Senki se próféta a maga hazájában, Kovalcsik Cirill atya sem lehetett az szűkebb pátriájában, a felvidéki ferences rendben.

Pünkösdvasárnap volt egy éve, hogy 22 éves áldozatos lelki szolgálat után utoljára misézett az érsekújvári magyar híveknek a helyi ferences templomban, akik azóta is várják vissza az újvári házfőnök által elüldözött magyarországi ferences atyát.

Miközben a szlovák ferencesek elűzték Felvidékről a ferences papot, másutt megtisztelő elismerésben részesítik közösségépítő és közösséget megtartó fáradozásaiért, a keresztény kultúra megőrzéséért és átadásáért. Talán pont az áldozatos magyarságőrző tevékenysége szúrta valahol valakinek a szemét…

A napokban Cirill atya Ex Libris Díjat vehetett át az idén 47. alkalommal megtartott Magyar Művészetért Díjrendszer gáláján június 13-án, a Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ dísztermében.

A gálán idén összesen 28 díjat adtak át. Több erdélyi, felvidéki és vajdasági személy, illetve civil szervezet képviselője részesült az elismerésben, a magyarországi művészeken kívül Szabadkáról, Pozsonyból és Erdélyből is volt díjazott.

A díjrendszert 1987-ben alapította Gubcsi Lajos közgazdász, egyetemi docens, író és újságíró, a Magyar Művészetért Díjrendszer Kuratóriumának elnöke. A díj célja, hogy presztízst adjanak az egész Kárpát-medencére kiterjedő, nemzeti, a történelemre támaszkodó és hagyományokat ápoló művészeteknek és művészeknek– és annak a közös kultúrának, amely megtartó erő a magyarság számára. Ennek keretében minden magyar nyelvű tájegységen működnek kuratóriumok, amelyek idáig összesen 1600 díjat adtak át.

A díjrendszer keretében 2009-ben hozták létre az Ex Libris Díjat, amely

„a Magyar Művészetért Díjrendszer egyik pillére és egyben legátfogóbb díja, amelyet adományoztak már világhírű zenésznek és építésznek, olimpiai bajnoknak és egyházi közösségnek, falusi tanítónak és történelmi jelentőséget hordozó várnak, táncosoknak és gimnáziumoknak az egész világon – kiemelkedő személyeknek és erős közösségeknek egyaránt, a magyarsága színe-javának, elismerésül történelmünk ápolásáért, jelenünk tiszta magyar kultúrájának őrzéséért, az új nemzedékek neveléséért”.

Cirill atya hosszú évekig tartó áldozatos tevékenységével rászolgált az elismerésre, hiszen a magyarországi ferences szerzetes Szentendréről ingázóként 22 évig gondoskodott a ferences templomot látogató érsekújvári magyar hívő közösség lelki életéről, de igény szerint szeretettel segített a szlovák testvéreknek is, hiszen beszéli a szlovák nyelvet is.

Jelenleg Budapesten az Országúti Ferences Plébániatemplom lelkésze. Korábban a szlovák tartományfőnök meghívására vállalta el a felvidéki missziós munkát Érsekújváron, ahol a város egész magyar közösségének meghatározó és megbecsült tagjává tudott válni. A szorosan vett lelkipásztori munka mellett több kisebb közösség formálódott munkája nyomán, amelyekben a hívek mélyebben is meg tudták élni a nagyobb közösséghez tartozást.

Érsekújvár 2003-ban Pro urbe-díjjal ismerte el tevékenységét, 2019-ben polgármesteri díját kapott, a Rákóczi Szövetség 2010-ben Esterházy-díjjal tüntette ki, 2023-ban pedig a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést vehette át.

Az érsekújvári magyar hívek szeretettel gondolnak Cirill atyára, és a neki adományozott Ex Libris Díj büszkeséggel tölti el őket!

Ma7.sk

Kiemelt kép: ferencesek.hu