Attól, hogy a brüsszeli háborúpárti politikusok nem jönnek el Budapestre és bojkottálják a magyar elnökség eseményeit, az európai és amerikai emberek többségének békevágya még nem szűnik meg és az EU/NATO egysége sem áll helyre. Kiszelly Zoltán írása.
Érthető a félelem Brüsszelben: miközben az EU és a NATO azon mesterkedik, hogy öt további évre finanszírozza a háborút, Orbán Viktor békemisszióra indult és megmutatta, hogy a háborúnak igenis van alternatívája. Elnökségi triónk másik két miniszterelnöke (a spanyol és a belga) ugyanúgy nem tett semmit a békéért, mint ahogy a brüsszeli bizottság vezetői sem, holott az európaiak, amerikaiak és immáron az ukránok többsége is belefáradt a háborúba és békére vágyik.
Ahogy múlik az idő úgy lesz a globalista mainstream számára egyre nehezebb a háború, mint politikai termék eladása a nyugati világ szavazópolgárainak.
A Századvég Európa Projekt idei kutatása is azt mutatja, hogy az európaiak elutasítják a háború további eszkalálását, például nyugati katonák Ukrajnába küldését. A francia szavazók is elmondták a választóurnáknál erről a véleményüket és jól megbüntették Macron elnököt, aki ezt az ötletet még februárban felvetette. A többi háborúpárti európai kormányt, pártot és politikust is lepontozták, különösen az atlantista német zöldeket és a velük sodródó német szocdemeket.
Az USA-ban pedig az a Donald Trump számít a novemberi elnökválasztás fő esélyesének, aki „24 órán belül” békét akar teremteni.
A világ Globális Délnek nevezett kétharmada eleve egy európai regionális konfliktusnak, maximum a Nyugat Oroszország és Kína ellenes proxiháborújának tekinti azt, ami Ukrajnában zajlik és aminek leginkább ők fizetik a háborús inflációval, a megdrágult élelmiszerárakkal és hullámvasútra került energiaköltségekkel a számláját.
A háború az európaiak zsebéből is kiszívja a pénzt, a háborúpárti kormányok a saját népükön spórolnak, míg számolatlanul öntik a pénzt az Ukrajnának szánt fegyverekbe.
Persze van, aki jól jár a háborúval: a spekulánsok, bankok és befektetési alapok idejekorán bevásárolták magukat a fegyvergyártó cégekbe, vagy ahogyan Anthony Blinken amerikai külügyminiszter 2023 decemberében egy őszinte pillanatában kikotyogta: „Minden tíz, Ukrajnának szánt dollárból kilenc az Államokban landol.”
Ez a háború is csak keveseknek jó, ám ezek a kevesek uralják a Nyugat politikai és médiaelitjét, az ő embereik vannak most Washingtonban és Brüsszelben hatalmon. Ez a háborúpárti elit nem tűri, ha politikai céljaival szemben alternatívák jelennek meg, vagy ha politikai döntéseik következményeivel szembesítik őket.
Azt pláne nem tűrik, ha az övéknél népszerűbb alternatívák fogalmazódnak meg. Honnan tudjuk, hogy a brüsszeli mainstream politikájához képest szinte már csak vonzóbb alternatívák léteznek?
„Mindenki békét akar!” — mondják Brüsszelben, de amikor arról kérdezik őket, hogy akkor miért küldenek tankokat, lőszert és immáron F-16 vadászgépeket a háborúba, már nincsen épkézláb válaszuk.
A béke tehát mindig jobb megoldás a háborúnál, ám az ukrajnai háború két és fél éve után Európa és az USA is belefáradt a háborúba és annak következményeibe. Ezt mutatják a közvélemény-kutatások is: A Századvég Európa Projekt 2024-es adatai a legtöbb európai országban nemcsak az erős békevágyat mutatják, de azt is, hogy milyen kevesen érzik „sajátjuknak” a globalista elit háborúját és lennének hajlandóak az ő profitjukért harcolni és meghalni.
A tavalyi sikertelen ellentámadás után a háború mellett elkötelezett ukrajnai válaszadók aránya a Gallup idősoros kutatása szerint a 2022-es 70 százalékról 2023-ban 60 százalékra csökkent, ami 2024-ben tovább olvadt 48 százalékra. Az ukrán társadalom megosztottságát mutatja a Carnegie Endowment for International Peace friss kutatása is, amely jól mutatja, hogy
inkább az ukránok 60+ generációja támogatja a harc folytatását, míg a kényszersorozás által veszélyeztetett 35 évnél fiatalabb korosztály már kevéssé lelkes.
Ukrajna is kezd belefáradni a háborúba, amit az is mutat, hogy már alig jelentkeznek önkéntesek a hadseregbe és aki teheti, megpróbál külföldre menekülni, mint az a 32 férfi, akik nemrég egy katonai teherautóval törtek át az ukrán-magyar határon.
A nyugati társadalom pontosan látja, hogy ezt a háborút egyhamar nem lehet megnyerni, így a The Institute for Global Affairs azon kérdésére, hogy a NATO-tagországok rábírják-e a hadviselő feleket béketárgyalásokra, az amerikai válaszadók 94 százaléka, a nyugat-európaiak 88 százaléka felelt igennel és 20 százalék alatt volt azon válaszadók aránya, akik addig harcolnának, amíg Ukrajna 2022 előtti határait vissza nem állítják.
A béketárgyalásokat támogató nyugat-európai válaszadók pontosan látják, hogy addig kell tárgyalni, amíg Ukrajna kedvező helyzetben van (17%), de azt is látják, hogy eddig is már milyen sok ember halt meg a háborúban (51%), de azt is pontosan érzékelik, hogy a Nyugatnak nincsen meg az ipari-katonai bázisa a háború sikeres befejezéséhez (20%).
Az idő múlásával tehát egyre csökken a háború és az eszkaláció támogatottsága, de Brüsszelben az EU és a NATO központjában nem azon dolgoznak, hogy az elit politikáját a nép akaratához igazítsák, hanem pont az ellenkezőjén: azon mesterkednek, hogy miként lehet a háború támogatását „Trump-állóvá” tenni és még öt évre biztosítani, áthidalva Donald Trump 2025 és 2029 közötti elnökségét.
A háborúba öntött pénz mértéke is évről évre nagyobb lesz:
az EU idén februárban már elfogadott egy 50 + 20 milliárd eurós hadikölcsönt, amit a NATO-csúcson egy egy évre szóló, 40 milliárd eurós hadikölcsön egészít ki. Utóbbi pont beleillik a távozó NATO-főtitkár, Jens Stoltenberg azon javaslatába, hogy öt éven keresztül 200 milliárd euróval támogassák a háborút, amit az újraválasztásukra készülő amerikai és német politikusok nem mertek egyszerre bevállalni, így legfeljebb majd „meghosszabbítják” a most elfogadott hadikölcsönt.
Azért indokolt hadikölcsönről beszélni, mert úgy az uniós, mint az amerikai háborús támogatás kétharmada hitel, amit – elvileg – Ukrajnának kell majd visszafizetnie, már ha tudja és akarja. Ha –ami sokkal valószínűbb – Ukrajna nem tudja visszafizetni a hadikölcsönöket, az európai és amerikai adófizetők állják a cechet.
A magyar uniós elnökség mindezt nemcsak szóvá teszi, de egy épkézláb politikai alternatívát is kínál Brüsszel háborúpárti politikájával szemben: Orbán Viktor élt a konstruktív tartózkodás lehetőségével, így Magyarország sem pénzzel, sem fegyverrel, sem az ukrán-magyar határátkelőkkel nem támogatja az öldöklés és pusztítás folytatását.
A fentieket látva számos nyugat-európai és amerikai polgár is ilyen politikát várna el saját vezetőitől. Érthető, ha a háborúpárti politikusok inkább elkerülik a szembesítést és nem jönnek el Budapestre.
Attól, hogy a brüsszeli háborúpárti politikusok nem jönnek el Budapestre és bojkottálják a magyar elnökség eseményeit, az európai és amerikai emberek többségének békevágya még nem szűnik meg és az EU/NATO egysége sem áll helyre.
Annyi történik csak, hogy a háborúpártiak saját brüsszeli buborékjukban maradnak, ahol egymást hergelik. Egy szerencsénk van: a számok azt mutatják, hogy ez a buborék egyre kisebb, miközben a békepártiak tábora egyre csak nő.
Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Donald Trump találkozója a korábbi amerikai elnök, republikánus elnökjelölt floridai rezidenciáján, Mar-a-Lagóban 2024. július 11-én.
Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
