A dicső Nyugat történelme különböző szakaszaiban a világ többi részét felfedezte, elfoglalta, az ottaniakat lemészárolta, a túlélőket összegyűjtötte, felőrölte a lelküket, a hagyományaikat és a kultúrájukat, aztán kifosztotta, kirabolta őket, s így lett naggyá. Közben pedig csodásabbnál csodásabb eszméket fabrikált.
Forza D’Agro, Szicília. Ülök a teraszon, szemben az Etna, ragyog a nap. A vár alatt apró, szedett-vedett házacskák, odaragasztva a hegy oldalához, s el ne felejtsük, itt találta meg apja szülőházát Al Pacino a Keresztapában. Egy kőhajtásnyira ide Savoca, ott pedig a Bar Vitelli, vagyis a kocsma, ahol Al Pacino meglátja későbbi feleségét. – Ki ez a nő? – kérdezi az ott ülőktől, mire a lány apja kihozta a puskáját…
A film óta ebből él a környék.
Ülök a teraszon, szemben az Etna, ragyog a nap. Taormina egy másik kőhajtás. „Athénból Taorminába siettem, ahol reám várt egy olyan naplemente, amellyel tisztában voltam, hogy az lesz a világnak a legszínesebb napút-festménye. Itt sem kellett gondolkoznom sokáig a kivitelre nézve, mindennel tisztában voltam” – írta Csontváry. Jó neki. Mindennel tisztában volt.
A várost amúgy a naxosi mészárlásnak köszönhetjük.
S van egy legenda, amely szerint 902-ben az arabok lemészároltak mindenkit, és Kegyetlen Ibrahim a maroknyi túlélő szeme láttára tépte ki Prokop püspök szívét és mindjárt melegében meg is ette.
A baj csak az, hogy én Kegyetlen Ibrahimot egyet ismerek, de ő az Oszmán Birodalom szultánja volt, 1615-től 1648-ig élt, Isztambulban. Szent Prokopot is egyet ismerek, ő pedig Prága védőszentje, 971-től 1053-ig élt, és az ördögöt ugyan ekevashoz kötötte, de éppen Taorminában nem járt. Ettől még igazán könnyedén elképzelhető ez a szívevés – mert ilyen az ember. Mondom, a várost is a naxosi mészárlásnak köszönhetjük, akkor gyűjtötte össze Andromakhosz a túlélőket, és megalapította itt Tauromeniont.
Ülök a teraszon, szemben az Etna, ragyog a nap.
Mi mindent köszönhetünk mészárlásoknak? Nagyjából mindent. Az egész Nyugatot. A dicső Nyugat történelme különböző szakaszaiban a világ többi részét felfedezte, elfoglalta, az ottaniakat lemészárolta, a túlélőket összegyűjtötte, a szívüket ugyan nem ette meg, csak a lelküket, vagyis a hagyományaikat és a kultúrájukat, aztán kifosztotta, kirabolta őket, s így lett naggyá. Közben pedig csodásabbnál csodásabb eszméket fabrikált.
„A szent tanok. / – Ah, épp a szent tan mindig átkotok, / Ha véletlen reá bukkantatok: / Mert addig csűritek, hegyezitek, / Hasogatjátok, élesítitek, / Mig őrültség vagy békó lesz belőle. / Egzakt fogalmat nem bírván az elme, / Ti mégis mindig ezt keresitek / Önátkotokra, büszke emberek.”
Lucifer mondá ezt Ádámnak Bizáncban, s milyen igaza van. Sajnos az egész műben többnyire neki van igaza.
Nézzétek meg, mi lett a liberalizmusból…
Ülök a teraszon, szemben az Etna, ragyog a nap. Megnyitom a híreket, és tönkre is teszek mindent.
Olvasom:
„Francia elnök: szárazföldi csapatokat kell küldeniük az európaiaknak az ukrán háborús zónába – Ha ma nem vállalunk katonai konfliktust az oroszokkal, akkor az oroszok megtámadhatják a lengyeleket, litvánokat, másokat is – jelentette ki Emmanuel Macron.”
Remek.
De lássuk csak, mi is az a szappanos doboz vagy buditető, ahonnét Macron beszél!
„Franciaország csak papíron ismerte el gyarmatai függetlenségét. »Együttműködési megállapodást« íratott alá velük, melyben részletezte kapcsolatuk természetét, biztosította a frank és a francia oktatási rendszer pozícióját az országokban, és meghatározta a katonai és a kereskedelmi elvárásaikat. Ez az 1950-es évek óta érvényben lévő gyarmati paktum 11 főbb pontból áll.
A »független« államoknak adót kell fizetniük a francia infrastruktúráért, melyhez a gyarmatosítás ideje alatt juthattak hozzá. Franciaország biztosítja a szakmai felügyeletet.
Az afrikai országok csakis a francia központi bankba helyezhetik letétbe monetáris tartalékaikat. Franciaország már 14 állam nemzeti tartalékával gazdálkodik 1961 óta. Kezeli Benin, Burkina Faso, Bissau-Guinea, Elefántcsontpart, Mali, Niger, Szenegál, Togo, Kamerun, Közép-afrikai Köztársaság, Csád, Kongó-Brazzaville, Egyenlítői-Guinea és Gabon pénzét.
Évről évre mintegy ötszázmilliárd dollár gazdagítja ily módon a francia kincstárat. Az afrikai országok évente a pénzük 15 százalékához férhetnek hozzá.
Ezen felül jogosultak kölcsön felvételére a kereskedelmi átlagkamatlábon alapuló kamattal. A kölcsön maximális értéke azonban nem lehet magasabb, mint az előző évi állami bevételük húsz százaléka. Ha az ország ennél több kölcsönt szeretne felvenni – a saját pénzéből – Franciaország megvétózhatja.
»Őszintén el kellene ismernünk, hogy a bankjainkban lévő pénz nagy része pontosan az afrikai kontinens kizsákmányolásából származik«
– nyilatkozta nemrég Jacques Chirac volt francia államfő.
Bármilyen új erőforrásra lelnek a volt gyarmatok területén, Franciaországnak jogában áll azt elsőként felvásárolni. Az országok csak akkor kereshetnek más vevőt, ha a franciák rábólintottak. A kormányzati megbízások esetében francia cégeket kell előnyben részesíteni, nem számít, ha más jobb ár-érték aránnyal szolgálna.
Ebből kifolyólag a legtöbb ex-gyarmat gazdasági létesítményei francia emigránsok kezében vannak. Elefántcsontparton például francia vállalatok tulajdonában van az összes közmű – a víz, az elektromosság, a telefon, a közlekedés, a kikötők és a nagyobb bankok is. Ugyanígy a kereskedelemben, az építőiparban és a mezőgazdaságban is.
[Milyen érdekes: nálunk is francia cégek vásárolták meg a rendszerváltozás után például a közműveket, és mi vásároltuk vissza azokat, hangos nemtetszés közepette – közbevetés tőlem, B. Zs.]
A gyarmati paktumhoz kapcsolódó védelmi megállapodások értelmében a Franciaországba küldött magas rangú katonai tisztviselők ösztöndíjakban és támogatásokban részesülhetnek a képzéseik során. A helyzet igazából az, hogy a franciák több ezer árulót képeznek az intézményeikben, akik szükség esetén bevethetők, ha puccsot kellene végrehajtani az afrikai országokban. A védelmi megállapodások lehetővé teszik, hogy Franciaország katonailag fellépjen az ex-gyarmatai ellen, és francia vezetésű csapatait állomásoztassa az országok katonai bázisain.
Amikor Laurent Gbagbo, Elefántcsontpart elnöke véget szeretett volna vetni a francia kizsákmányolásnak, puccs áldozatává vált. Gbagbo elmozdítása során Franciaország tankokat, harci helikoptereket és a különleges erőket is bevetett, akik a civileket sem kímélték.
A francia hadsereg 2006-ban 56 fegyvertelen civilt mészárolt le és további 1200-at megsebesített. Mindezek tetejében a francia üzleti közösség a műveletek alatt elszenvedett veszteségekért kártérítésre kötelezte az új kormányt. […]
Az afrikai valutaközösségi franknak köszönhetően Franciaország könnyedén megcsapolhatja az afrikai országok kasszáit. Már az Európai Unió is elítélte ezt a rendszert, de a franciák nem hajlandóak megszabadulni gyarmati rendszerüktől, mely ötszázmilliárd dollárral gazdagítja a kincstárukat. […]”
(Forrás: https://alternativgazdasag.fandom.com/wiki/Francia_gyarmati_paktum)
Erről a buditetőről beszél Macron, és közben maga is elhiszi, hogy igazat mond.
Holott hazudik. Mindenben és mindenről. Az európai érdekekről éppúgy, mint az oroszokról. S ha amúgy az fáj neki, hogy az afrikaiak kezdik unni ezt az egészet, és a Wagner-csoport mozgolódik Afrikában, akkor tehet egy szívességet, elnök úr. S csak ismételni tudom önmagam:
menjen az elnök úr harcolni maga Ukrajnába.
Jegyzem meg továbbá, hogy én ma már egyetlen olyan embert sem engednék magas döntéshozatali pozícióba, akinek nincs gyereke.
Ugyanis a legutolsó kapcsolódási pontunk az örökkévalósággal és a jövővel – Istent megöltük, ugye – a gyerekünk maradt. Akinek nincs, végképp bezárta magát a pillanatba, s az ilyennek tényleg semmi sem drága. Az ilyen könnyedén vágja magát heroikus pózba, hogy elküldje a mások gyerekeit meghalni a semmiért. Évi ötszázmilliárd Afrikából elrabolt dollárért…
Ülök a teraszon, szemben az Etna, ragyog a nap. A Keresztapa idejében még volt a bűnnek valami rendje és voltak szabályok.
Ma már nincsen semmi, csak az »eszme« és megannyi ocsmány hazugság. S a legocsmányabb mind közül ez az »európai érdek«, érdekközösség meg az európai eszme. Vagy tudunk ezen sürgősen változtatni, vagy vége lesz. Ennek is vége lesz. És nem fog hiányozni senkinek.
Csak annak a maroknyi „őrültnek” és „illiberálisnak”, akik képesek voltak tovább látni az orruknál. De hát őket most éppen megbélyegzik, megvetik, kiközösítik, büntetik. A normalitás pedig szűkölve várja, mit köszönhetünk majd a következő mészárlásnak.
Kiemelt kép: Bayer Zsolt, a sorozat írója és rendezője a Szent Kelet Vesztett Varázsa című új magyar dokumentumfilm-sorozatot bemutató sajtóeseményen a Mongolian Yurt Budapest étteremben 2024. február 2-án. A Mongólia különleges tájait bemutató tizennégy részes sorozat március 3-tól, minden vasárnap látható a Duna csatornán. MTI/Balogh Zoltán
