Jókai Mór 120 éve, azaz 1904. május 4-én halt meg. A magyar irodalom legendás alakja nem akarta, hogy a sírhantja fölött sírkő legyen. Elképzeléséhez annyira ragaszkodott, hogy kívánságát a végrendeletébe is beleírta.
Akárhová nézünk, mindig valamilyen emlékévbe botlunk – kis túlzással persze. Tavaly ért véget a Petőfi Sándor-bicentenárium, amit a Covid-járvány miatt három évig ünnepelhettünk. De nincs megállás, robogunk tovább, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kezdeményezésére ugyanis
a Magyar Országgyűlés a 2025-ös évet Jókai Mór- és Klebelsberg Kunó-emlékévnek nyilvánította.
Jelen írás főszereplője Jókai Mór, bár arra is fény derül, hogy milyen szál köti őt össze Klebelsberg Kunóval. Most viszont kezdjük ott, hogy
Jókaihoz mindannyiunknak köze van, kikerülhetetlen,
hiszen ha más nem, A kőszívű ember fiai című regénye kötelező olvasmány. Pedig az életműve terjedelmesebb ennél. Nem kevesebb, mint kétszáz kötetet hagyott hátra, ezek közül számos regényt idegen nyelvre is lefordítottak. Jókai Mórt amúgy rengeteg kritika éri, vele kapcsolatban gyakran emlegetik, hogy a könyvei nem hibátlanok, a főhősök jelleme nem eléggé kidolgozott, kevés a cselekmény, helyette szívesebben merült el a természetben – vagyis a jelenkor embere nehezen olvassa.
Végrendeletben rögzített kívánság
Jókai Mór 80 évet élt, 1904-ben halt meg, tüdőgyulladásban. A PestBuda cikke szerint ravatalát 1904. május 9-én a Nemzeti Múzeumban állították fel, onnan ezrek kísérték utolsó útjára a Kerepesi úti dísztemetőben lévő sírjához. A történet azonban nem ennyire egyszerű. Jókainak ugyanis több kikötése volt.
Az egyik kívánsága szerint fejfáját a saját háza kapujának anyagából kellett készíteni. Ez így lett. S bár kiemelt helyre, a Nemzeti Sírkert árkádsorának végébe temették, méltó síremléket hosszú ideig nem kapott.
Az író születésének centenáriuma 1925-ben volt. Erről akkoriban sem feledkeztek meg. Sőt mi több: emlékévet szerveztek, amelynek levezénylésére külön végrehajtó bizottságot hoztak létre.
„Az Országos Képzőművészeti Tanács már 1924-ben tervpályázatot hirdetett egy valódi síremlék elkészítésére. Ebben figyelembe kellett venni Jókai végrendeletben rögzített kívánságát, miszerint sírhantja felett ne legyen sírkő. A pályázaton szobrászok önállóan is indultak, de az említett kikötés miatt a feladat inkább építészi volt: a temető árkádsorának kellett impozáns befejezést adni, tulajdonképpen térrendezésről volt szó. A győztes Lechner Jenő építész és Füredi Richárd szobrász közös műve lett.”
Jókai arról is értekezett végrendeletében, hogy a sírja belsejét ne burkolják le – a művészek ennek engedelmeskedve úgy döntöttek, hogy az alapkoncepció egy körben futó oszlopsor legyen, amely egy rózsakertet foglal magába. És hogy miért rózsakert? Azért, mert a tervezők azt is figyelembe vették, hogy
az író oda volt a rózsákért, szenvedélyesen szerette azokat.
A kortárs művészek azonban nem voltak elégedettek. Azt kifogásolták, hogy a pályaterv nem elég monumentális. Úgy vélték, az akkori ízlés szerint egy emlékmű így nem emlékmű. Az alkotók végül beadták a derekukat, és módosítottak megjelenésen, az ötletes alapgondolat azonban nem változott.
Mikor megemlékezel rólam
Az építmény szinte teljes felülete dísztelen, csupán a külső oldalán olvasható egy felirat, amely Jókai Negyven év visszhangja című írásából származik, és a halhatatlanságról megfogalmazott gondolatait tükrözi:
„Ami bennem lélek, veletek megy. Ott fog köztetek lenni mindig. Megtalálsz virágaid között, mikor elhervadnak; megtalálsz a falevélben, mikor lehull; meghallasz az esti harangszóban, mikor elenyészik, s mikor megemlékezel rólam, mindig arccal szemközt fogok veled állani.”
A terv megvalósulását sajnos pénzügyi gondok akadályozták, végül azonban maga gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszter vette kézbe az ügyet 1928-ban, és részben közadakozásból, valamint a székesfőváros és a kultusztárca támogatásával sikerült előteremteni a szükséges anyagi hátteret, így 1929. június 2-án végre ünnepélyes keretek között átadták a 15 méter átmérőjű, süttői mészkőből épített síremléket.
Kiemelt kép: Országút
