A focit szeretők körében közismert az a szakállas vicc, mely szerint Ferenc József a bécsi Burgban a Práter felől érkező nagy zaj okát firtatja. Mondják neki, hogy semmi különös: Ausztria – Magyarország futballmérkőzés zajlik. Értem – értem, mondja az uralkodó, de ki az ellenfél?

Óhatatlanul is ez jutott eszembe az idei foci EB egyetlen magyar győzelme után, amikor megtudtam, hogy a jelenleg Szerbiához tartozó – egykoron színtiszta – mára már zsugorodó magyar ajkú közössége a skótok elleni meccs utolsó perceiben, fennhangon imádkozott. A tájház udvarán kialakított szurkolói zónában először Varga Barnabás sérülését követően szállt az égig a fohász, majd az utolsó pillanatokban már a győztes magyar gól megszerzéséhez kérték a Fennvaló segítségét. Az egykori pajta szerbek közé szorult magyarjai nem is tudták, hogy válogatottunk addigi egyetlen góljának szerzője a leghűségesebb magyarországi községből került az európai futball színpadára. Abból a faluból, amelyet Trianon után ugyanúgy elszakítottak Magyarországtól, mint ahogyan tették ezt a bácskai településekkel, köztük Temerinnel is. Csak addig, amíg a mesterségesen összekalapált délszláv államhoz csatolt magyarokat senki sem kérdezte, hogy melyik országban szeretnék tudni őseiktől örökölt szülőföldjüket, az osztrákok által megszállt települések közül – a többségében horvát és német nemzetiség által lakott tíz falu polgárainak módjukban állt, hogy a határmegállapító bizottság előtt kijelenthessék, melyik országhoz is szeretnének tartozni.

Varga Barnabás – 1923-ban, többségében horvátok lakta – szülőfalujának népe Magyarországot választotta. Szentpéterfa mellett még másik öt falut lakták horvátok, hármat németek és csak egy volt színtiszta magyar. Földjeiket megtarthatták és az osztrák oldalon maradt szőlőiket, pincéiket is művelhették, látogathatták. Ám negyed század múlva a kommunista Magyarország az 1922-es határ és a sebtében fölhúzott vasfüggöny közé zárta a leghűségesebb falusiakat, akik csak a rendszerváltozáskor szabadultak kerítésbörtönükből.

Még a tavasszal – amikor EB-esélyeink is fényesebbnek látszottak, mint június első napjaiban –, szóval tavasszal, a Szentpéterfához legközelebbi NB I-es stadionban játszott az FTC. Mindenki láthatta a televízióban, hogy a szentpéterfaiak egy teljes szektort megtöltve nem a csapatok valamelyikének szurkolói sálját lobogtatták, hanem falujuk nevét mutatták fel, és földijük nevét skandálták. És Barni – ahogyan ők hívják a gólkirályunkat -, előttük melegített, velük fotózkodott, és ahogyan Németországban, úgy ott is hozzájárult csapata sikeréhez.

Győzelem! – üvöltött a skót-magyar utolsó utáni pillanatában a stadionbéli szurkolótábor, a Vas vármegyei Szentpéterfa, a vajdasági Temerin és az egész Kárpát-medence mellett a világ összes magyarja állampolgárságtól függetlenül.

Ezek után érdekel még valakit, hogy melyik ország focicsapata nyerte 2024-ben a Labdarugó Európa Bajnokságot?

Szerző: Németh Miklós Attila

Címlapkép: Varga Barnabás szülőfaluja futball-lázban ég (Fotó: Török Attila/nemzetisport.hu)