.
A liberálisokat (Renew Europe), szocialistákat (S&D) és néppártiakat (EPP) nyugodtan vehetjük egy csoportnak, ezek lesznek a hangadók, és egyszerű többséggel mindent elfogadtathatnak a parlamenttel. A konzervatívoknak tehát egy hosszú menetelésre kell felkészülni, és ha mindent jól tesznek, és a jelenlegi (és jellegében maradó) uniós vezetés katasztrofális hibái az európaiak számára széles körben nyilvánvalóvá válnak, akkor a 2029-es választások már valóban fordulatot hozhatnak.
A folyamatot felgyorsíthatja, ha a novemberi választásokon Trump győz, de, ahogy az amerikaiak mondják nem szabad minden tojást ugyanabba a kosárba rakni, szükség van egy B tervre is. A B terv a további szervezés, egy hatékonyan működő konzervatív internacionálé létrehozása, annak finanszírozási, média- és akadémiai hátterének megteremtésével.
Stratégiai türelemre van szükség, ne felejtsük el, hogy mai ellenfeleinknek is hosszú évtizedek kellettek, míg az intézményeket, a szellemileg kiüresedett hagyományos jobb- és baloldali pártok vezető posztjait elfoglalták.
A szerző közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója
Kiemelt kép: civilek.info
