Orbán Viktor rendhagyó módon indította az unió magyar elnökségét, egy öt állomást érintő békemisszióra indult, melynek során az ukrajnai háborúval kapcsolatban három fontos kérdést tett fel a konfliktus kimenetelét leginkább meghatározó öt hatalom vezetőjének.
Orbán Viktor békemissziójának eredményét tíz pontban foglalta össze, amelyeket egy levél formájában küldött meg az Európai Tanács elnökének, Charles Michelnek. Új sorozatunkban ezt a tíz pontot járjuk körül. Az első pont a katonai konfliktus jellegét írja le, amelynek intenzitása a magyar miniszterelnök által konstatált általános megfigyelés szerint fokozódni fog. Ezért is fontos a béketárgyalások mielőbbi megkezdése!
Orbán Viktor rendhagyó módon indította az unió magyar elnökségét, egy öt állomást érintő békemisszióra indult, melynek során az ukrajnai háborúval kapcsolatban három fontos kérdést tett fel a konfliktus kimenetelét leginkább meghatározó öt hatalom vezetőjének. Tapasztalatait tíz pontban foglalta össze, amit immáron mindenki elolvashat.
Mielőtt az első pont kifejtésébe kezdenénk, fontos feltenni azt a kérdést, hogy a spanyol-belga-magyar trió másik két miniszterelnöke miért nem vette magának a fáradtságot, és adott a békének legalább akkorra esélyt, mint magyar kollégájuk? Angela Merkel legalább még próbálkozott a Minszki folyamattal, bár egy későbbi interjúban elismerte, hogy a tárgyalások célja a Nyugat számára leginkább az időnyerés volt Ukrajnának ahhoz, hogy erőt gyűjtsön a két kelet-ukrajnai régió (Donbasz és Luhanszk) visszafoglalásához.
A magyar miniszterelnök levelének tíz pontjából az első arra az általános megfigyelésre hívja fel a figyelmet, miszerint
„a katonai konfliktus intenzitása a közeljövőben radikálisan eszkalálódik”,
ami indokolttá teszi a békemissziót. Ameddig a felek a harctéren próbálnak a másik felé kerekedni, addig kevés esély van a tárgyalásokra és a békére. A hadiszerencse szó szerint váltakozó, így volt ez az ukrán-orosz háborúban is: Miután 2022 február végén az orosz hadsereg nem tudta Kijevet olyan meglepetésszerűen elfoglalni, mint a szovjetek 1979 karácsonyán az afgán fővárost, Kabult, az eleve elégtelen létszámú és felszereltségű orosz támadás elakadt. A kb. 180,000 orosz katona a támadás első szakaszában Ukrajna területének húsz százalékát foglalta el, ám az 1,300 kilométeres frontot és az elfoglalt területet nehezen tudták tartani.
A Nyugat támogatása a németek által kezdetben felajánlott ötezer védősisakoktól a török drónokon, cseh és lengyel T-72 tankokon át 2022 őszére már az amerikai precíziós rakétákig jutott. Az ukránok 2022 szeptemberében Harkov térségében indították első ellentámadásukat, amelynek során gyors egységeket küldtek az orosz vonalak mögé, amelyek minden helységnévtáblánál és jól azonosítható pontnál (városháza, rendőrőrs, emlékmű) fotókat készítettek és rögtön fel is töltötték azokat az oroszok által is használt közösségi oldalakra.
Mivel sok orosz parancsnok azt hitte, hogy az ukránok már a hátuk mögött vannak, az orosz csapatok gyakran csapot-papot hátra hagyva menekültek el. 2022 őszén az ukránok egy másik ellentámadást is indítottak: Az amerikai HIMARS rakétákkal annyira meggyengítették a Dnyeper nyugati partján fekvő régiós fővárost, Herszont, az oroszok által megszállva tartott keleti parttal összekötő hidakat, hogy azon már sem utánpótlást nem lehetett szállítani, de azok a nehézfegyverzettel való visszavonulásra is alkalmatlanná váltak. Az orosz parancsnok (Szergej Szurovikin tábornok) a Kreml engedélyével visszavonulót fújt, és három nap alatt (kompokkal és hajókkal) visszavonta katonáit.
Ez volt az utolsó nagy ukrán siker.
Kijev a sikeren felbuzdulva 2023-ra „nagy tavaszi” ellentámadást hirdetett, jól tudva, hogy a támadó félnek kell legalább háromszoros, erődített állások ellen akár hatszoros túlerőben lennie. 2023 volt az az év, amikor már a nagy nyugati országok is páncélosokat küldtek Ukrajnának, igaz nem annyit, amennyit az ukránok kértek és amennyire a „nagy tavaszi” ellentámadás sikeréhez szükség lett volna. Az ukrán ellentámadás ráadásul érdemi légi támogatás nélkül indult, így a „Game Changernek” szánt amerikai Bradley és német Leopárd páncélosok hamar az orosz KA-52 (Aligátor) harci helikopterek prédáivá váltak. Az ukrán ellentámadást legalább két tényező hátráltatta: Zelenszkij ukrán elnök, aki mindenáron vissza akarta foglalni az oroszok (a Wagner-csoport) által elfoglalt Bakhmut városát, és a támadó erő egy részét ide irányította. Az ellentámadás elakadásának másik oka a 2022 novembere és az ellentámadás kezdete között kiépített Szurovikin-vonal volt, amelyen az ukrán tankok hamar elakadtak.
Az ellentámadással Ukrajna sorban a negyedik, a Nyugat által kiképzett és felszerelt hadseregét égette el.
Az ukrán ellentámadás elakadását látva az amerikai és brit vezérkari főnök már 2023 augusztus végén azt „tanácsolta” az ukránoknak, hogy ne támadjanak, hanem védekezzenek, mert a kevés erejüket így jobban be tudják osztani és az oroszoknak kell több katonát és fegyvert támadásba küldeni, amit a védekező félnek könnyebb elpusztítani.
Az „élete főszerepét” játszó Zelenszkij azonban állandóan támadni akar, így jutottunk el 2023 októberére, amikor az oroszok a Donyeck régió fővárosától kb. 30 kilométerre lévő ukrán erődvárost, Avdiivkát támadták meg. A tíz éve ostromlott várost 2024 februárjában egy hadicsellel sikerült bevenniük, egy használaton kívüli alagúton keresztül egyszerűen az ukránok háta mögé kerültek.
Ahogy Bakhmut 2023 májusi elfoglalása után, úgy Kijev Avdiivka eleste után is diverzánsokat (mint a „Szabad Oroszország Légió”) küldött a háború előtti Oroszország határrégióiba, amelynek katonái szintén minden helységnévtáblánál készítettek egy látványos fotót. Ezek a tűszúrásszerű akciók leginkább kommunikációs sikert hoztak, érdemben nem változtattak a fronthelyzeten.
A 2024-es évre mindkét fél kezd kimerülni. Ukrajna és nyugati támogatói kifogytak a szovjet időkből megmaradt fegyverekből és a nyugati hadseregek készleteiből azonnal átadható eszközökből, így jellemzően a gyártósorról küldik Ukrajnába az elkészült hadianyagot. A háborúra évek óta készülő Oroszország készletei sem végtelenek, jobban állnak, mint az ukránok és a „hátországuk” is nagyobb, ám az 1,300 kilométeres fronton eddig nem tudtak újabb érdemi áttörést elérni. A 2024 nyarára beálló patthelyzetet mindkét fél az erőgyűjtésre használja.
Az EU és a NATO „Trump-biztossá” akarja tenni Ukrajna támogatást, és öt további évre „nevére vette” a háborút. Az EU 50 + 20 milliárd eurót már megszavazott, a NATO a Jens Stoltenberg által öt évre javasolt 200 milliárd euró helyett egy évre szavazott meg 40 milliárdot, ami arányosan stimmel.
Ameddig a hadviselő felek a fronton akarnak jobb tárgyalási pozícióba kerülni, Brüsszelben és Moszkvában is azon fognak dolgozni, hogy honnan tudnak több pénzt, fegyvert, lőszert és katonát mozgósítani. Ameddig ez van a fókuszban, addig nem áll le az öldöklés és a pusztítás. Orbán Viktor békemissziójának első pontja pont arra hívja fel a figyelmet, hogy a további eszkaláció helyett, azzal egyenrangú opcióként, a fegyverszünetet és a béketárgyalásokat is az asztalra kéne tenni!
Kiemelt kép: Kiszelly Zoltán, a Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója a Nézőpont Intézet által idén hatodik alkalommal elkészített magyar-német barométer bemutatóján a Polgári Magyarországért Alapítvány budapesti székházában 2022. október 5-én. MTI/Kovács Attila
