Beérőben a kormány házasságpártisága: egyre több házasságot kötnek, míg a válásoké csökken, a gyermekvállalási kedv 2010-hez képest 2023-ra az ötödével emelkedett.

Az új feltételekkel bíró családtámogatási eszköz, a csok plusz a legfrissebb, már rendelkezésre álló márciusi adatok szerint remekül teljesít, az igénylések felfutása dinamikusabb, mint az eredeti csok bevezetésekor volt tapasztalható – jelentette ki Hornung Ágnes.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára az Indexnek adott terjedelmes interjúban pontosította: március végéig több mint 3100 igénylést adtak be a fiatal házaspárok, tehát ennyi család élt a csok plusz kínálta lehetőséggel már az első három hónapban.

A befogadott kérelmek összege 83 milliárd forint, azaz a családok átlagosan 26 milliós hitelt igényeltek.

Szintén örömteli adat, hogy az igénylők csaknem kétharmada még gyermektelen, vagyis vélhetően a támogatásnak is köszönhetően vállalnak gyermeket,

mutatott rá az államtitkár, hozzátéve: az igénylők harmadának már van legalább egy gyermeke, vagyis ők már meglévő gyermek mellé szeretnének testvért.

„Ez is nagyon jó hír, hiszen családpolitikánk alapelve, hogy minden kívánt gyermek megszületését támogassuk. A vállalt gyermek számát tekintve a mostani adatok szerint a házaspárok mintegy fele két vagy több gyermeket vállal. Ráadásul a még gyermektelen családok nagyobb arányban vállalnak kettő vagy három gyermeket. Így az átlagos gyerekszám – ha minden tervezett gyerek megszületik – a csok pluszt igénylő családokban nagyjából kettőre fog nőni. Sőt, arra számítunk, hogy lesznek olyanok is, akik a vállaltakon felül további gyermeket is szeretnének” – pontosított Hornung Ágnes, hozzátéve:

a családok mintegy háromnegyede első közös otthonának megszerzésére, negyedük pedig másik otthonba való költözéshez igényli a kölcsönt.

Az államtitkár rámutatott: a csok plusznak a családok támogatásán túl komoly gazdaságélénkítő hatásai is vannak.

„A háború miatt a gazdaság újraindítása, a gazdasági növekedés is a célunk. A pénzintézetektől származó információk szerint a lakáshitel-igénylések csaknem harmada köthető a csok pluszhoz, ami messze felülmúlja a várakozásainkat. Ebben a tekintetben azt gondolom, hogy a program meghirdetésekor megfogalmazott egyik komoly célt, a lakáspiac és az építőipar fellendítését a csok plusz az első pillanattól kezdve jól támogatja”.

Az építtetők számára is katalizátorként hat az új lehetőség: nem kis részük a csok pluszra alapozva indította vagy indítja újra korábban félbehagyott vagy még csak a tervezőasztalon szereplő fejlesztéseit.

„A kormánynak minden intézkedésével célja az, hogy a gyermekes családokat anyagilag segítsük, és a vágyott gyermekek megszülethessenek. Ehhez a családoknak megfelelő, stabil háttérre van szükségük. Számos intézkedés támogatja azt, hogy a gyermeket nevelő családok anyagi biztonsága erősebb legyen. E tekintetben a legkomolyabb segítség a családi adókedvezmény rendszere. Az intézkedésekkel sikerült elérnünk, hogy a gyermeket nevelő házaspárok egy főre jutó jövedelme nagyobb mértékben emelkedjen, mint azoké, akik nem nevelnek gyermeket” – szögezte le Hornung Ágnes.

Az államtitkár azt is vázolta: 2018 óta a gyermekes családok lakástulajdon-aránya meghaladja a gyermektelen háztartások lakástulajdoni arányát.

Utóbbihoz nagymértékben járult hozzá a csok, majd 2019-től a babaváró támogatás, amely bár egy szabadfelhasználású hitel, ám az esetek nagy százalékában a lakhatási gondok enyhítésére, új otthon vásárlására vagy építésére, valamint a meglévő otthon felújítására, bővítésére fordítják a gyermeket nevelő és gyermeket váró családok.

„A családpolitikai intézkedések finanszírozása a költségvetés egyik olyan tétele, amely abszolút prioritást élvez a mostani tartós háborús helyzetben is. Ebben nincs és nem is lesz változás, amíg a jobboldali kormányzat irányít” – szögezte le az államtitkár.

Hornung Ágnes az interjú további részében a következő témákról is beszél:

– a költségvetésnek rövid távon valóban kisebb kiadással jár a csok plusz, de ha az indulás kedvező trendje kitart, a büdzsé nem lehet akadálya annak, hogy a fiatal családok új otthonhoz juthassanak,

– a magasabb hitelösszegre azért volt szükség, mert az ingatlanárak emelkedésével a korábbi támogatási mérték már nem volt elegendő a lakásgondok érdemi megoldásához,

– most a lehetőségeket kombinálva (csok plusz, babaváró, falusi csok) akár önerő nélkül is lakást vásárolhatnak a fiatalok,

– a rendelkezésre álló adatok szerint a támogatást igénylők zöménél teljesül a(z első) gyermekvállalás,

– a gazdasági bizonytalanságok oldódásával több családban születnek döntések lakásberuházásról, és többen vállalhatnak gyermeket is,

– a gyermekvállalási kedv 2010-hez képest 2023-ra az ötödével emelkedett, annak ellenére több gyermek született tavaly, mint 2011-ben, hogy a szülőképes korú hölgyek száma 300 ezerrel csökkent,

– beérőben a kormány házasságpártisága: egyre több házasságot kötnek, míg a válásoké csökken.

A teljes interjú az Index.hu oldalán olvasható.